A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918
A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. - K. László József: Mozzanatok a magyar nemes testőrök életéből
39 maradt minősítvényi táblázatok nyújtanak érdekes és elég kimerítő tájékoztatást. Itt meg kell említeni, hogy az első testőrségi minősítvé- nyek 1770-ből valók, tehát az 1760-tól 1770-ig eltelt első 10 esztendő magyar gárdistáiról személyi leírásaink — sajnos — nincsenek. Ennek a hiánynak az oka minden valószínűség szerint az, hogy 1770-ig a gárda elöljárói ilyen leírásokat egyáltalán nem is szerkesztettek, s alapos a feltevés, hogy rendes, formaszerű Conduite-Listák kiállítására a sorhadsereg csapattestei is csak 1770-ben kapták az első utasításokat. Hogy a leendő gárdistától a szolgálati érdek testiekben is egészen különleges, kiváló tulajdonságokat követelt, ez a testőrség felállításával követett célok ismeretéből önként következik. A teljes, kifogástalan testi épségen, az általános jó megjelenésen („elegáns ac venusta forma“-n) kívül itt különösen a magassági testméretek játszottak jelentős szerepet. „A felvételnél különös gondot kell fordítani arra, — olvassuk az 1795. évi regulamentum negyedik részének II. fejezetében — hogy csak megnyerő külsejű és csak formás, magas termetű ifjak kerüljenek a testület tagjai közé.“ Ugyanez a szabályzat — pár sorral tovább — a testőrtől megkívánt legkisebb testmagasságot 5 láb, 8 hüvelykben állapítja meg, ami mai méretre átszámítva, kb. 180 cm-t jelent. Ez a méret — különösen akkor, ha a XVIII. századbeli, híres porosz gárda nagy pénzen összevásárolt óriásaira gondolunk — túlzottnak nem mondható. De, ha tekintetbe vesszük, hogy a gárdistának lelkileg, szellemileg és erkölcsiség szempontjából is a magyar ifjúság legelső klasszisát kellett képviselnie, s ha meggondoljuk, hogy kénytelen választás esetén mégis csak a belső értéktulajdonságoknak kellett adni elsőbbséget a testi kvalitásokkal szemben, akkor szinte természetesnek fogjuk találni a statisztikai adatgyűjtésnek azt az eredményét, hogy a felvett ifjak átlagának testmagassága még a fenti, mérsékelt értékhatáron is legtöbbször alúl maradt. 1797-ben pl. a bejegyzett testmagasságok 184.5 cm (5 láb, 10 hüvelyk, 1 vonal) és 163% cm (vagyis 5 láb, 2 hüvelyk) között ingadoznak. Az ebben az évben minősített 67 gárdista közül 15 volt mértéken fölül (22.4%), 5-nek a magassága éppen a szabályzat szerinti minimális értékhatárt érte el (7.6%) és 47-en voltak azok (70%), akik növésben nem ütötték meg a kívánt mértéket. Azt hiszem, ezek a találomra kiválasztott 1797. évi adatok lényegükben hűen fejezik ki a mindenkori állapotokat s nines jogunk feltételezni, hogy más évek statisztikai adatai a gárda tagjainak testméreteit illetőleg lényegesen jobb, vagy rosszabb helyzetet mutatnának. Báróczy nagyon érdekesen mondja el évkönyveiben, hogy az 1760-ban összegyűjtött gárdisták két legalacsonyabbika, akiknek testmagassága a 171 cm-es méretet is alig érte el, csak a királynő kedvenc komomájának segítségével tudta kivinni, hogy a szigorú felfogású testőralkapitány, Pálffy János gróf tábornok akarata ellenére a testületben megmaradhasson. Fokozott, de jogos igényekkel lépett fel az udvar a testőrrel szemben annak egész megjelenését, külsejének ápoltságát illetőleg is. A bajok ezen a ponton kezdetben sokkal nagyobbak voltak, mint azt az ember — még a kor műveltségi viszonyainak ismerete mellett is — az első pillanatban gondolhatná, s maga Báróczy is feljegyzi, hogy az alapítás évében összegyűjtött nemes ifjakból csak két évi erőfeszítés után, és csak a tisz- tátlanSágban megrögzöttek szigoní kiselejtezésével lehetett rendeltetésé-
