Független Budapest, 1914 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-26 / 43. szám
Független Budapest 3 Statisztika a mozgósításról. — A katonai ügyosztály forgalma. — Amióta a hadiállapot tart, a főváros ügyosztályai közül természetszerűleg a katonai ügyosztály volt az, amelyre a legnehezebb feladat hárult: a mozgósítás lebonyolítása úgy, hogy az a hadvezetőség kívánalmait és érdekeit kielégítse; Szinte elképzelhetetlenül súlyos feladat volt ez s méreteiről csak az alkothat véleményt, aki egynéhányszor megfordult ezalatt az idő alatt ebben az ügyosztályban s betekintést nyerhetett azokba a nehézségekbe is, amikkel az ügyosztály tisztviselőinek meg kellett küzdeniük, hogy pontos időre végezzék el nagy feladatukat és súlyos felelősséggel járó munkájukat. Egyelőre még hadi érdekből nem a nyilvánosság elé való az a statisztika, amelyet a főváros statisztikai hivatala most állít össze erről a munkáról, amit a katonai ügyosztálynak a mozgósítás kezdete óta végeznie kell. De kétségtelenül ez a kimutatás lesz a hadi állapotnak egyik legérdekesebb és legizgalmasabb olvasmánya annak idején, ha majd nyilvánosságra lesz hozható, mert ez fog tiszta képét adni arról az önfeláldozó készségről, amivel a főváros rendelkezésére állt a szent célnak és a hadi érdekeknek akkor, amidőn minden pere szinte egy-egy örökkévalóságot jelentett. Annyit azonban már most elárulhatunk, hogy a statisztikának egy külön fejezete fogja illusztrálni a katonai ügyosztály lelkes és buzgó tisztviselőinek ember- feletti igyekezetét abban a tekintetben, hogy munkájukkal egy-egy göröngyöt hordhassanak ahoz a kolosszushoz, amely biztosan megérő sikereinkből felépülve fog örök dicsőséget hirdetni késő nemzedékeknek is világtörténelmi idők hősi fiairól. A „Független Budapest“ felelős szerkesztője és kiadója: B. VIRÁGH GÉZA. A kiadóhivatal igazgatója: SZILÁGYI MIKLÓS. Levéi a Szerkesztőhöz. Nincs világítás a külső Angyalföldön. Tekintetes Szerkesztőség! Ismerjük jóakaratukat, amivel minden közérdekű ügyet felkarolnak s ezért nagyon kérjük, közöljék le ezt a levelünket. Az a panaszunk, hogy a főváros nem világíttat az Angyalföld külső részein. A közvilágítás csak a Máglya-utcáig tart, azon túl pedig pokoli sötétség borítja az utcákat s valóságos életveszedelemben forognak e környék lakói, amikor most. a korán besötétedett j ■ őszi és téli estéken haza mennek. A közbiztonsági ellenőrzés — tudjuk, megcsappant s így valósággal csodák csodája, hogy ezen a vidéken a világítás hiánya miatt még nem történt sem baleset, sem bűntény. A környék lakói csupa adófizető polgárok, akik méltán megkövetelhetik, hogy j bár még a szabályozás nem jutott el idáig s vízvezetékük sincsen, legalább közbiztonsá- gilag teljesen védve legyenek. Miután nem jelent nagy kiadást, ha lámpákkal látják el ezt a szépen fejlődő és népes városrészt is, tisztelettel kérjük a szerkesztőséget, hogy ezt a kérésünket az illetékesek elé juttatni kegyeskedjék. Hálás tisztelettel: A külső Angyalföld lakói. PÉNZ ÉS HITEL Rend a pénzpiacon. A főváros pénzügyi élete napról napra a legteljesebb nyugodtság jegyében zajlik le. A publikum már teljesen hozzászokott a hadiállapothoz s a betevők sem türelmetlenkednek többé, miután a moratorium igen helyes eszközökkel biztosította azt, hogy mindenki hozzájusson ahoz a tőkéhez, amelyre akár vállalkozása, akár megélhetése szempontjából szüksége van. A hadibank ugyan még nem kezdte meg a működését, de már konstatálni lehet, hogy arra a kölcsönre, amit ez a bank fog nyújtani, csak azoknak az ipari és kereskedelmi vállalatoknak, vagy üzleteknek lesz szükségük, amelyeknek üzemét a lmdiállapot csökkentette, vngy megszüntette. A kereskedelmi, szorosabban a kiskereskedői forgalom már zavartalanul folyik s az iithon- maradottak vásárlási kedve is lassanként mindig fokozottabban visszatér, aszerint, amint a szükségletek nőnek, vagy szaporodnak. Ennek dacára azonban nagy bankjaink helyesen tennék, ha már most — eleve — keresnének és találnának módokat és expe- dienseket arra, hogy a háború lezajlása után ha majd a moratórium megszűnik, az ország és a főváros gazdasági életét semmiféle megrázkódtatás ne érje. Wagner Hugó okleveles gépészmérnök Telefon 43-93. Különlegesség: „AUTÓ D EK SÁTOR“ szabad, alacsonynyomásu, gyorskerin- gésü melegvízfűtés. Vállalat központi fűtési-, szellőztetés!