Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-31 / 13. szám
19 í3. március 51. 12. szám. NAGY BUDAPEST a „Független Budapest“ állandó melléklete Munkatársak: GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA, PÁSZTOR MIHÁLY, POSSEL GUSZTÁV SALGO IGNÁC, ТОМА SZILÁRD, VERBOI ÁRMIN, VUKOVÁRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ. Előfizetési ára : EGÉSZ ÉVRE 12 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VISEGRÁDI UTCA 40 Közúti és Városi. — Egy nagy tranzakcióról. — A Közuti Vasút közgyűlésén egy részvényes elmondotta, hogy egy városatya egy készülő nagy tranzakció tervét közölte vele, melynek lényege az volna, hogy a Közúti Vasút uj kibocsátású részvényeit a Városi Villamos vasút fogja megvenni a részvények átvételére alakult csoporttól. A közgyűlést vezető Sándor Pál vezérigazgató e tranzakció hírét nyomban a legkategorikusabban megcáfolta, E cáfolat nélkül is magán viselte a nagy szenzáció a lehetetlenség- bélyegét. A Városi Villamos egyszerűen nincs abban a helyezetben, hogy megvegyen 32.000 darab közuti részvényt, ami legalább is 20 millió koronába kerülne. De meg semmi értelme sem volna ennek, mert hiszen 220.000 drb. részvénnyel döntő befolyást a Közútira megszerezni nem lehet. A dolog veleje az, hogy a főváros, ha tényleg meg akarja szerezni a közlekedésre azt a befolyást, amelyet a Városi Villamos részvénymajoritásának megvásárlásával célzott: meg kell szereznie a közútinál is legalább a részvénymajoritást. Ez jelenleg 121.000 darab, ami ТОО К körüli árfolyam mellett, amennyire e részvény ára legalább is taksálandó, minimum 85 millió koronába kerülne. A szállongó hírek szerint a város a vételár egy részét a tulajdonában levő Városi részvényekkel fedezné, a hátralevő részért pedig a nagy- részvényes bankcsoport fővárosi kötvényeket fogadna el. Hát ily struktúra mellett az üzlet ma és holnap nem jöhetne létre. Először is a főváros nem idegenítheti el a Városi részvénymajoritását, mert hiszen ezzel kisiklana a vezetés a kezéből a Városinál. Másodszor pedig a mai pénzpiaci helyzet mellett ki van zárva, hogy a bankcsoport csaki csaknem 60 millió koronája főváros- kötvénnyel terhelje meg magát, amelynek elhelyezése belátható időn belül szinte lehetetlenség. Jelenleg tehát erről a tranzakcióról beszélni sem lehet. Majd ha a pénzügyi helyzet annyira megjavul, hogy a fővárosnak normális kölcsön áll rendelkezésére, melyből a nagy beruházási szükségletet fedezheti és ha ezenfelül megfelelő feltételek mellett 80—90 milliónyi kötvénykölcsönt tud elhelyezni a részvényvásárlás céljából: akkor lehet majd beszélni a Közúti és a főváros nagy tranzakciójáról és nézetünk szerint akkor majd kell is róla beszélni. A Közútinak ily „várositása“ szükséges először is a főváros céltudatos közlekedési politikája érdekében, másodszor pedig pénzügyi okokból, mert a pénzügyileg kitűnő Közuti üzem nagy fejlődése a fővárosra nézve hatalmas bevételi forrást nyújtana a jövőben. Mindez azonban jelenleg nem lehet aktuális és azért minden ily híresztelés egyelőre a találgatások és fantázia birodalmába tartozik. Budapest székesfővárosnak mostanában a legszükségesebb pénz beszerzése is gondot okoz, nemhogy a részvényvásárlásokra gondolhatna. Az állatkerti vendéglő. — Nem sikerült egy kijárás! — A pénzügyi bizoLtság állást foglalt amellett, hogy annak adják oda az állatkerti vendéglő és kávéház bérletét, aki a legtöbbet Ígéri érte. Gundelékat nem számítva négy pályázó volt a bérletre s pénteki utóaján- latnkkal Spolarits György és Malosik Nándor voltak a legjobbak. Ha az ő ajánlatukat nem fogadja el a közgyűlés, a bérlet nyolc esztendős tartama alatt 520.000 korona tiszta haszna marad a fővárosnak. Több. mint egy félmillió korona! Ennek az eredménynek hallatára érezzük csaló micsoda nagy hibát követett