Független Budapest, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-13 / 28. szám
Ill, évfolyam.____________________________________________ 1908. Julius 13. _____________ 28. szám Bu dapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap. Budapesti függetlenségi és 48-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... .......................... 10 korona. Fél évre ........... ... ... ... ... 5 Fő szerkesztő . Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap- tulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 71—53. A jövő feladatai. Nem túlságosan nagy munka után pihenőre tértek a városatyák. A lefolyt közgyűlési kampány nem nyújt kiemelkedőbb pontokat a szemléletnek, mert nagy, életbevágó fővárosi ügyek fölött döntés nem történt. Mint rendszerint ezuttal is inkább az elodázás és leg- feljebb az előkészités terén tűnt ki a főváros közgyűlésének működése és egyetlenegy nagy problémát sem vitt dűlőre. A főváros pénzügyének veszedelmes alakulása s a deftczit rémének a megjelenése a legkimagaslóbb mozzanata a törvényhatóság lefolvt időszakának és még valahogyan nagy mesterkedésekkel, szám vetési ügyeskedésekkel és a községi terhek lényeges megszaporitásával ezuttal sikerült a hiányt igen nagy összegről kisebb deficzitre leszoritani. De egészen bizonyos, hogy ez a gazdálkodás a jövőben nem folytatható, ha csak bele nem akarjuk kergetni a székes-fővárost az anyagi romlásba. A községi pártélet legfontosabb momentuma a községi demokratapártnak általunk teljes pontossággal megjósolt felbomlása és kerületi klikkek újabb tömörülése volt. Vázsonyi a községi adó emelésének a kérdését felhasználta arra, hogy elbúcsúzzék szövetségeseinek a kapufélfájától, a kiktől részint elvi ellentét, részint féktelen érvényesülési viszketem távolította el. Vele mentek régi hivei: az ó-demokraták, azonkivül a terézvárosi bizottsági tagok majd valamennyien. A pártok erőviszonyaiban mindazonáltal Vázsonyi exodusa nem idézett elő lényeges eltolódást, mert a volt községi demokrata pártnak nevezett érdekszövetség a legtöbb kérdésben — leszámítva a Vázsonyi számszerűleg nem nagy kíséretét — erősen összetart. Másrészt pedig Vázsonyi igen helytelenül nem kereste a kapcsot a kisebbségi pártokkal, a mi annyival nagyobb hiba részéről, mert kételyeket támaszt a fővárosi élet purifikálásáról hirdetett czéljai iránt. Ha Vázsonyi igazán és őszintén küzdeni akarna az inkompatibilisek és a klikkek ellen, ugv keresnie kellett volna az együttműködést azokkal a kisebbségi pártokkal, melyek a székesfőváros közgyűlési termében eddig is a polgárság érdekeiért szállottak sikra minden alkalommal, már akkor, a mikor Vázsonyi nagy rövidlátásában és eltévelyedésében a panamistákkal és inkompatibilisokkal akart szocziális politikát csinálni. Vázsonyi természete: a melynek legkiemelkedőbb vonása a napóleoni gőg és a legféktelenebb tirannizmus, nem engedte, hogy a függetlenségi-párti városatyákkal kontaktust létesítsen, a mely pedig a főváros érdekében lett volna azért, mert az ellenzéki pártok és töredékek egyesült erővel bizonyára sikeresebben tudnák megostromolni a klikkek bevehetetlennek látszó várát. Akárhogyan alakuljon is azonban a közgyűlési pártoknak egymáshoz való viszonya, kétségtelen, hogy a iörvéng- hatósági bizottságra >gén nagy feladatok várnak a közel jövőben. Hiszszük és reméljük, hogy ezeket a feladatokat már — az inkompatibilitás és a viriliznms uj szabályozása révén — megtisztulva fogja elvégezni, minthogy az eddigi kormány-nyilatkozatok egy- től-egyig elismerték a fővárosi községi választói jog aktiv és passzív vonatkozásban való — esetleg novelláris — módosításainak a sürgősségét. Annál is inkább követelnie kell