Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-02 / 48. szám
JI. évfolyam. 1907. Deczember 2. •IS. szám (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi lap, Budapesti függetlenségi és 4S-as pártkörök HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ___ ... ... ... ... 10 korona. Fél évre ... ... ... ... 5 Fogjunk össze!* Székesfővárosunk pénzügyei súlyos betegségben laborálnak. A deficzit réme, melv évek óta kisértett s csak mesterségesen volt távol tartható, most dübörögve megjelenik és a jövő évi költségvetés oly rengeteg hiányt mutat, a melyet csak a közterhek nagymérvű fokozásával vélik paralizálhatni a székesfőváros intéző körei Elérkezett tehát fővárosunk abba a stádiumba, hogv a fejlődés rohamosságával anyagi ereje lépést tartani nem tud. Meggyőződésünk, hogy a mai sa- | nvaru anyagi viszonyok között a főváros lakossága újabb megterhelést anyagi helyzetének súlyos károsodása nélkül el nem bir, ugv, hogy az eddigi pénzügyi politika mellett Budapest székesfővárosának néhány esztendő alatt el kell érkeznie a — csődhöz. Mert újabb terheket dekretálni, az adó- sróf még további megcsavarását megpróbálni nem valami nagy művészet, de a fokozott teherviselés tényleges eredménye meg fogja mutatni, hogy a főváros polgársága a fokozottabb terheket el nem bírja. * Fenti fejtegetéseket fővárosunk közéletének egy régi tiszteletreméltó alakja irta lapunknak. Az objektivitás parancsszavának engedelmeskedve, közreadjuk a czikket, a nélkül, hogy az mindenben fedné álláspontunkat. A »Függ. Bad.« szerkesztősége. ] Főszerkesztő: Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: В VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség’és kiadóhivatal: Budapest, VII , Rottenbiller-utcza 5 A. Ilyen borús látóhatár mellett a komoly férfiaknak, mindazoknak, a kik igazán a szivükön, nemcsak a szájukon hordják ennek a mi szép ifjú fővárosunknak a sorsát, össze kell fog- niok, hogy egyesült erővel és akarattal kiszabadítsak ezt a közületet a financiális válság rémének a karmai közül. A tapasztalat mutatja, hogy fővárosunk kormányzata az eddigi utón tovább nem haladhat. De ez bár elégtétel mindazoknak, a kik a fővárosi demokrata többség és annak jogelőde, a szabadelvű klikkek gazdálkodását veszedelmesnek Ítélték: ez az elégtétel nagyon szomorú és nem segit magán a bajon. A közgyűlés függetlenségi ellenzéke. melynek kritikáját ez a defi- czites költségvetés oly fényesen igazolja, minden káröröm nélkül, megdöbbenve áll az örvény szélén, a melybe a főváros pénzügyeit az eddigi gazdálkodás döntötte. Ily súlyos viszonyok között jusson eszünkbe annak a nagy hazafinak a tanítása, a ki arra buzdított: szeresd jobban a hazát, mint a hogyan ellenségedet gyűlölöd. Innen is. tu Inán is szívleljük meg e tanítást és szeressük jobban a mi kedves, szép fővárosunkat, mint a mennyire ellenfeleinket gyűlöljük. Tegyünk félre valameny- nvien politikai, társadalmi és főleg egyéni antagonizmust és vállvetve, Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a laptulajdonos B. Virágli Géza czimére küldendők : VII., Rottenbiller-utcza 5/A. Telefon 71—53. érőinkéi összelőve lássunk hozzá a beteg állapotok orvoslásához. A többséget ne bántsa a beteges hiúság, hogv a mentés munkájában a kisebbség részt ne vegyen es a városházi ellenzék viszont ne törődjék azzal, ha esetleg a regeneráczió dicsősége a többség nevéhez tog fűződni. A mi ész. tehet- \ség, tudás és jellem van bármely párton, egyesítsük valamennyit fővárosunk érdekében. Az áldatlan visszavonás, mely a magyar történelem évkönyveit annyi fekete lappal gazdagította, szűnjék meg a nagvbeteg ágvá- nál és tegyük össze valamennyi tudásunkat, hogy a mentés munkája sikeressé válhasson. Több szem többet lát, több fej többet gondol és ha a városházi majoritás