Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-31 / 13. szám

2 NAGY BUDAPES 1 pénzügyi bizottságban nem is magyarok csi­nálták. Olvasva a nevüket azoknak, akik fel­szólaltak a horvátok ellen, csupán egy magyar nevet találok: Biró Henrikét, de úgy tudom, hogy ez az ur zsidó. Két német nevű ur is pattogott a magyarok nevében: Eulenberg Salamon és Schreyer Jakab; ezek is zsidók mindakeíten. Még egy akadt, aki soviniszta szempontból bírálta az eló'terjesztést: Jenes Vilmos, erről pedig a neve világosan mutatja, hogy — sváb. Azt kérdezem — azt hiszem, teljes joggal — hol vannak hát a magyarok ? Eddig tart a nyilatkozat, amelyhez mi hozzáfűzhetjük még, hogy a horvátból — a nagy keserűség beszélt . . . HÍREK. — Wimmer Antal ünneplése. A köz­ponti pénztár tisztviselői szombaton este meleg ünneplésben részesítették Wimmer Antalt, a központi pénztár nyugalomba vo nuló igazgatóját, aki negyven esztendeig szol­gálta buzgón és lelkiismeretesen a fővárost. Az ünnepély a tisztviselők kaszinójának nagy­termében volt, ahol leleplezték Wimmer arc­képét is, amelyet Stett ka Gyula festőművész festett meg. Az ünnepet társasvacsora kö­vette, amelyen Rózsavölgyi Gyula alpolgár mester a tanács nevében köszöntötte Wim­mert. Felköszöntőket mondtak még Melly Béla árvaszéki elnök, Nagy számtanácsos, Dingha, Kovács és Madary pénztári tiszt­viselők és Salgó Ignác, a „Neues Pester Journal“ fővárosi rovatának szerkesztője. Wimmer Antal igen meleg és megható be­szédben köszönte meg volt kollégái szereletét. Egy végállomás áthelyezése. A köz­úti villamos-társaság az Úllői-ut végén lévő végállomását, amely most a 121. számú uj városi bérház előtt van, át akarja helyezni a túlsó oldalra. A tanács a napokban tárgyalta ezt a kérést s miután konstatálta, hogy a vég­állomás áthelyezése megszűkitené a szemközt lévő járdát, visszaadta a terveket a társaság­nak. A tanács egyúttal kijelentette, hogy az Üllői-ut 121 előtt lévő csonkavágányt, amelyet a társaság végállomásnak használ, el kell távolítani, mert azt úgy is feleslegessé teszi az épülő népligeti hurokvágány. Társaskirándulás Cunard hajón. A tengeri üdülő-utazások divatja folytonosan több tért hódit és az április hó 28-án Fiúméból elinduló 14.200 tonnás „Invernia“-val elsőizben indul útnak magyar kikötőből ilyen tengeri kéjutazás. A tizenkilencnapra terjedő kirándulás alatt az üdülést és szórakozást pihenéssel összekötve megtekintésre kerülnek : Trieszt, (Miramare), Messina, Giardini-Taormina, Catania, Siracussa, Palermo, (Monreale) és Nápoly (Sorrento, Capri, Pompéji). Az utazás részvételi dija az I. osztályú hajójeggyel és a szárazföldi tartóz­kodások összes költségeivel együtt, a ki- és beha­józások, számtalan kocsikirándulás, a belépődíjak és az összes borravalók költségeit is beleértve 650 korona. A rendkívül érdekes ut programmját díj­talanul küldi meg az érdeklődőknek a Központi Menetjegyiroda, Budapest, IV., Vigadó-tér 1. „Pallas“ nyugdíj-, élet és katonai biztosító r.t. Budapest, VII., Erzsébet-körut 24. Köt felette előnyös feltételek mellett nyugdíj-, élet-, hozomány-, nép-, katonai szolgálati ée orvosi vizsgálat nélküli életbiztosításokat Kérjen prospektust! Képviselők kedvező feltételek mellett alkalmaztatnak. Kérjen prospektust! Crokerregényei Croker regényei nem társadalmi problémák bon­colása, hanem érdek feszi tő történetek izgató elő­adása. Az indiák titokzatos világában, a Gangész napfényes vidékén játszódnak le regényei, ame­lyekről bátran el lehet mondani, hogy aki belefogott az olvasásukba, nem tudja mind­addig letenni, amig a könyv végére nem ér. Croker regényei: Gwen A másik Két férfi Váratlanul A milliomos Női diplomata Jasragy öngyök A hamupipőke A vándormadár Barington Diana Jogos büszkeség Asszony a bakon Családi hasonlatosság Asszony-e vagy leány Ahol a boldogság terem A szép Neville kisasszony Balmaine kisasszony múltja A 82 kötet ára Ízléses és tartós bekötésben 38 korona 40 fillér, fizethető 2 koronás havi részletekben is. Itt kérjük kitölteni és az alanti cégnek beküldeni. SLNéGFF és WOLF'NEli könyvkiadóknak Budapest, VI., Andrássy-ut 1G. Alulírott ezennel megrendelem Önöknél Croker regényeit --------------38 korona 40 fillérért, fi zetendő 2 koronás havi részletekben A részletek az első szállítástól kezdódőleg minden hó 1-én Singer és Wolfner könyvkereskedésében Budapesten fize­tendők mindaddig, míg a mű teljes vételára kiegyenlítve j nincsen. Az esedékes és le nem fizetett részleteket a cégnek jogában áll költségemre postai megbízással bevonni. A rész­ietek be nem tartása az egész mű árát azonnal esedékessé teszi. A szállításnál kérem az első részletet utánvenni Név és állás ________________________________________________ Lakhely KÖLTÖGÉP 45 korona, jobban költ mint bármely tyúk. Próbára ingyen küldi G. Miieke, Pottendorf No. 106 Wien mellett. Több száz refer, és bizony, az egész monarchiából ingyen és díjmentesen. Hirdetéseket a Független Budapest részére felvesz a kiadó- hivatal (V., Visegrádi­utca 40.,) + KELETI J.