Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-14 / 19. szám

4

ügyi alszik nem izgatta, mert hiszen ez csak a polgárság széles rétegeit érdekli. De biz ők inkább mást kértek és a vezetők mint tudjuk kaptak is. Lássák tisztelt polgártársaim.! Ez a különbség a függetlenségi párt és a régi klikk emberei között!

Tisztelt polgártársaim! Büszkék lehetünk, igenis büszke lehet az az ország, melynek miniszteri székében, még pedig a közoktatásügyi miniszteri székében egy oly férfiú ül, mint Apponyi Albert gróf, a ki ez ország-világ elölt ismeretes, a magyar nemzeti ideáloknak a legtisztábban és talán a legerélyesebben való ápolása mellett csodálatosképen egyúttal a világmüvei tséget és nagy világnézeteket is egyesíti, úgy hogy bátran mondhatom, hogy ha körültekintek a vén Európában, még a legrégibb kulturországokban is kevés közoktatásügyi minisztert látok hivatalban, a ki az ő nagy kvalitásait megüti, de egyet sem, a ki azokat túlhaladná.

Ha tehat a gondviselés kegyéből édes hazánknak jutott e nagy férfiú, adjunk mi érte hálát a magyarok Istenének, öt pedig, hazánk e nagy ■ fiát, halmozzuk el az öntudatos polgári erényből kitelő meleg szereleiünkkel és határtalan bizalmunkkal. Kövessük minden lépését lelkesedéssel és megnyugvással, mert e nagy és ideális államférfin minden kormányzati tettével áldást fog hozni hazánkra, és dicsőséget és fényt fog árasztani nemzetünkre.

Sokáig éljen Apponyi Albert gróf!

Földiák Gyulának Apponyi Albert grófra mondott nagyhatású felköszöntőjére Apponyi a ; következőként válaszolt:

A tisztelt pártelnök ur szavainak kiinduló pontjául azt a tényt vette, hogy kereskedelmi iskolának létesítését határoztam el ebben a kerületben. Az elismerést ezért a tényért meg kell osztani az én igen t. szomszédommal, mert kormányzati elv az, hogy kereskedelmi iskolák létesítését a vallás és közoktatásügyi minisztérium mindig a kereskedelmi minisztériummal egyet- értöleg határozza el, úgy hogy ez az iskola is f nem csupán az én alkotásom, hanem alkotása lesz a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak és a kereskedelmi minisztériumnak együtt, ha úgy tetszik Apponyi Alberlnek és Kossuth Ferencznek együtt (Éljenzés). Éppen i azért tisztelt uraim, engedjék meg, hogy kissé kiegészítsem szónokuk egyes szavait. Ő két okot vélt felfedezni, a mi engem arra indított, hogy a kerület kívánságát teljesítsem, hogy a kerület- j ben kereskedelmi iskolát állítsak fel. Az egyiket látta abban a rokonszenvben, a melyet a kerü- letbeni mozgalom megindítója, a függetlenségi párt iránt érzek, a másikat abban a törekvésben, hogy a nevelés eszközeivel is helyesebb irányba tereljem hazánknak serdülő nemzedékét, t. i. a gazdasági pályák felé és nem a tul- tengésben levő diplomás pályák felé. Mindkét ok igaz, mindkettőnek kidomboritása megfelel a valóságnak. Az is megfelel a valóságnak, hogy i nekem jólesett, a midőn először jelenik meg az én miniszteri bürómban ennek a kerületnek a küldöttsége, polgársága, hogy akkor olyant kérnek tőlem, amitől az egyéni haszon teljesen távol áll. Nekem ez miniatűr képe annak, a mivé óhajtom, hogy legyen országunknak nemcsak kormányzása, hanem társadalmi és nemzeti élete is. Ez nekem nagyon letszelt, ez engem nagyon megörvendeztetett. Igaz, hogy a közoktatási politikában egyik kardinális pont az az irányzat, hogy a reális pályák felé irányítjuk az ifjúságot, a mit a t. pártelnök ur megemlített. De mégis van egy harmadik ok, a mely engem arra indított, a mely talán a két elsőnél nagyobb, a mely különben nem nevezhető harmadiknak a kettő mellett, hanem egy olyan általános ok, a mely minden más okot felölel, egy olyan általános czélt, a mely minden kon- kiét czélnak végczélja, a mely minden tettemben, minden kormányzati cselekedetemben irányit és ez az, hogy a midőn az ország függetlenségi polgárainak törekvéseit előmozdítom, talán már azért is, mert függetlenségi polgároktól eredünk, a midőn ifjúságunkat a gazdasági pályák felé iparkodom, ha ezt teszem, vagy ha akarom, minden egyes tettemnek a végczélja az, hogy szolgáljam hazánknak függetlenségét. A nemzeti függetlenség egyik fontos tényezőjének, a gazdasági függetlenségnek előmozdítására irá—

