A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918
A magyar testőrségek névkönyve 1760-1918. - A magyar nemes testőrség összefoglaló története
18 A távozók többsége azonban a katonai pályát választotta, aminthogy a testőrök nagyobbrésze is onnan került ki. A hadsereghez bevonulok közül az 1767 március 7-iki rendelet szerint főhadnagyi ranggal csak oly testőr távozhatott, aki már legalább 6 évet szolgált a gárdánál. A katonasághoz kerültek közül többen értek el magasabb katonai rangot, 23 pedig megkapta a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia- rendet. A szabadságharc kitörése után, 1848 szeptember 10-én egymásután kérték a gárdisták elbocsátásukat és 20-án kevés kivétellel már el is távozván, beléptek a honvédseregbe. Az akkor ténylegesen szolgáló, a felvett de már be nem vonult és a volt testőrök közül a szabadságharc alatt, megállapíthatólag sokan teljesítettek seregbeli, nemzetőri és polgári szolgálatot. Ballagi Aladár e korszakra vonatkozólag, a következőket írja:1 „A magyar szabadságharc leveretésével, a korlátlan monarchia kénye- kedve szerint, egész korlátlanul intézkedhetett a testőrökkel. Az intézkedéseket azonban csak három horvát, Jakopovich János, szomszédvári gr. Sermage Kálmán és Niksitsch Döme fogadhatta el, mert a többi, a fö- és törzstisztek kivételével, egytől-egyig honvédnák állott.“ Az 1849 évi testőr állománykimutatás és az ez évi katonai évkönyv adatai szerint, a gárda létszáma az év elején a következő volt:2 Gr. Vécsey Ágoston testőrkapitány; br. Martonicz András és br. Récsey Ádám testőralkapitányok; br. Petrichevich-Horváth János testőralhadnagy; Udvarnoky Albert és Eötvös Pál (Sárvári) I. testőrőrmesterek; Pillér Imre, Urbanovich Alajos, Köhler Sándor, Paulich Ágoston, gr. Pongrácz Jenő és Deák Lajos 11. testőrőrmesterek; Péehy Albin, Fekete Miklós (Bélafalvi), Boros Ignác (Magyarádi), gr. Nyáry Izidor és Okolicsányi László-Sándor gárdisták. Az évvégi állomány már 10 fővel kevesebb, mert időközben br. Petrichevich-Horváth János tábornok és dandárparancsnok lett Csehországban; Urbanovich Alajos és Köhler Sándor nyugállományba kerültek; Paulich Ágoston és Fekete Miklós az 52. gyalog-; gr. Pongrácz Jenő a 9. huszár-; Péchy Albin a 7. huszár-; Boros Ignác a 2. gyalog-; gr. Nyáry Izidor a 4. dragonyos-; végül Okolicsányi László-Sándor a 34. gyalogezredhez helyeztetett. A még visszamaradtak közül Deák Lajos 1850 januárjában az 1. csendőrezredhez osztatott be, a többiek pedig ugyancsak január hó folyamán nyugdíjaztattak. Ellentétben tehát Ballagi teljesen téves megállapításával a valóság az, hogy fennállása utolsó évének elejétől, az akkor 17 főről az év végéig 7 főre apadt testőrség valamennyi megmaradt tagja, kivétel nélkül — magyar volt. Az említett és 1849-ben már nem is szolgáló három testőr közül, Jakopovich 1848 július 9-én szabadságra ment és nem is tért vissza; gr. Sermage 1848 július 18-án távozott a gárdától; Nikschich pedig (különben is Torontál vármegyéből) 1848 december 1-én az otocai határőr gyalogezredhez került. A megnevezettek közül tehát a két, valóban Hor1 Ballagi A.: A magyar kir. testőrség története 342—43. 2 Br. Huszár Károly már 1849 január 6-án a 17. gyalogezredhez helyeztetett s ezért nincs felvéve az állománykimutatásokban.
