Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-01 / 13. szám
II. évfolyam. 1907. április 1. 13. szám. A Z ERZSEBETVAROS Budapest székesfőváros és különösen a VII. kerület érdekeit felölelő — város - politikai és társadalmi lap -------Л VII. kerületi függetlenségi- és 48-as párt. valamint a »Zugló és környéke függetlenségi és 48-as pártkör« hivatalos lapja. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára: Egész évre .............................. — 10 korona. Fé l évre ... ... ... — 5 Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Almássy-tér 17. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágh Géza czimére küldendők : VII., Almássy-tér 17. Telefon 88—98. Feltámadás. Zugnak a harangok, hirdetik a híveknek: az ur feltámadott. A sok szenvedés, kin közepette megszületett remény, valóra vált. Az ige megvalósul ! Keresztyén hangulat, keresztyén megnyugvás. A hit miszticzizmusa jóleső megnyugvást varázsol a kétely, a kishitűség által marczan- golt kedélyekre. A hit világában jogosult megnyugvás, hizodalom miért nem talál tért a prózai világban, mindennapi életünket intéző, szabályozó viszonylatok sokaságában? A szenvedés, a kínlódás a hit világán kívül is, bőven jut osztályrészül mindenkinek. Miért fakad e szenvedés nyomán elcsüg- gedés és nem remény ? ! Miért uralkodik az emberek kedélyén a kétely és miért nem a bizodalom?! Prózai kérdés, de ma, az ünnepek múlásának napján indokolt. Miért kell reménységben, hitben, bizalomban választó vonalnak lenni a hitélet és a mindennapi élet világa között?! Hiszen, ha helyesen van berendezve, mindegyik világ az egyetemes emberiség haladását, jólétét, boldogulását kell hogy előidézze ?! A czélt, amelynek szolgálatába kellene szegődni, ismerjük mindannyian. Az eszközöket, az elveket, melyekkel czélunkat megközelíthetjük, ismerjük, valljuk, hirdetjük mindannyian. Miért hát mégis az eredményekben ez óriási eltérés? Mert nem cselekszünk egyformán. Mert tettünk nem fedi elveinket, mert eljárásunk nem szolgálja czélunkat. Mert ott. a hol az igének meg kellene valósulni, elfelejtik az igét; akkor, mikor a hirdetett, a vallott elvet tettel kell szolgálni, félreteszszük elveinket és az egyetemes czél szolgálata helyett megosztjuk a szolgálatokat s azt, a mi nekünk, egyénileg hasznos, azt kiaknázzuk, a mivel pedig polgártársaink terhein könnyi- tenénk, azt ott hagyjuk továbbra is embertársaink nyakában, sőt ha lehet, még magunk is a nyakába akasztjuk a magunk terhét, hogy hadd érezzék a mi nagyságunkat és saját gyengeségüket. Az egyetemes kérdésektengerében kicsiny terület székesfővárosunk. De hűen tükrözi vissza, mint egy csepp viz az égboltozatot, jelenlegi társadalmunk bajait. Az azelőtt megvetett, leköpött jelszavaknak hány Saulusa van még ma is, pedig már a Paulus arczával páváskodnak a fórumon. A megsemmisítésre, a kiirtásra Ítélt fanatikus meggyőződésű híveknek hány Pilátusa mossa a kezeit: pedig ők voltak, kik a »feszíts meg«-et kiáltották! Ók voltak, kik felforgatóknak, izgatóknak, szájhősöknek mondották mindazokat, kik az akkor nekik uj és nekik nem tetsző tételeknek szókimondó bajnokai voltak! De talán csakugyan megtértek! Talán beláttak balgaságukat, elfogultságukat és most szinte versengenek azon, hogyan jóvá tudják tenni a múltak bűneit, hogyan tudnak érdemeket szerezni a jövendőre, talán vezekelnek őszintén, bűnbánóan ?! Nem hiába állunk az ünnepek hatása alatt, mert különben aligha merne megnyilatkozni ez a jámbor hit, naiv reménység. Ok, a tapasztalt rókák betömnék a menekülő lyukakat? Az ürgéből, hörcsögből hasznos állatok lennének? Elapasztanák bendőiket; beföldelnék az idegen földekről összeharácsolt