FÜGGE1LEN BUDAPEST.

nyúló törekvésban egy lánczszem az, hogy a gazdasági pályák felé iparkodjunk irányítani a mi ifjúságunkat. Mert a gazdasági fűggetlense- get lehet törvényhozási és kormányzati intézkedésekkel előmozdítani, istápolói és kell ezekkel is szolgálni, de végkép megteremteni, megerősíteni, egészséges, organikus alapra fektetni, azt csak a nemzetnek, a népnek összesége képes a maga gazdasági tevékenységének önállósításával,1 azzal, hogy valóban teremtsünk önállóan működő iparosokat, teremtsünk önállóan működő kereskedőket, hogy ez által gazdasági függetlenségünknek, gazdasági önállóságunknak önerőnkre való lámaszkodhatásának nemcsak külső kereteit, nemcsak fikczióját, hanem élő valóságát létesítsük. (Hosszantartó zajos éljenzés és" taps.) Ez az a végczél, a mely mindenkor szemem előtt lebegett, hözzátehetem, a mely mindenkor szemünk elölt lebeg, ez a végczél irányit minden kicsi és nagy intézkedésben, a melyet teszünk. Mint most a képviselóházban a népoktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával elmondott beszédemben mondottam, ez a törvényjavaslat is egy szerény tégla a nemzeti önállóság és a nemzeti egység megalapozásának épületében, de minden attól függ, hogy az a tégla a tervrajz szerint illesztessék be arra a helyre, mert nem esetről-esetre, nem ötletsze- rüleg kell cselekednünk, hanem a tervrajz szerint, a nagy magyar nemzeti hagyomány szerint, a mely nemzeti hagyomány két sark körül forog: nemzeti egység ; nemzeti függetlenség. (Lelkes éljenzés és taps.) Ennek a két nagy eszmének vagyunk szolgái és ha a t. képviselő- társaim bennünket bizalmukkal megajándékoznak, hát tehetik ezt abban a meggyőződésben, hogy a küzdelemnek, a munkának a nemzeti harcznak eszközei, módszerei változhatnak a körülményekhez képest, de maga a nemzeti küzdelem, a nemzeti munka nem szünetelhet mindaddig, mig a nemzeti czélok elérve, biztosítva, bekötözve nincsenek. Abban a tudatban támogassanak tehát minket, ha támogatni méltóknak gondolnak, hogy minden tégla, a melyet lerakunk, még ha nincs is az arra a téglára rányomva, hogy akkor is a tervrajz szerint illeszkedik be, azon tervrajz szerint, a mely a független és egységes megvár nemzeti állam büszke épületének tervrajza. Az Isten éltesse önöket.

Apponyinak a kijelentéseit lelkes éljenzéssel és hosszantartó tapssal fogadták a párt tagjai, valamint a jelenlevő képviselők, akiknek száma a később érkezettekkel megnövekedett és perczekig tartott az éljenzés és taps.

Alig, hogy elült a gyönyörű beszéd hatása gyanánt megnyilatkozott lelkesedés zaja, szólásra emelkedett

I)r. Somogyi Lajos: Nagyméltóságu miniszter urak ! 'Lisztéit polgártársaim ! Vakmerőséggel határos a bátorság, mely megszólaltat az elhangzott beszéd után. Megnyugtat azonban a tudat, hogy csak a kunyhónak a szegénysége lesz szembetűnőbb, ha oda merészkedik a fényes palota tövébe.

A szeretet és köszönet szava azonban meg kell hogy szólaljon akkor, mikor pártunk nagynevű vezérét, körünk diszelnökét újra itt látjuk körünkben. E jelenség nagy hordereje szinte kötelességgé is teszi a szeretet és hála kötelékén felül, hogy üdvözöljük Kossuth Ferenczet. Nem először jelenik meg pártunk vezére körünkben. Itt volt a fészekrakás, a templommá avatás idejében is; akkor, mikor az ellen tálló nemzet élén küzdő nemzeti hőst az utcza népe, vak elfogultságával, félrevezetett szenvedélyével kővel 'dobálta meg.

Ezt a helyet a politikai harczok már felavatták csatatérnek.

Ennek a körnek ablakait verték be a szabadság nevében az akkori rendőrség tüntető távolmaradásával a népjogok harczosaiként sze- íepló türelmetlen és az önkény eszközeivé szeg^ zödölt tömeg.

