Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

Életrajzok

ügyosztály vezetésével bízták meg és ezenkívül a budapesti közellátási kormánybiztosság fennállása alatt a kormánybiztosság közélelmezési főosztályát is vezette. 1945 májusában behelyettesítették és augusztusban megválasztották a tanácsnoki állásra. A főváros közellátása terén végzett munkája elismeréséül a Köztársasági elnök úr a Magyar Köztársaság Érdem­rendjének tiszti keresztjével tüntette ki. FAZEKAS ISTVÁN tanácsnok, a polgármesteri VUI/b ügyosztály vezetője Budapesten született 1910 szeptember 3-án. 1929 augusztus 8-án kezdte közszolgálatát a Magyar Postánál, mint forgalmi gyakornok. Több vidéki városban teljesített szolgálatot, míg 1933-ban belépett a Postavezérigazgatóság szolgálatába, ahol igen fontos munkaköröket töltött be. 1941-ben — hivatali érdekből — átkerült a Közellátási Minisztériumba. A felszabadulás után mint a minisztérium egyik kiküldöttje, a budapesti Közellátási Kormánybiztosságon nyert beosztást. Később a pénzügyi főosztály vezetője lett és Vas Zoltán kormánybiztosnak polgár- mesterré választása után a kormánybiztosság több tisztviselőjével a fővároshoz rendelték szolgálat­tételre. Ekkor az állami szolgálatból, mint főjegyző átlépett a főváros szolgálatába. 1945. évi augusztus 30-án a közgyűlés tanácsnokká választotta. A közellátási ügyosztály kettéosztása óta az ipari ellátási osztályt vezeti. POLLÁK FERENCNÉ STERN SZERÉN tanácsnok, a polgármesteri IX. ügyosztály vezetője Született 1896-ban, Nagyatádon. Okleveles tanítónő. 1918 óta tagja a szociáldemokrata pártnak. A főváros törvényhatósági bizottságában 1925-ben foglalt először helyet és főleg szociál­politikai és tanügyi kérdésekkel foglalkozott. Nagy érdemeket szerzett a gyermeknyaraltatás és gyermekétkeztetés megszervezésében. Javaslatára indult meg a rendszeres napközi gyermek­nyaraltatás. A felszabadulást követően, 1945 januárjában, mint szaktanácsadó került a Városháza társadalompolitikai ügyosztályába és ugyanez év májusában a polgármester megbízta az ügy­osztály vezetésével. 1946 augusztusában a törvényhatósági bizottság közgyűlése tanácsnokká választotta és személyében Budapest székesfőváros vezetőségében az első nő tölti be az ügyosztály- vezető tanácsnoki állást. DR RÉVÉSZ ANDRÁS h. tanácsnok, a polgármesteri IX. ügyosztály h. vezetője Budapesten született 1909-ben. Gimnáziumi érettségi után a Pázmány Péter tudomány- egyetemre iratkozott be, ahol államtudori diplomát szerzett. A székesfőváros szolgálatába 1929 februárjában lépett. Hat esztendeig az Árvaszéken, majd a közegészségügyi ügyosztályban, az I. kerület és az V. kerületi elöljáróságokon teljesített szolgálatot. 1936-ban s.-fogalmazó, 1943-ban fogalmazó lett. 30 hónapos katonai szolgálat után, 1945 februárjában a IX. ügyosztályhoz került, ahol 1945 júliusában főjegyzőnek nevezték ki s ugyanakkor az ügyosztály helyettes vezetője lett. A Szociáldemokrata Pártnak 1928 óta tagja, résztvett a 30-as években az egyetemi hallgatók megszervezésében, amely idptől kezdve állandó üldöztetésben volt része. Ma elnöke a Szociál­demokrata Párt IV. kér. pártszervezetének és irányítja a Székesfővárosi Alkalmazottak Szociál­demokrata Csoportjának szervezkedését. 1947 július 1-én tanácsnokká helyettesítették be. DR HAHN SÁNDOR tanácsnok, a polgármesteri X. ügyosztály vezetője Született Budapesten 1896 december 23-án ; jogi és államtudományi doktor ; egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett. Előbb a polgármesteri IV. ügyosztályban, majd a IX. kér. elöljáróságon, 14 éven át pedig a polgármesteri X. ügyosztályban teljesített szolgálatot. Segédfogalmazó korában mint alosztályvezető kapott megbízást az éveken át súlyos deficittel küzdő közkórházak pénzügyi egyensúlyának rendbehozására. A betegfelvételi és ápolási költségek viselésével kapcsolatos adminisztráció teljes átszervezése, 1932. évben a székesfőváros és az állam között a betegápolási átalány ügyében kötött megállapodása, valamint az OTI-val legalább napi 1000 betegnek a székes- főváros közkórházaiban történő ápolására vonatkozóan kötött szerződése stb. mind hozzá­66

Next

/
Thumbnails
Contents