Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-07 / 1. szám
Második évfolyam. 19i5. január 7. 1. szám. NAGY BUDAPEST a „Független Budapest“ állandó melléklete Munkatársak: В VIRÁGH GÉZA, BORBÉLY JÓZSEF, GELEY JÓZSEF, HEGEDŰS GYULA, PÁSZTOR MIHÁLY, PÖSSEL GUSZTÁV, SALGÓ IGNÁC, ТОМА SZILÁRD, VUKOVÄRI ALBERT, ZÓLYOMI DEZSŐ. Előfizetési ára . EGÉSZ ÉVRE 112 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VISEGRÁDI-UTCA 40. A „Nagy-Budapest“ ezentúl nem kéthetenkint, hanem minden héten jelenik meg. Ennek lehetővé tétele végett, valamint technikai okokból a „Nagy-Budapest“ eddigi füzetes alakja helyett a célszerűbb ujságalakban és mint a „Független Budapest“ állandó melléklete fog megjelenni. A „Nagy-Budapest“ programmja változatlan marad és munkatársai ezentúl is a fővárosi kommunális sajtó éidemes munkásai. A főváros és a kormány. A választójogi javaslat választóvíz erejével hatott a kormány pártjában. Alig két héttel a főváros bizalmatlansági vótuma után a főváros két nagy kerületének országgyűlési képviselője hátat fordított a kormánynak. Már az adóreform elleni harcban is ezek a képviselők ellentétbe kerültek a kormány álláspontjával, mert a polgárságnak Vázsonyi Vilmos vezérlete alatt megindult harcát igaz szívvel támogatták, de akcióképességüket feszélyezte a kormány pártjához való tartozandóságuk. Helyzetük félszeg volt és most a választójogi javaslat széttépte azokat a laza kapcsokat, amelyek közöttük és a munkapárt között fennállottak. Sándor Pál a Lipótváros és Márkus József, az Erzsébetváros képviselője demokratikus meggyőződésük sugallatát követve: a választójogi ellenzékhez csatlakozlak. És ezzel a főváros képviselete az országgyűlésen túlnyomórészt ellenzékivé vált. Az I., III., V., VI. és VII. kerületek országgyűlési képviselői a demokratikus választójog harcosainak táborát erősitik. Ez az állapot mindenesetre egészségesebb a főváros szempontjából is, mert legalább tiszta helyzetet teremt a törvénvható- ság és a kormány között. Kissé furcsa és szinte perverz lett volna az az állapot, hogy a főváros törvényhatósága bizalmatlanságot szavazzon a kormánynak — tehát ellenzéki legyen — akkor, amikor a fővárosi kerületek ország- gyűlési képviselői a kormány táborához tartoznak. Mindenütt, ahol a parlamentarizmust komolyan veszik, az országgyűlési képviselő levonná annak a konzekvenciáját, ha kerülete — mely neki a mandátumot ajándékozta — vele ellentétes politikai irányban nyilatkoznék meg, Nagyon furcsa állapot lett volna, ha a fővárosi kerületek képviselői továbbra is támogatnák azt a kormányt, melynek az ő választóik bizalmatlanságot szavaztak. A választói reform most tiszta helyzetet teremtett. Aminthogy a magyar közélet csataterén most folyik a nagy felvonulás és a hadoszlopok nagyszerűen kialakulnak: egyik oldalon a demokratikus haladás elszánt hívei, a másik oldalon a reakciós tespedés csökönyös katonái. A nüanszok, az apró csalafintaságok, az elvek úgynevezett fentartásával való játék ideje elmúlt: most mindenkinek jobbra vagy balra kell mennie. Vagy reakciós — és akkor a kormányt támogatja vagy demokratikus érzésű — és akkor a kormány ellen fordul. E helyütt — ahol közéletünknek csak kommunális vonatkozásai szoktak szóba kerülni — ebben a dologban is csak azt kutatjuk, hogy a hivatalos fővárosnak most már a törvény- hozásban is ellenzékivé válása a főváros életére milyen kihatással lehet? Első sorban biztosra vehető, hogy az a kormány, amely — hogy enyhén szóljunk — az „erős kéz“ taktikáját tette meg kormányzati elvévé, az ellenzékivé lett Budapestet nem fogja keztyüs kézzel kezelni. Első megnyilvánulása a kormány haragjának az, hogy máris fenyeget a főpolgármesteri szék betöltésével. Ez magában nem jelent semmit. A főpolgármester lehet akár orosz rendőrfőnök : hatáskörének csekély mértéke mellett nem válhatik veszedelmessé a főváros autonómiájára. Odáig pedig talán ez a kormány sem fog menni, hogy a főváros önkormányzatát érintse. A közszabadságok e legfontosabb részét az a kormány is respektálni kénytelen, amely a törvényhozásban az abszoiut pártnralmat