magok rejtett tárházait ?! Ha erre volna kilátás, ha megtörténnék vagy csak megtörténhetnék olyan unikum-példányokkal lehetne megtölteni állatkertünket, hogy beteljesedne kerületünk mesemondási képességgel megérlelt képviselőjének a jóslása, hogy állatkertünk csudájára járna az egész művelt világ. Egyelőre azonban nagyon jól van, hogy a belügyminiszter elejét vette az állatkerti gazdálkodásnak, még akkor is, ha Wampetics ur nem fogja többet sörével hűteni a haza és a város védelmében felhevült hon- és városatyai kebleket. Hónapok múltak el, az uj törvényhatóság megalakulása óta, s azt az egyet állapíthatják Krónika. Kabarét — az uj városházán. A székes főváros legújabb attrakcziója — a kabarét. A vidám, mókás, komolyság nélküli, kaczagtató, néhány perczig tartó kis komédiák. Budapesten most ezek vonzanak tömeget, melyet az újdonság varázsa izgat és csábit. Az első kabaretnek legvonzóbb programm- száma a Fedák Sári szobalánya. De ezt lepipálta az egy napos konkurrens, az újságírók kabaretje, melynek napokon át hirdetett legnagyobb attrakcziója az volt, hogy Eötvös Károly, a vajda, átteszi törzsasztalát erre az egy estére a New-York kávéházba. Az attrakczió hatott és Eötvös Károlynak még soha annyi bámulója nem akadt, mint ezen az egy napon. A kik rendes hétköznapokon órákig gyönyörködhetnek az »Abbázia« ablakán keresztül ingyen — vagy egy pikkoló fekete árán be- vülről — a vajda látásán törzsasztalánál, azok örömest szúrtak le húsz kemény koronákat, hogy a vajdát a New-Yorkban láthassák. Semmi kétség, a New-York attrakcziója lefözte a fővárosi kabarét szobaleány-atlrakczióját. És a vajda belekábult a nagy dicsőségbe, hogy őt már pénzen mutogatják, gondolt egy merészet és nagyot és kivágta a nagy slágert, kabarelet rendezett szerdán az Újvárosháza közgyűlési termében, a mely erre az alkalomra zsufolási. megtelt. És ott ült a vajda a balközép egyik padsorában, sűrű embertömeg övezte környezetben és minden szem reá tapadt, reá, a közgyűlés kabaret-primadonnájára, a kinek első debüje az uj községi választások óta erre a napra volt hirdetve. A nagy attrakcziókat az ügyes rendezők úgy készítik elő,'hogy körülbelül az előadás vége felé kerüljön rá a sor. Itt is úgy volt. Zaj, lárma és érdektelenség kisérte a programúi egyes számai mindaddig, mig a primadonna nevét nem szólította a jegyző. A vajda feláll. Áj latos, halotti csönd. Méltó a nagy attrakczió hoz. Lélekzetet visszafojtva szegződik reá mindenek tekintete. Csak éppen Vázsonyi Vilmos ásít egy nagyot e pillanatban. Ez a preludium. És szólni kezd a vajda. Csak úgy ömlik a szép magyar szó ajakáról, derül és jókedvet fakasztva az emberek bensejében. Az állatkertről beszél. Hiven a kabaret-attrakcziójához. Vidáman, mókásan, kaczagtatóan, komolyság nélkül. A magyar állatvilágot nem látja összegyűjtve a mai állatkertben. Pedig ez kell a magyarnak. Mert az ö radikális hazafisága még az állatkertből is kiűzi az idegent. Magyar ökör, magyar tehén, magyar birka, bácskai disznó, tiszai hal és tuladunai gúnár kell az állatkertbe, hadd tanuljon belőle az ifjúság. Szólt a vajda és leült. Tapsolták, éljenezték, üdvözölték tömegesen, de ráadást még sem adott. Az a jóleső érzés vett erőt az embereken, mint a mikor feszült izgalom után véget ér a várva várt attrakczió. Az emberek lassanként elszéledtek és vájjon akadt-e közöttük, a ki hazafelé menve így gondolkozott: »Az attrakczió pompásan sikerült. Élvezetes előadás volt — de komoly tartalom nélkül. Mert mi az ördögnek gyűjtsük egy ku- paczba és tartsuk fenn drága pénzen azt a mindensegel, a mit akármelyik vidéki majorban is megtalálunk.« Ez volt az egynapos kabarét a városházán.