A tábor, mely e kört alkotja s melynek díszei nőké Kossuth Eerencz, sohasem volt a henyélek tábora, ott volt mindig a csatasorban, a küzdők közöli legelöl, s meg is érte, hogy a mii kizártnak, elérhetetlennek tartott mindenki, itt ebben a kerületben, az ország legnagyobb választó kerületében, szemben a hatalmasok

minden hatalmával, intrikájával, visszaéléseivel, a meggyőződés erejével, a lelkesedés hatalmával és minden katonájának lankadatlan munkájával győzelemre vitte politikai hitvallásunk szimbólumát, az 18-LS-as eszmék győzelmét hirdető lobogót. A sors kegyetlen akaratából azonban leesett a mi fejünk koronája, oda lesz az az emberek vetése.

A múlt idő határnapja elkerülte a figyelmet s mit ezereknek testet és lelket emésztő munkája kivívott, egy ember, emberi gyengesége lerontott, elszalasztott.

A kötelességmulasztás nyomán uj életre kell a bizalmatlanság hidrája, s mintha uj csápjai nőttek volna az átkos polipusnak, a kedvetlenség, a bizalmatlanság, az áldozatokban kimerült polgártársainkat munkába vették, s az eredmény az lett, hogy a bástya bár megvan, de azon nem a mi zászlónk lobog.

Nem segített ezen a szomorú állapoton sem a kálói bölcsesség, sem a drákói igazságszolgáltatás, az elszalasztott pillanat romboló hatását sem tudtuk megállítani.

Bocsánatot kell kérnem, hogy Tiborez kesergő szava szólal meg ajkaimon.

De hiszen Tiborez alakjában nem az képezi a legfenségesebb vonást, hogy érzelmeit panasz formájába tudja önteni, hanem az a hit, az a bizodalom, mely szólásra bírja kényszeríteni a nagy ur elölt, a hatalmas Bánk bán előtt az a végheietlen reménység az ö nagyurában, az a törhetetlen ragaszkodás az ö hatalmas urához, hogy tudja, hogy az ö szavát nem a koldus szavai szerint fogjuk elbírálni, hogy az ő végtelen keserűségéből az ő végheietlen szeretetét fogják kiérezni.

Nem azért kerültek e zokszavak ajkaimra, hogy a nemzeti kormányt a most folyó nagy, a nemzet egész jövőjére kiható gazdasági ütközetben a kínálkozó pillanat kihasználására, az adott alkalom kiaknázására és az elmulasztott köteles- ségteljesités gyászos eredményére példázzon, hiszen ha a kérlelhetetlen kötelességteljesitést kellene megmintázni, az alkotó művésznek nem kell allegóriához folyamodnia Kossuth Ferencz egyéniségének és tevékenységének leírásánál jobban nem lehet azt megmintázni.

Arról a törhetetlen meggyőződésről, arról a végheietlen hitről és reménységről arról a határtalan szeretetröl beszél e zokszó is, melylyel mink a VII. kerületi függetlenségi és 48-as párt diszelnökük Kossuth Ferencz személye és munkássága iránt viseltetünk.

Ezt akarjuk mi kifejezni akkor, mikor siránkozásunkból is bizalmat bizonyítunk, mikor a kérlelhetetlen sors ostorcsapásai daczára politikai hitünk újbóli győzelemre jutásának eredményét hirdetjük és mikor végtelen szeretetünkről biztosítjuk vezérünket és kérjük az egek urától, hogy adjon neki erőt, egészséget, hogy az Ígéret földjére, melyet Kossuth Ferencz mutatott meg a magyar nemzetnek, be is vezesse a nemzetet Kossuth Ferencz!

Kossuth Ferencz az üdvözlő beszédre a következőkép válaszolt:

Tisztelt Uraim! Olyan emléket idézett fel bennem az előttem szóló t. barátom, a mely nem aludt ki lelkemben, nem is aludhatott ki. dől emlékszem arra az estére, a midőn összejöttünk itten — úgy, mint egykor a régi keresztények — azért, hogy a mi hitünknek, a mi politikai vallásunknak áldozzunk. Meg akartak bennünket kövezni azok, a kik részei annak a népnek, a melynek a boldogulásáért dolgoztunk, és dolgozunk. (Elénk éljenzés.)

Tisztelt Uraim ! Látják, hogy ma is itt vagyok. Itt voltam mint egyszerű polgár, itt vagyok most, mint a kormánynak egyik tagja. (Lelkes éljenzés és taps.) Ez azt mutatja, hogy az vagyok ma, a ki voltam ; más nem is lehetek. (Éljenzés.) Küzdöttünk akkor, de küzdünk ma is, t. Uraim. A küzdelemnek csak a neme, a foka és talán a helye változott meg. Más elhatározások és más polgári erények kellettek akkor, de nem nehezebb elhatározás előtt állunk ma sem és nem nehezebb polgári erények gyakorlásai a vagyunk hivatva ma sem. Annak a tábornak, a mely az én táborom (Lelkes éljenzés), ezek a polgári erények talán nehezebben esnek, mint amazok, mert ma nemcsak lelkesedni kell, hanem gondolkodni higgadtan, gon