el a tanács, amikor rögtön nem gondolt nyilvános pályázat hirdetésére. A főváros bérleteit eddig mindig potom áron vesztegették el s állandóan családi hitbizományokat teremtettek: igv akartak tenni — híven a hagyományhoz — ennél a bérletnél is. ügy látszik azonban, hogy vége szakadt a régi boldog időnek s a közgyűlés teljes erélylyel követelte a nyilvános árlejtés kiírását. Mert nem igaz az, hogy a főváros rá van szorulva Gundel Károlyra és Weingruber Ignácra. Aki ilyet mond — mint pénteken a pénzügyi bizottság egy tagja — az megszégyeníti a fővárost. Hogy képzelhető az, hogy a főváros áldozza fel a közönség érdekeit, a saját érdekét azért, mert véletlenül az állatkerti bérlet mellett egy másik vendéglő is van? Épen ezért érdeke a fővárosnak és a közönségnek, hogy más kapja meg az állatkerti vendéglőt, mert itt egészséges konkurencia fejlődik a két üzlet között. És ne féljünk attól, hogy az új bérlő drágább árakat követel, mint Weingruber és Gundel: hiszen Gundellal versenyeznie kell tovább is s ez a verseny el nem képzelhető magasabb árakkal. A Gundel-féle vendéglő közelsége rászorítja arra az uj bérlőt, hogy olcsót és jól adjon; épen ez a közelség garancia arra, hogy az új bérlő csak mérsékelt árakkal prosperálhat. Igen helyes volt a nyilvános pályázat kiírása s ebből az elvből önként következik az, hogy az kapja meg a bérletet, aki a legtöbbet ígérte érte. Hagyjunk fel azzal a hittel, hogy nem mindig az az ajánlat a legelőnyösebb, amely a legtöbb hasznot ígéri: másutt igaz lehet ez, de speciálisan ennél az egy esetnél lehetetlen ezt mondani. Igenis: az kapja meg a bérletet, aki a legtöbbet fizet s ezt a példát ezután kövesse is a főváros. A pénzügyi bizottság Spolarits és Malosik ajánlatát ajánlja elfogadásra a közgyűlésnek. Kétségtelen, hogy ez a legelőnyösebb, tehát nem jöhet számba mellette a Continental- szálló részvénytársaságé, amely a szálló vendéglőjében szokásos árakat akarja az állat- kertben is fenntartani. Azon a címen persze, hogy „előkelő“ vendéglő egy kevésbé előkelő bizottsági tagot kért fel arra, hogy ajánlatát támogassa s hogy ez a bizottsági tag tízezer koronát kötött ki magának arra az esetre, ha a közgyűlés a Continental szálló ajánlatát fogadja el. De mi történt? Az állatkerti bizottságban még jó volt a Continentál ajánlata, de a pénzügyi bizottságban már a Spolarits— Malosik-féle ajánlat jutott előtérbe. A kijáró ur tehát igen rosszul járt: a tízezer koronának vége. De arról már csakugyan gondoskodni kellene, hogy legalább nyilvános pályázatok alkalmával ne garázdálkodjanak a kijárók! Le a horvátokkal! — Nyilatkozat a sovén magyarokról. — Odillon Helén villája nemzetiségi vitát provokált a pénzügyi bizottságban. Az ellen senkinek sem volt kifogása, hogy a főváros Buda és Pest negyven esztendős egyesítésének emlékére szanatóriumot és üdülőtelepet építsen a tisztviselők számára, de hogy éppen a horvát tengerparthoz legyen ez az üdülőhely : ez ellen csaknem egyhangúlag állást foglalt a pénzügyi bizottság. Nincsen üdülés a horvát tengerparton a magyarok számára, mert ott szidják, gyalázzák őket, sőt még kővel is megdobálják a békésen sétálókat. A pénzügyi bizottságnak minden felszólaló tagja ezt hangoztatta s ezen múlt, hogy az ügyet „további előkészítés céljából“ visszaadták a tanácsnak. Nekünk alkalmunk volt egy horvát úriemberrel beszélni s bár nagyon maliciózusak a megjegyzései, mégis érdemesnek tartjuk közölni azokat, hiszen a horvátok odalenn is valószínűleg igy vélekednek a pénzügyi bizottság vitájáról. — Az bizonyos — mondotta a horvát úriember — hogy odalenn nem valami nagyon szeretik a magyarokat, de ennek megvannak a maga okai. Ezekre nem akarok kitérni — bizonyára önök is épen olyan jól ismerik ezeket, mint én — csak azt akarom megjegyezni, hogy ezt az ellenségeskedést a