letesz arról a fen- héjázó meggyőződéséről, hogy rajta kívül mindenki szamár és ostoba és csak ő, egyedül ő ette kanállal a tudományt és tehetséget: az ellentábor megbecsülésével oly szövetséges társat szerezhet a szanálás nagy munkájához, a mely bizonyára értékes erővel gyarapítja sorait a pénzügyi válság ellen indítandó nagy harczban. Ehhez az egyesüléshez megvan a kellő alap. Hiszen a városházi többség egvenesen azzal a jelszóval jött létre, hogy kizár minden polilikát a városházáról. Tessék e jelszót valóra váltani és a kisebbséggel való együttKrónika. Javaslatok a deficzit ellen. A főváros háztartásába tudvalevőleg beleütött a deficzitnek nevezett lapos szélütés. Az évtizedes klikkgazdálkodás során, mely a dicsőséges demokrata-uralomban kulminál, annyi íináncz-zseni működött a főváros pénzügyei körül, bogy a végén be kellett következnie a főváros anyagi tönkjének. E szomorú tény oka igazán szembeszökő: mialatt a finánczkapaczi- tások egyénileg megszedték magukat, a főváros háztartása szétzüllött. Ily kölcsönhatás állott fenn a magán- és a közgazdaság között. A demokrata pénzügyi doktorok a legkülönfélébb reczepteket kolportálják. a deficzit kiküszöbölésére. Házbérkrajczáremelést, pótadóemelést s egyéb emelést ajánlanak, a mi az évtizedes emeléssel bomöopata gyógyszerként szolgáljon. Módunkban volt egy ily részletesen kidolgozott demokrata fináncztervet egész terjedelmében megismerni és sietünk ezt a javaslatot a főváros érdekében publikálni. A nagyszabású tervezet a következő: Központi demokrata kör. v.v. Vilmos hava 190о Tekintve, hogy a főváros anyagi viszonyaiban nagy megrendülés állott be, a költségvetés gyökeres reformra szorul. Ebből a szempontból kettős irányban kell újításokhoz folyamodni. Először is az összes felesleges kiadásokat be kell szüntetni vagy legalább csökkenteni, másodszor a főváros bevételeit kell fokozni. E kettős irányban a következő részletes intézkedések szükségesek. 'Takarékosság az egész vonalon. E szabály alapján meg kell szüntetni az összes római katolikus plébániákra fordított kiadásokat. Ördög vigye a kegyúri jogot. Ez csak pénzbe kerül. A városi paplakok után fizessen valamennyi plébános házbért. Ez a mai drága lakbérek mellett legalább is 26.000 korona uj bevételt jelent. Feltétlenül mellőzendő minden drágasági pótlék és fizetésjavitás. Legfeljebb a demokrata párthoz tartozó városi tisztviselők járandósága javíttassák. Tanácsjegyzőtől kezdve lefelé a fogalmazói szakban számtanácsostól kezdve lefelé a számviteli szakban és az egész kezelői szakban végig egyáltalán ne legyen se pótlék, se másnemű újabb teher. Általában irányadó elv legyen: más, mint demokrata tisztviselő ne szaporítsa a fővárosi kiadásokat. Lehetőleg egészen pusztuljon Európából minden nem községi demokrata. Néhány felesleges állás megszüntetendő, így a főpolgármesteri, mely csak szükségtelen kiadást okoz, továbbá nehány tanácsosi állás, melynek viselői nem akarnak behódolni a városházi közszellemnek ; felesleges egypár iskolaigazgatói tisztség is. A dologi kiadásoknál törlendő az egész köztisztaságra fordított kiadás. Mire való például az utczasöprés, mikor a Szerecsen-, Dob-, Hombach-, Vasvári Pál- és egyéb utczák amúgy is piszkosak. A tisztaságról gondoskodjék maga a lakosság. Az iskolaügyi kiadásokban nagy megszorításnak van helye. így a hitoktatók fizetése törlendő egynek kivételével, minthogy ez az egy még mindig nem plébános. A tandíj mentesség rossz szokásával fel kell hagyni. A ki kultúrában akarja részesíteni gyermekét, az fizessen. Nem arra való a főváros, hogy ingyen mérje ki a tudományt. Viszont az énektanításra újabb tétel állítandó be, tekintettel az oly nagyon szükséges hangképzésre demokrata korlestorkok nevelése czéljából. He lehet továbbá szüntetni a ' sertésvágó