-, légszesz-, vízvezetéki-, osatornázásl-, szivattyú - berendezésekre. BUDAPEST, Iroda: 11., Pálffy-utca I. ez. Műhely éM rakt 11., Pálffy-utca I. 8z. XXXI-ik magyar királyi jótékony célú államisors játék, Ezen pénz-sorsjáték remélhető tiszta jövedelme közhasznú és jótékony célokra fog fordittatni. Ezen sorsjátéknak összesen 14" 85 nyereménye van, melyeknek összes értéke 47Ö0O0 koronára rúg készpénzben. Főnyeremény 200.000 korona készpénzben. Továbbá: 1 főnyeremény 30.000 К készp. 20 nver. á 200 К ‘1 000 К készp 1 « 20.000 « « 40 о « 150 « o.iKo« « 1 « 10 ООО « « j 100 « « 100« 10.000 « « 1 « 5.000 « « 200 « « 5u 4 10-000 « « 5 nver á 10-0 К ö.OuO « « 2500 « « 20« 50.000 « « 5 « « 500 « 2.500 « « izOOO « « 10« 120 ООО « « 1<> « « :50 « 2..500 « « 14SÖ6 nver. összesen 475.000 к készp. Húzás visszavonhatatlanul 19U. december hó 0-én. Egy sorsjegy ára 4 korona. Sorsjegyek az összeg előzetes beküldése mellett a magy. kir. lottójövedéki igazgatóságtól Buda peslen(Vámpalota)portomentesen küldetnek,ezenkívül kaphatók valan ennyi posta-, adó-, vám- és sóhivatalnál, az összes vasúti állomásokon s a legtöbb dohánylózsdében . s váltó-üzletben .Játéktervet ingyen és bérmentve küld A magy. kir. Lottójövedéki igazgatóság. El ne mulassza nagyszabású és legmodernebb gaz- és villamoscsillár mintatermeinket megtekinteni. Gázfőzők, fűtők, vasalók, díszes radiátorok, kandallók. Mindennemű i zzótestek. Általános Gazizzófény és Villamossági r.-tarsasag. Budapest, VII., Vörösmarty-u. 5. Telefon: József 16-14,16-15,39-42. Royal Standard az egyetlen teljesen tökéletes amerikai írógép látható írással. Bemutatja díjmentesen : Kovács A. ésTársa Budapest, V., Nádor-utca 4. Telefon 34-96. fűagyar Jsíérleg és gépgyár részvénytársaság BUDAPEST, Yiu Erzsébettől 41. Gyárt és szállít: minden célra szolgáló mérlegeket és szivattyúkat. MARTA I SZEMÉLY ÉS TEHER AUTÓ f ■ ■ ■ ■ Gyár: ■ e Marta Magyar Automobil Rt. Arad ; Vezérképviselet: ■ Royal-Garage, Budapest IX. kerület, Páva-utca 10 — 12. szám. 5 П u Ш llll■lalll■ll■aaчa■u■■■■lla■Бa■■lвяol■мaaa|li Pozsonyi Gépgyár rt. Pozsony, Rákóci-út 5. — Telelőn 944. sz. Összes rendszerű központi fűtések. — Szellöztetési be- jendezések. — Vízvezetéki berendezések. — Csatornázási berendezések. kórházak, gyógyfürdők és szanatóriumok modern berendezése. — Gózfózó és gőz- mosó berendezések. — Egészségügyi berendezések. — Száritó telepek mindenféle ipari célokra — Hűtő berendezések. Portalaniió berendezések — Lég és vízszűrők — Vasmentesitési berendezések és készülékek — Különlegességi gyár fent' munkálatok készülékei és tartozékai részére Szemüvegek ♦ Látcsövek ♦ Mérőeszközök ♦ Rajzeszközök ♦ Fényképészeti kamarák és kellékek LIBÁL és MÄRZ Föüzlet: VI. Teréz- körut 54. sz. Nyugati pályaudvarral szemben. Budapest Alapittatott 1846. Fióküzlet: VIES. József- körut 77. sz. Üllóí-uti sarokház mellett. A MAGYAR MVP & 9 PNEUMATIK F JE/fl JL £/Oa Tauril Pneumatik Részvénytársaság Budapest, VI. Mozsár-utca 9. :: Telefon 99—02. ERZ ÁRMIN FIAI Budapest, IX., Soroksári-ut 76. sz. Magyar és olasz szalámigyár, о AU izmán JÓ és ízletes szalámit ,kar venni, ni képen HERZ-aialimit I Énen legjobb hírnévnek örvendő magyar sz.lÁmi a legtinztább kezelés mellett kizárólag elsőrangú húsból késiül Csak « •Sódi HERZ-féie szalámi, melynek rudja ó I о m pociét te I van ellátva, melyen a gyár védjegye látható, amire úgy a rudakban, mint a felvágott állapotban való bevásárlásáéi ügyeljünk. — Kapható majdnem minden jobb csemege-, füaxer- ém benteaüxleiben