Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-31 / 13. szám

о PÉNZÜGY К KERESKEDELEM NAGY BUDAPEST PÉNZ ES HITELÜGY MEZŐGAZDASÁG к IPAR Községi takarékpénztárak Budapest, március 31. (d) Valahányszor a városok vezetői kon­gresszusra gyűlnek össze, a tanácskozás sor­rendjén ott szerepel a községi takarékpénz­tárak kérdése. A főváros számtalan közgyű­lésén hangzott már el interpelláció községi takarékpénztár létesítése iránt, de ennek a fontos községi intézménynek a létesítése késik. Amíg nálunk alig 15 községi takarékpénztár működik, ugyanakkor fölünk egy kőhajitásra, odaát Ausztriában már ezelőtt 13 évvel, 1900-ban 568 takarékpénztár közül 460 volt községi alapon szervezett intézet. Ami speciális közigazgatási és közgazda- sági viszonyainkban keresendő az ok, ami nálunk a községi takarékpénztárak létesítésé­nek útját állotta. Abban az időben, mikor a részvénytársasági alapon szervezett takarék- pénztáraink keletkeztek — még az 50-es évek előtt — városaink a királyi kamara szigorú gyámsága alatt állottak, s a városi előljárok, akik testületi választás által egészittettek ki, s hivatalukat életfogytiglan viselték, csupán ezen kamara utasításainak voltak a végrehajtói. A polgárságnak a legfontosabb községi kérdé­sekbe, az adókérdésbe nagyon csekély be­folyása volt. A nagy ellentét mellett, mely őzen viszonyok által a polgárság és az elöl­járók között majdnem mindenüt kifejlődött nem volt aktuális, sőt alig volt képzelhető községi takarékpénztárak létesítése. A viszonyok azonban gyökerestől meg­változtak és elsöpörték azokat a gátakat, melyek elejét vették e kiváló fontosságú községi intéz­mény létesítésének. Mégis csak nagyon gyéren és elvétve keletkeztek nálunk községi takarék- pénztárak, pedig a városi hitelügyet ma már más úton, mint e takarékpénztárak létesí­tésével, megoldani lehetetlen. Sokan a városok kötvény kibocsátási jogától remélik a városok hilelügyének szanálását. Ez azonban ered­ményre nem vezethetne több oknál fogva. Első sorban annyiféle papír kerülne a piacra ahány várost ruháznánk föl önálló kötvény kibocsátási joggal, s e kötvények elhelyezése igen nagy nehézségekbe ütközne. A papiro­sokat külföldön igyekeznénk elhelyezni s a külföld a számtalan papírtípuson alig tudna eligazodni. A pótadó folytonos emelésével mint szomo­rúan tapasztalhatják a városok vezetői a köz­ségi hitelügy nem rendezhető. A pótadó csavar fölmondja a szolgálatot; mert a városi pol­gárok nyögnek a horribilis adóterhek alatt. Épen azért sürgetik mindenegyes alkalommal a községi takarékpénztárak mind nagyobb számban való fölállítását. A külföldi példák is bizonyítják és amellett szólnak, hogy ezek­nek a takarékpénztáraknak a fejlődése a városok haladására nagy befolyással bírnak. Különösen Németországban van igen jelentős szerepe a községi takarékpénztáraknak a köz­ségi hitel terén. A német községi takarék- pénztárak 1908. évben (sajnos, újabb adataink még nincsenek) több, mint kétszáz milliónyi hitelt nyújtottak községeiknek. Elképzelhető, hogy egy, Budapestén föl­állítandó községi takarékpénztárhoz milyen fontos városi érdekek fűződnek. A főváros igen olcsó kamat mellett helyezi el pénzét a bankoknál, ellenben igen magas kamatot tizet kölcsönei után. Megváltozna a helyzet a községi takarékpénztár létesítésével, s a városi gazdálkodásnak is uj irányt adna. A községi takarék pénz tár fölállítása iránta belügy­miniszternél már évek óta fekszik a főváros kérvénye, nálunk azonban a hivatalos körök még mindig bizonyos antipátiával viseltetnek e fontos községi szerv létesítésével szemben. Túlhaladott álláspont pedig ma már az, hogy a rendes részvén\társasági pénzintéze­tekkel igen békésen megférnének a községi fakarékpénztarak, amelyek nemcsak megfelelő irányba terelnék a községek kölcsönszükség- letét, hanem lényegesen könnyitenék a pol- gárságadóterhein is. A fővárosi községi takarék- pénztár és vele a vidéki városok községi takarékpénztárainak fölállítása sokáig nem késhet, s a miniszteri jóváhagyás e takarék- pénztárak létesítése iránt fölötte sürgős, mert jelenleg az intézmény életbeléptetésének egyedül a kormány állja útját. H I R E К Vállalkozók óvadékainak vissza­tartása. A z állami pályázatok elnyeréséhez mindig előre meghatározott óvadék szükséges. Ha a vállalkozó állami munka elvégzésével bíza­tott meg, le kell tennie óvadékul készpénzt, vagy ezzel egyenlő értékű értékpapír mennyiséget. A munkálat befejezése után visszakapja az óva­dékot, ami az állam kasszájában a vállalkozóra nézve gyümölcsözetlenül hevert. Újabban egy furcsa uzus fejlődött ki az óvadékok vissza­szolgáltatásánál. Az állam néha évekig ott tartja a letett biztosítékot és hasztalan sürgeti a vállal­kozó, a