a függetlenségi pártnak a tóvárosi törvény legalább ily mérvű részleges módosítását az általános választójogi reformmal kapcsolatban, mert az állam igen nagy áldozatokat vállal magára a székes főváros érdekében, és teljesen hibázott dolog volna, e nagy pénzügyi áldozatok felhasználását a mai klikkszellemtől áthatott, inkompatibilis köz- gvülésre reábizni. A főváros fejlesztéséről szóló törvény a főváros javára jelentékeny pénzügyi könnyítéseket tartalmaz, és az ország méltán megkövetelheti a fővárosától, hogy ha már az állampolgárok összesége a metropolis javára terheket vállal el, e terhek- nek hova fordítása az ország közhanKrónika. Budapesti parkok Forrón süt le a nap a budapesti aszfalt- tengerre. Egymásnak panaszkodnak az eltikkadt emberek : — Mit szól ehhez a hőséghez? 30 fok árnyékban! Mire a pesti humor ebben a válaszban nyilatkozik meg: — Muszáj magának éppen árnyékban menni ? Csakhogy az embernek nem igen van kedve ilyenkor humorizálni és az az árnyék bizony jó és szükséges dolog. Csak az a baj, hogy itt Budapesten nagyon kevés van belőle. Ha a nagy kőházak nem vetnének maguk elé 2—3 méternyi keskeny árnyék-sávot, az ember igazán kényszer-napfürdőt volna kénytelen venni reggeltől napestig. Mert az árnyatadó fákból ugyancsak kevés jut ki a szegény pesti halandónak. Alig néhány útvonal van fákkal szegélyezve és ezek a fák is soványak és fiatalok. De nem lombosak. Ahol pedig az idők folyása mégis megteremtett egy-egy nagy fakoronát, ott megjelennek a fővárosi kertészet emberei, és különös érzékkel a szabad kilátás iránt, kivágják azokat a terebélyesebb fákat, amelyek alatt az ember egy-két perezre kifújhatná magát a perzselő nap melegétől. A legszebb fakoronák a városligeti fasorban voltak még néhány esztendővel ezelőtt. Tessék most kisétálni ebbe az egykor oly árnyékos fasorba és ámulattal és dühvei tapasztalni fogjuk, hogy éppen a legnagyobb, a legöregebb, a leglere- bélyesebb fákat kiszedegették. Ez a kertészeti vandalizmus hajszálnyira hasonlít ahhoz a másik budapesti szokáshoz, hogy az érezszob- rokat gondosan le szokták mosogatni, úgy hogy patina helyett Fernolendt-fénymázas csillogásban ragyog Arany Jánosunk, Petőfink és más egyéb nagyjaink érczalakja. a melyekről szappan és kefe le tudja kaparni a patinát. Ugyanígy elbántak az Andrássy-ut külső részén a fákkal. Minden második fát odadobtak a fejsze és a fiirész áldozatának, minekutána évek hosszú során gondosan önlözték és ápolták, hogy mentül nagyobbra nőj jön. Az utczák fadíszével ezzel máris végezhetünk, mert sem a körutak, sem a Muzeum-körut vagy a Váczikörut szegényes fácskái nem érdemlik meg ezt a nevezetet. Árnyék tehát nincsen az utczán. De alig van a köztereken is. A mi volt, azt is elpusztította a kertészeti mánia. Az Erzsébet-tér valamikor gyönyörű zöld paradicsom volt hatalmas fákkal és dús lombozatu magas bokrokkal. A vaskerítések mentén embermagasságnyi orgonabokor ('elhúzódott végig a sétatér oldalain. Ezek eltűntek. Leborotválta őket a szépilési és disz- kertészeti düh, a mely még igen régi, hatalmas lakat sem kiméit meg. A fővárosi kertészet egyedüli törekvése szép pázsitot és virágágyakat teremteni a tereken. Fákkal, bokrokkal, lombbal nem törődik. Ezért van, hogy úgynevezett parkjainkban nincs más, mint igen szép virágágy és homokos ut. Hova lett a Széchényi-tér szép, hatalmas akáczfáival, melyek alatt vidám gyermeksereg játszott a nyári hónapokban naphosszat? A Ili helyét aszfalttenger borítja és a fák eltűntek, hogy helyet adjanak a Szabadságiér parknak nevezett csupasz, kopár és sivár egyformaságának. Ez az óriási térség lel van szeletelve három hosszú sávra, a melyből a középső ökölnagyságu kavicsokkal van tele. Ezt
