Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-09 / 36. szám
И) 13. szeptember 9. Nyolcadik évfolyam 36. szám BETLEN BUDAPEST Budapest székesfőváros egyetemes erdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap □ A Budapesti függetlenségi és 48-as pár\ □ valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervez tek HIVATALOS LAPJA.. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is, Előfizetési ára: Egész évre ... ... ......................... 10 korona Fé l évre ... ... ................. .......... 5 Főszerk esztő : Dr. SOMOGYI LAJOS Felelős szerkesztő; B. VIRAGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : V., Visegrádi-utcza 40. Budapest, V., Visegrádi-utcza 40. Szerkesztőség és kiadóhivatali telefon 169—38 A nyári szünet alatt lapunkhoz meälekletet nem adunk, A „ tölagy В udapes az első őszi közgyűléstől kezdve ismét rendesen mellékeljük lapunkhoz. ““ЩИ5 Molnár Ferencz, a városatya. Néhány hét előtt Molnár Ferencz egy Vasárnapi Krónikájában hevesen kikelt azok ellen, akik Bárczy István polgármester pénzszerző körútját leleplezték. A kiváló iró egyenesen a főváros pénzügyi gazdálkodásának kritikusait okolta azért, hogy Bárczynak kölcsönt kapni a külföldön nem sikerült. Molnár Ferencz e krónikájának visszhangjaként e lap hasábjain cikk jelent meg, s ebben utalás történt arra az igen nagy ellentétre, amely Molnár Ferencz előbbeni és mostani kommunális kritikája között észlelhető, és amely nagy diszparitás külsőleg a nagy iró városatyává történt megválasztása óta mutatkozik. Amíg Molnár városatya nem lett, legélesebb ostorozója volt a városi gazdálkodásnak, és nagyszerűen látta meg s birálta a hibákat és félszegségeket. Amióta azonban benn ül a közgyűlési teremben, nem a város urait üti, hanem a városi gazdálkodás kritikusait és nem a fővárosi slendrián felett kesereg, hanem azon, hogy ezt a mi gyönyörű városunkat nem szeretjük. Molnár Ferencz ez érzület-változására egyenesen és nyiltan reámutattunk, és azt a nézetünket sem hallgattuk el, hogy a fővárosi élet e leghivatottabb és legélesebb szemű kritikusát — a városatyai mandátum miatt veszítettük el. Beigazolódott a régi tapasztalat, hogy nálunk - sajnos — a legnagyobb tehetségek is csak addig ostorozói a hibáknak és bajoknak, amig kívül vannak a kerítésen. Mihelyest az arrivé-k sorába emelkednek, elveszítik meglátó-képességüket és a kerítésen belül a megelégedettek nagy gárdáját szaporítják. Molnár Ferencz mostani Vasárnapi i Krónikájában erre a cikkünkre válaszol, bár ezt óvatosan elhallgatja és a kritiku- ! sok sorában, akiknek cikkeire reflektál, ! bennünket fel sem említ. Minthogy azonban éppen a mi cikkünk volt az, amely Molnár feltűnő frontváltozásának okát egyenesen az ő városatyaságában kereste, és vasárnapi krónikája e vád ellen védekezik, nyilvánvaló, hogy a mosakodás, bár nem volt hozzánk címezve, sőt a cimzett gondosan el volt hallgatva, mi- nékünk szólott. Molnár Ferencz védekezése abban kulminál, bogy szükség van ellenzéki, kritikus szellemű városatyákra, akik éberen ellenőrzik a városi gazdálkodást, amely panamisták sorozatos üzelmeiből áll. Helyes, nagyszerű, mi is ezt mondjuk. Csakhogy éppen az a baj, hogy Molnár Ferencz, aki azelőtt kérlelhetetlen kritikusa volt a fővárosi gazdálkodásnak, most ezt a kritikusi szemüveget letette. Nem az a baj, hogy Molnár Ferenczben egy bírálatra kész és képes városatya vonult be a közgyűlési terembe, hanem éppen az, hogy amióta beült közgyűlési terembe a kritikája megenyhült, a dóig okkal való jogos elégedetlensége megszűnt, hogy szóval a kritikusból gutgesinnt, a város uroÁval barátságot tartó sima ur 'éti. Nem azt hibáztattuk benne. iiogy radikális ellenzéki lett mint városatya, hanem hogy nyájas többségi tag lett minden ellenzéki hajlandóság hijján. Ezt nagyon könnyen be is bizonyíthatjuk és ha Molnár kétségbevonja, elő fogjuk keresni régebbi és mostani Írásait, s azokból fogjuk ráolvasni a nagy irányváltozást. Azelőtt Molnár Ferenc, igen helyesen, úgy foglalkozott a fővárosi dolgokkal, hogy a hibákat, hanyagságokat, hatósági tévedéseket ostorozta és mindig szembeállította a pesti slendriánnal a külföldi városok nagyszerű intézményeit. Mióta azonban városatya lett, a kritikust egészen elaltatta magában és csak a honszeretetnek enged szabad folyást. Most már roppantul imádja Budapestet, gúnyolja azokat, akik a külföld városait dicsérik és szörnyen elitéli azokat a hazaáruló kritikusokat, akik Bárczy István provi- denciális mivoltában kételkedni vagy pláne a főváros gazdálkodását rossznak találni merészkednek. írásaiban egyenesen dühöng a fővárosi guvernementali- tás és mint iró is mameluk városatya. Városatyai minőségében teljesen nélkülözzük az ellenzéki bírálatot. Szellemének gazdag forrását nem zúdította reá egy panamára sem, soha nem ütött szét szatírájának menyköveivel a gseftelő urak között. Szépen pártfegyelmezett városatya a közgyűlés padsoraiban az a kitűnő ember, akit tehetsége arra predesztinált, hogy Budapestnek, Pestnek írója legyen és aki tényleg legalaposabb ismerője ennek a városnak. Bocsásson meg nekünk Molnár Ferenc, de mi és velünk a pesti nagy- közönség siratjuk benne, a városatyában Budapestnek kedves, elmés, nagyszerűen meglátó és félelmetesen ostorozó kritikusát. Ezt reklamáljuk vissza Molnár Ferenctől. Jön a deficit. Hivatalos kimutatás van arról, hogy a főváros bevételei ebben az esztendőben igen kedvezőtlenül alakulnak. Az első félévben lényegesen kevesebb volt a bevétel, mint a mennyire a költségvetés preliminálta. Ezt a tényt mi már előre láttuk és a büdzsé bírálata alkalmával megmondottuk, hogy a bevételek előirányzása irreálisan nagy. A hiba abban rejlett, hogy — a múlt esztendőkben mutatkozott erős szaporodást állandónak véve — erre az esztendőre is hasonló növekedést feltételeztek az előirányzat készítői, holott nyilvánvaló volt, hogy a rossz gazdasági viszonyok, az általános üzleti pangás és az építkezés szünetelése okából nem hogy gyarapodás nem lesz, de valószínűnek mutatkozott a csökkenés. Jóslatunk be is következett: a rendes bevételekben lényegesen kisebb az eredmény, úgy hogy az év végéig a folyó esztendő háztartása is már feltétlenül deficitet fog eredményezni. Ismét bebizonyosodott, hogy a bevételek indokolatlanul nagy és irreális beállításával az egyensúlyt csak a papiroson lehet fenntartani, de a deficittől megóvni a fővárost nem lehetséges. Ott tartunk tehát a községi háztartásban, ahol 1908 előtt: ismét eljutottunk a deficithez
