Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-31 / 35. szám

FÜGGETLEN BUDAPEST.

g'itás csakis ez lehet, még akkor is, ha az Auer-égők számát bármily nagy mennyiségben szaporítanák is. Példa és bizonyság erre az osztrák császárváros, a hol az ivlámpákkal való útvilágítás az utóbbi esztendőkben általánossá lett. Nagy tévedés volna azt hiszem, hogy ez a világítási mód puszta luxus, mert szép és jó útvilágítás csak úgy kelléke égy világvárosnak, mint a jó kövezés, csatornázás és a köztisztaság. A luxus csak ott kezdődnék, ha az ivlámpavilá- gitást nem az elérhető legolcsóbb módon valósítaná meg a város. És ebből a szempontból mellőzhetetlen lesz ezt az üzemet is a szabad verseny alapján a legolcsóbb ajánlattevőnek kiadni, tekintet nélkül arra, hogy a kérdés felszínre vetné és megoldása a szóban forgó ajánlatnak köszönhető Nagylelkűség és hála nem férnek meg egy község háztartásának az igényeivel.

Elvi álláspontunkhoz képest legczél- szerübbnek azt tartanók, ha a villamos világítási áramszolgáltatást a főváros maga végezné házi kezelésben. A két villamossági világítási vállalatnak adott engedély ennek útját egyáltalán nem állja, mert hiszen az útvilágításra vonatkozólag a főváros magát semmi irányban a két vállalatnak le nem kötötte. És az útvilágítás kérdése egyenesen az aktuálitások sorába emeli a villamossági vállalatok megváltásának a kérdését, a melyet a középitési ügyosztály tudvalevőleg felvett beruházási programmjá- nak a keretébe. Ha rövidesen meg akarjuk csinálni a villamos útvilágítást, úgy ez alkalommal váltsa meg a főváros a két villamos világítási vállalatot. Nem akarunk bővebb vizsgálatába bo- csájtkozni azoknak az üzleti érdekeknek, melyek a szóban forgó ajánlat hát- lerében lappangnak, elvégre minden részvénytársaság keresni akar és leg- kevésbbé kifogásolható, ha valamely jövendő üzlet érdekében egy vállalat már a jelenben nagyobb anyagi befektetésekre hajlandó. De amennyire megengedett dolog ez a vállalat részéről, viszont azonban a főváros nem fizethet rá arra hogy egy rész vény vállalat bea ki különösen a mulatók tekintetében kérlelhetetlen szigorral őrködik azon, hogy a tisztesség és az esztétika határai betartassanak. Erre annyival is inkább van szükség, mert a mulatók épp mostanában gombamódra megszaporodnak, úgy hogy Budapesten soha, még a milleniumi fellendőlés idején sem volt annyi mulató és dalcsarnok, mint most a gazdasági dekadenczia idején. IJoda Dezső valóban jól teszi, ha szemmel tartja ezeket az úgynevezett »művészi nivó« szempontjából is. A disznóság elvégre tényleg rendőri elbánás alá tartozik.

Csak egy dologra akarjuk felhívni a főkapitány, figyelmét, mely annyi felé terjed és oly tág terel ölel fel. Az utóbbi időben nagyon elszaporodik azoknak az eseteknek a száma, hogy egy-egy rendőr »véletlenül« kettéhasitja valakinek a koponyáját, vagy hogy valamely rakonczátlan ember «beszalad» a rendőr kardjába. A lapok a rendőri sajtóiroda ekként megfogalmazóit híreit leadják ugyan, de azért nem titok előttünk sem, hogy a rendőrlegénység brutalitása és támadó magatartása mind tűrhetetlenebbé lesz. A midőn kész örömmel elismerjük líoda Dezső kiváló tevékenységének sok érdemét, nem mulaszthatjuk el, hogy egy fő- kapitányi rendelet kibocsájtásál kérjük tőle, mely e czimet viseli: «Oltalmat a rendőri brutalitás ellen I»

fektetése a jövőben megtérüljön. S éppen ezért csak úgy szabad a fővárosnak ezt az ajánlatot elfogadni, ha ebből reá nézve semmiféle kötelezettség nem háramlik. Ha tehát teljes szabad kezet biztosit magának a villamos útvilágítás végleges megoldására nézve.

Panama-szaglálás.

Igazán erős gvomor és nagy áldozatkészség kell nálunk ahhoz, hogy az embernek még kedve legyen a közéleti szerepléshez. Az államnak meg vannak a szükségletei és a mikor ezek beszerzéséről gondoskodik, igen természetes, hogy az államnak való szállítás: üzlet a szállítók részére. Ilyenkor aztán, amikor a kincstár végre valakivel megköti a szállítási szerződést— mert hiszen valakinél csak be kell szerezni a szükségletet, ha csak az állam maga nem állítja elő — mindazok, a kik az üzletet megkaparitani szerették volna, de e reménységükben csalódtak, kígyót-békát kiáltanak és félreverik a vészharangot. Újabb időben a kormány nagyszabású beruházási munkálatokat és hatalmas uj létesítményeket vett foganatba, természetes tehát, hogy a köz- szállitások mérve tetemesen megnövekedik. A panama-szaglászóknak tehát bő tere kínálkozik általános vádak, rágalmazások és gyanúsítások hangoztatására. Ma az államvasutakat marják meg, mert X. vállalkozóval szállíttatja a talpfái, holnap a pénzügyminiszter rágalmazásukczél táblája, mert az állam részére szénbánya-müveket vásárol és egy perczig sem ül el a vádaskodás és a piszkolodás.