-i­Sérvben szenvedők! Keleti-féle legújabb cs. és kir. szab. sérvkötö pneu­matikus gummi-pelottával a legtökéletesebb a maga :: :: nemében. :: :: :: Egyoldalú ... 12 К Árak Kétoldalú 24 К Testegyenesitő gyáramban készülnek továbbá : Miilá­bak, mükezek, müfiízök, haskötök, köldökkötök, havibajkötők, heretartók (suspensorium)Gummi-gör- csérharisnyák stb. eredeti gyári árak mellett. Nagy képes árjegyzék ingyen és bérmentve. KELETI J. orvos műszergyáros Budapest V., Koronaherczeg-utcza 17. sz Gyár: IV., Koronaherczeg-u. 14 Alapittatott 1878. évben. Hl A budai Szt.-Lukacsfíirdo ' - ^ Nagy szállodájában és Thermal-szállodájá­ban olcsó lakás és teljes ellátással. Minden szobából fütött folyosók vezetnek a gyógyfür­dőkhöz. Természetes forró-meleg kénes források, iszapfürdők, iszapborogatások. RADIUM EMANATOIUUM. Prospektust küld a Szt.-Lukácsfűrdö Részv.,társ. Budapest. .... KRISTÁLY forrá sásványviz étvágyat javít, gyomorron­tást megakadályoz. Vidékre és külföldre fuvar- díjmentes szállítás. Kizárólag elsőrangú készitményü Vadászfegyverek, Revolverek, Flóbertek kényelmes havi részletfizetésre kaphatók Elek es Társa R.-T. Irodák: V., Bálvány u. 18. Üzlet: VMndrássy-utl, Szíveskedjék fegyverárjegyzékün­ket kérni. HIRDETMÉNY a „Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pestenu rész­vénytársaságnak Budapesten 1913. évi április hó 11-én délelőtt 11 órakor a társulat központi irodájában (\ II., Király-utca 67. sz.) tartandó 45. évi rendes közgyűlésére. A közgyűlés tárgyai: 1. Az igazgatóság évi jelentése és az évi mér­legnek előterjesztése. 2. A felügyelő-bizottság jelen'ése az évi mérleg­ről, az igazgatósági jelentésről és a nyereségfelosz­tási javaslatról. 3. Határozathozatal: a) az igazgatósági jelen­tés ; b) a mérleg jóváhagyása, megállapítása és az évi nyereség felosztása ; c) az igazgatóság és felügyelő- bizottság részére a felmentés megadása tárgyában. 4. A felügyelő-bizottság választása és díjazásá­nak megállapítása. A közgyűlésen alapszabályaink 13. §-a értelmé­ben csak azok a részvényesek vehetnek részt, kik szavazásra jogosító részvényeiket a még le nem járt szelvényekkel együtt legkésőbb 8 nappal a közgyűlés előtt, vagy a társulat pénztáránál Budapesten (VII,, Király-utca 67.) vagy -a Magyar Általános Hitelbank főpénztáránál Budapesten (V., Nádor-utca 12.) letet­ték. — Öt részvény birtoka egy szavazatra jogosit. Az igazgatóság. A FONCIÉRE Pesti bistositó intézet Budapesten folyó évi április hó 12-én délelőtt 11 órakor fogja Budapestea, V., Sas-utca 10. sz. alatt rendes közgyűlését megtartani, amelyre ezen biztositó intézet t. e. rész­vényesei ezennel meghivatnak. NAPIKÉ N1): 1. Az igazgatóságnak az 1912-iki üzletévre vo­natkozó jelentése, a mérleg előterjesztése, a felügyelő­bizottságjelentése ; határozathozatal a nyereség hova- forditása és az igazgatóság, valamint a felügyelő- bizottság részére adandó felmentvény tárgyában. 2. Az igazgatósági tagok választása. 3. A felügyelő-bizottsági tagok választása. 4. Az igazgatóság javaslata választmány alakí­tása iránt és az e célból szükséges alapszabálymó- dositás tárgyában. — Ennek elfogadása esetén. 5. A választmányi tagok választása. Azon t. c. részvényesek, akik a közgyűlésen résztvenni kívánnak, a társulati alapszabályok 18. §-a értelmében a le nem járt szelvényekkel ellátott részvényeiket letéti és igazolási jegy átvétele mel­lett legkésőbben f. évi április.hó 4-ikének déli 12 órájáig tartoznak letenni és pedig: Budapesten: az intézet központi pénztáránál (Y., Sas-utca 10. sz.) vagy a Magyar általános hitel­banknál ; Becsben: a „K. k. priv. Österreichische Credit- Anstalí fúr Mamiéi und Gewerbe“ intézetnél vagy a Wiener Bank-Verein^-nál. Budapesten, 1913. évi március hó 27-én. Az igaz

Next

/
Thumbnails
Contents