honosította meg. Más kérdés, vájjon a kormány nem foaja-e a főváros ellentállását azzal megtorolni, hogy kormányhatósági jogköréből kifolyólag kellemetlenkedjék a fővárossal. Ezt a receptet ismerjük már a múltból. A kezes, a ,,gutgesinnt“ fővárossal szemben a kormányok jóindulatunk szoktak lenni, ami abban nyilvánul meg, hogy a kormányhatósági jóváhagyás úgy megy, mint a karikacsapás. A kellemetlenkedő fővárossal szemben pedig a kormányok akadékoskodnak, minden egyes felterjesztett határozatban hibát keresnek és a jóváhagyást akárhányszor megtagadják. Előreláthatólag most is igy lesz ez. Sajnos, de való, hogy nálunk a közigazgatás érdekeit is felfalja a politika és a kormányhatósági felügyeleti jogkört is tisztára politikai szempontból gyakorolják. Meg fog tehát történni, hogy a kormány nagyobb szigorral fogja kezelni a főváros felterjesztett ügyeit, ami pedig nem is lesz baj. Talán egyik-másik helytelen és káros közgyűlési határozat ezen az utón meg fog korrigáltatni. Ha a kormány a megtorlás utján idáig fog elhaladni, úgy lesznek sokan, akik ehhez tapsolni fognak; de ha ezzel be nem érné és a főváros önkormányzatán akarna erőszakos kézzel csorbát ütni: szemben fogja magával találni nemcsak a főváros közgyűlését, hanem Budapest polgárságának áttörhetetlen falanxát! Hála a választójognak, mely ezt a tiszta helyzetet végre megteremtette! És dicsőség azoknak a férfiaknak, akik ebben a helyzetben tudják a kötelességüket! Egy tranzakció bukása. Még egy esztendővel ezelőtt nemcsak a főváros, hanem az egész ország csodálkozással beszélt arról a nagy tranzakcióról, amelyet egy a főváros szolgálatában álló egyszerű állatorvosnak sikerült nyélbe ütnie. A vállalkozás teljesen amerikai stilii volt és se szeri se száma azoknak, akik már irigykedve gondoltak arra, miként fogja a kis állatorvos, a földhöz ragadt szegény ember, a milliókat zsebre vágni, noha nem vitt bele az ő nagy üzletébe egyebet a szorgalmánál és a szívósságánál. Valóban csodálatos is, hogy valaki egy garas nélkül megvegyen a főváros legdrágább helyén egy házcsoportot, amely lebontása után hivatott lett volna, két modern palotasor között a Gerlóczy-utcát átvezetni a Koronaherceg-utcáig. Hogy mennyire komoly volt a merész vállalkozónak a szándéka, az abból tűnik ki, hogy amikor évekig tartó szívós munka után sikerült, neki a nagyszámban élő tulajdonosokkal a vásárt megkötni és a vásárhoz szükséges pénzt pénzintézetektől és magánosoktól megszerezni: első dolga az volt, hogy felmondott a házak üzletbérlőinek és lakóinak és egy szép napon kiürült a szóban forgó öt ház. A tót atyafiiak már köszörülték csákányaikat és lestéka pillanatot, hogy mikor kezdjék meg a romboló munkát, amelyből uj életnek kellett volna fakadnia. A kis állatorvos azonban — mint az a nagy bűnösöknél szokott előfordulni — nagy kombinációjában egy körülményről megfeledkezett. Megfeledkezett ugyanis arról, hogy mielőtt a kilakoltatást effektuálta, biztosítsa magának az építéshez szükséges tökét. A nagy koncepciójú tervből kifelejtett e körülményokozta — amint ki fogom mutatni — végül is bukását. Amikor ugyanis hozzálátott az építési tőke megszerzéséhez, már tisztán kellett látnia, hogy ebbe az amerikai stilii tranzakcióba bele fog törni a bicskája, mert vagv nem ismerte eleve a budapesti pénzintézetek psychologiáját, vagy annyira el volt telve a maga genialitásától, hogy képtelennek tartotta azt az eshetőséget, hogy az interkaláris kamatok megeszik nemcsak az objektumokat, hanem őt magát is. Rajta, szegényen ugyan vágni valót nem találtak. Neki tudnia kellett volna, hogy a budapesti pénzintézetek nem tartják magukat hivatottnak arra, hogy harmadik személyeket vállalatukban támogassanak, hanem épen ellenkezőleg, ahol csak mód nyílik reá, legszivesbben hullákon gázolnak keresztül. Egy ilyen hullának predesztinált médiumot láttak ők Halász Adolf állatorvosban, aki kábultságában és naivitásában azt hitte, hogy majd ő gázolja le a pénzintézeteket. A bankmágnások — értsd a pénzintézet igazgatókat — igen udvariasan tárgyaltak vele, de élűiről belülről azzal az elhatározott