nehéz ügykezelés, a lassú és kimért állami elintézés határozottan megrövidíti a váltakozó érdekeit. Normális pénzügyi viszonyok mellett ez nem igen érezteti hatását, de ma a vállalkozó határozott napra Ígéri — gyakran kölbérrel — a kölcsönbe vett s az államnál letétbe helyezett érték visszafizetését, amelyet nem kap idejében vissza, ami a vállalkozó anyagi érdekeit mélyen sérti. Ez ellen az abuzus ellen illetékes helyeken okvetlen tenni kell, mert nemcsak kamatveszteség éri az állam vállalko­zóját, hanem sokszor tetemes kárpótlást kell fizetnie hitelezőjének, mert idejében nem tudta a kölcsönbe vett óvadékot visszaszolgáltatni. Sok a bankfúzió. A pénzválság — dacára szörnyű hatásának — egynémely irányban mégis jótékonyan hatott. Az évek hosszú során át gombamódra elszaporodott vidéki intézeteket egy kicsit megrostálta és a gründolóknak kedvét szegte. A nagy konkjunktura idején egymást érték a bankalapítások s ezek a kis pénzinté­zetek szertelen versenyt támasztottak egymás között. A nagy versenyben immobil izálták magukat s amint jött a hiteikrizís, összeroppant vagy ötven kis bank. Hogy egv újabb válság esetén hiteléletünket ne vészéi) eztesse a tömeges bankbukás,azOsztrák-MagvarBank most minden erejét oda koncentrálja, hogy a kis bankok között minél gyakoribb legyen a fúzió. A vidéki fiókfőnökök sorra járják a kerületükbe tartozó bankokat, átrevideálják a státust s ha helyén­valónak tartják a fúziót, két-három pénzintézetet összeolvasztanak. A jegybank intervenciójára volt fúzió legutóbb Nagyváradon, Czegléden és Szatmári. A fúzió csökkenti a pénzintézetek számát s a mellett szilárdabb alapokon nyugvó, nagyobb tőke felelt rendelkező uj pénzintézetek keletkeznek. A földárak hanyatlása. Az utóbbi évek­ben a földéhség igen felszöktetle a föld árát. Minden vidéken igen jó volt a földnek, amit a па8У parcellázási akció is fényesen bizonyít. Most azonban a töld ára tetemesen csökkent, aminek két oka van. Első sorban a nagy pénz­válsággal magyarázható a föld árhanyatlása, mert a paraszt is megérzi a pénzinséget. De sokkal nagyobb jelentőségű a föld árának alakulására az Amerikából hazaküldött összegek csökkenése. A kivándorlás nem csökken ugyan, de a kere­seti viszonyok változnak odaát napról-napra rosszabbra. Évekkel ezelőtt sokkal gyorsabban ment a vagyonosodás az uj világban s amint a kivándorolt paraszt megszedte magát, haza­jött, földet vásárolt és gazdálkodott. A rossz munkaviszonyok miatt a kivándorló magyar munkás anyagi gondokkal küzd, nagyon nehezen megy a vagyongyűjtés s igy szórványosabb a visszavándorlás. Vagy ha vissza is jön a paraszt, nem hoz magával elegendő tökét, nem tud földet vásárolni, ami automatikusan leszorítja a föld árát. Védekezés az élelmiszeruzsora ellen. A német városok rendkívüli agilitást fejtenek ki, hogy gátat vessenek a túlságos élelmiszer- drágaságnak, s ezzel egyúttal az élelmiszer- uzsorának. így a német városok tanácsai élelmi­szer bevásárlási és eladási telepeket létesítettek, s eladás és bevásárlás teljesen községi kezelés alatt áll. A fontos élelmiszerek közül hús és és krumpli elárusító piaca лап Chemnitznek, de minden nagyobb város megteszi a szükséges védekező lépéseket a drágaság leküzdésére. Mennyivel nehezebb helyzetben van a mi sze­gény fővárosunk, ha valamilyen irányban a drágaság ellen védekező lépéseket tesz. Támad­ják az illető iparosok, gáncsot vetnek neki lép­ten-nyomon, s igyekeznek működése elé aka­dályokat gördíteni. A napokban a városi olcsó borjúhús hírére a husiparosok, alias mészárosok csatasorba állottak, s nem átallották romlottnak és büdösnek kiáltani az olcsó húst, csakhogy a vevőközönséget elriasszák. A fővárosnak ilyen­kor erélyesen kell talpra állania, mert az élelmi- szeruzsorások perfidiája határt nem ösmer. s ezek kiabálásaitól megrettennie nem szabad. KÖZGAZDASÁG. A Generáli közgyűlése. Triesztből jelentik, hogy az Assecurazioni Generali hiztositó-társaság közgyűlést tartott, amelyen előterjesztették az el­múlt év zárószámadásait. A díjbevételek összege 55,525.392 koronát tett ki s a biztosítások állása 1912. év végével 1267 millióra emelkedett. Az élet­biztosítások dijtartaléka az 1912. év végével 375,547.656 korona volt. A társasági tartalékok összege 9,510.434 korona. Az elmúlt év tiszta nyeresége 8,058.559 korona ebből az életbiztosításra nyereményrészesedés címén 1,699.612 korona jut, a társaság tartalékjainak szapo­rítására 1,519.182 koronát fordítanak. A tiszta nyere­ségből részvényenként 720 aranyfrank osztalékot fizetnek. A közgyűlés sajnálattal vette tudomásul Richetti Ödön vezérigazgatónak lemondását s ér­demei elismeréséül beválasztották az intézet igaz­gatóságába.

Next

/
Thumbnails
Contents