Legújabban a kormány munkásházépitési akcziójában találnak szálkát a nagy purifiká- torok. Kifogásolják azt. hogy a kincstár homok- tégla gyártására vonatkozólag szerződést kötött egy földbirtokossal. Nyilvánvaló, hogy ezt a szerződést a pénzügyminiszter a munkásházak olcsóbb felépítése érdekében kötötte meg, mert a homoktéglát legalább 50%-kal olcsóbban kapja meg igy az állam, mintha a tégla-kar telitől szerezné be a méregdrága téglákat. A téglauzsorások, mikor látták, hogy Wekerle eltökélt szándéka megtörni az ő egyeduralmukat, szaladtak fűhöz-fához és a 100 perczentes ár-felsrófolásból hajlandók lettek volna nagylelkűen vagy 10 százalékot engedni. A pénzügyminiszter azonban törhe- tetlenül haladt a maga utján és biztosította a munkásházakhoz szükséges téglákat olcsó áron.

Es ime, mi történik most ? Ugyanazok a közgazdasági augurok, akik folyton szidták a téglakartellt, most hirtelen kifogásolni valót találnak abban, hogy a pénzügyminiszter e rabló-szövetség elkerülésével az államkincstár érdekeinek megfelelően egyebütt szerzi be a munkásházak téglaszükségletét. Hogy e játékban benne van a keze a tégiauzsorásoknak, az nagyon is áttetsző. Szerencse, hogy Wekerle egyéniségéről minden gyanúsítás lepattan és hogy nincs erő, amely Magyarország miniszterelnökét a helyesnek talált útról letérilse. Wekerle meggyőződött róla, hogy a munkás- házakat leggazdaságosabban homoktéglákkal lehet felépíteni, egészen biztos tehát, hogy azokat tényleg ilyen téglákkal fogják elkészíteni. Es hiába ágál és rugkapálózik ez ellen a téglakartell, a melynek egy milliós üzletecske csúszott ki a kezei közül, hiába sütik ki a hygieniában köztudomásúan jártas »ellenzéki« közgazdászok, hogy a homoktég- lából csak nedves házat lehet építeni, hiába ordítanak panamát, Wekerlél ezek a mesterkedések nem fogják eltántorítani és a kispesti és kőbányai munkásházak a legrövidebb idő alatt el fognak készülni a budapesti munkásság és közvetve az egész budapesti lakosság nagy előnyére és javára. Hogy a homoktégla- gyártásnál lesz-e haszna és mennyi az illető földbirtokosnak, az kizárólag az ő privát ügye. A közvéleményt csak az érdekelheti, hogy az államkincstár érdekei a homoktégla építkezéssel meg vannak-e védve. Ezt pedig Wekerle mái- bebizonyította a törvényjavaslat tárgyalása al kai mával.

Szívesen el hisszük, hogy a kartellkaló- zoknak nem esik Ínyükre ez az uj rend, a mely tisztes polgári hasznot enged ugyan a szállítónak, a mennyire e haszon az állam pénzügyeivel megfér, de nem engedi oda az államkincstárt milliós vállalatok fejőstehenéül. Ha ez panama, úgy egész nyugodtan viselheti Wekerle a panama ódiumát. Elvégre minden jó és nagy dolog közelébe oda férkőzik a gyanakodás piszkos árnyéka és annak a hat- vagy tízezer munkáscsaládnak a jóléte érdekében Wekerle nyugodt szívvel fogja eltűrni a panama-szaglászók vad üvöltését.

Az uj lakbérletí szabályrendelet.

Az uj lakbérszabályzat régen vajúdó ügye hatalmas lépéssel jutott közelebb a megvalósuláshoz. Emlékezetes, hogy a főváros közgyűlése elé ennek az évnek április havában kész szabályrendelet-terv került, amely a jogügyi bizottmánynak a tanács által módosított elaborátumát képezte. A közgyűlés ezt a tervezetet, a melynek gerinczét a Fülepp Kálmán tiszti főügyész korában elkészített alapos munkálat adta meg, nem fogadta el, hanem egy külön e czélra kiküldött bizottságnak adta ki a végből, hogy a szabályrendelet szövegéi világosabb és érthetőbb tervezetben fogalmazza meg, úgy hogy az uj munkálat a lakbérleten alapuló mindennemű jogviszony szabályozását felölelje. A közgyűlésnek ez a határozata, daczára annak, hogy az ügyet újabban elodázta, helyeslendő volt, mert tény az, hogy a lakásbérszabályzatnak, mely a főváros minden egyes lakosának a létérdekébe vág, világos, népszerű és mindenki által érthetőnek kell lennie. Egyébiránt a kiküldött bizottságnak záros 21 napi határidő tűzetett ki munkálatának előterjesztésére. A bizottságban az első ügyosztály vezetője vitte az elnök tisztségét, tagjai pedig a tiszti főügyész, a jogügyi bizottmány által a saját kebeléből választott három tag és minden közigazgatási kerületből kiküldött egy- egy bizottsági tag voltak. A bizottság összetétele magában lehetetlenné, hogy a kitűzött rövid határidő alatt a munkálatot elkészíthesse, mert magának a bizottságnak a megalakulása is huzamos időt vett igénybe. Ennek ellenére dicséretes gyorsasággal készült el a tervezet, a melynek létrejöttében irányiló és vezető szerep magának a tanácsi ügyosztálynak jutott. A bizottság csaknem kizárólag jogászokból alakult és erre vezethető vissza talán az, hogy az általa elkészített tervezet szövegezése sokkal szerencsésebb, mert egyöntetűbb és érthetőbb mint az előbbi munkálat, a mely nagyjában az uj tervezel alapjául is szolgált.

Ez alkalommal nem bocsájtkozunk a tervezet érdemleges ismertetésébe, de már ezúttal is állíthatjuk, hogy a tervezetet olyannak tartjuk, a mely atkalmas arra, hogy az uj lakbérszabályzat alkottassák meg belőle