Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

A polgármesteri ügyosztályok 1946/47. évi tevékenysége

Az értekezleten felhívták a figyelmet a főváros különleges szempontjaira, ezután pedig felterjesztésben is rámutattak azokra a kívánalmakra, .amelyeknek érvényesülését a rendeletben szükségesnek tartják. Az üzlethelyiségek kötött forgalmára vonatkozó jogszabály módosítása tárgyában — az igazságügyminiszter kétízben is tárcaközi értekezletet tartott, amelyen az ügyosztály is résztvett. A különböző szempontok összeegyeztetése ezideig nem sikerült s a szakminiszterek felfogása is eltérő. Ilyképen e téren a kötöttségek továbbra is fennállanak. A Budapesti Nemzetközi Vásár megrendezése tárgyában a törvényhatósági bizottság közgyűlésének felterjesztései eredményre vezettek. Megjelent ugyanis a 6530/1947. M. E. számú rendelet, amely az árumintavásárok és kiállítások ügyeiben véleményező szervként Áruminta­vásári és Kiállítási Tanács szervezeset, valamint Árumintavásári Kiállítási Központ szervezését rendelte el. Az említett két szervben a főváros polgármestere is tagként résztvesz. Ezenfelül a székesfőváros polgármestere az intézőbizottságba egy tagot küld ki s a belföldi vásárok rendezése esetén az intézőbizottság ülésein elnököl. A jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok között gyakran került szóba a kiskereskedelem és kisipar tőke szükségletének biztosítása. Sok tárgyalás után a pénzügyi kormányzat a kisipari hitelakció céljára havi két millió forintot szavazott meg, amelyből 700.000 forint a Budapesti Kisipari Hitelintézet útján a fővárosi és környékbeli kisiparosság részére kerül folyósításra. Budapest Székesfőváros Hirdető Vállalata az elmúlt félév folyamán tovább folytatta vidéki hirdetési szervezését. Az írásbeli érintkezést felvette az ország területén levő és hirdetési szem­pontból számbajöhető valamennyi város vezetőségével, azonban a városok nagyrészében ezidő- szerint a hirdetési jog bérbe van adva és ezek a bérleti szerződések több helyen csak évek múlva járnak le. Ennek következtében a vállalat a közvetlen tárgyalásokat csak ott kezdte meg, ahol a hirdetési jog átvételéről azonnal, vagy a legközelebbi időben szó lehet. A tárgyalások Rákos­palota, Esztergom és Gyula hirdetési jogának átengedésére vezettek, ezekben a városokban ezidőszerint már kirendeltség is működik. A hirdetési jog átadásáról megállapodás történt, de a jóváhagyás még nem történt meg a következő városokban : Baja, Szentendre és Szekszárd. " Polgármesteri XVI. (Gépészeti) ügyosztály. Az újjáépítés második esztendejében, az ügyosztály feladatkörébe utalt gépészeti munkák­nak igen jelentős eredményei mutatkoztak. A háború alatt elpusztult értékek helyreállítása, különösen a stabilizáció óta nagy lendületet vett, bár igen erős fékező hatása van »a fukarságig menő, kényszerű takarékosságnak«. Az ügyosztály munkakörének természete lehetővé tette, hogy tevékenységét a legszűkebb keretek közé szorított ügyiratforgalom mellett bonyolítsa le s így az adminisztrációt lehetőleg leegyszerűsítse. Az ügyosztályhoz 1946. évben 5117 darab ügyirat érkezett, amiből 5084 darab elintézést is nyert. Kiadott az év folyamán 3400 darab megrendelőlevelet, amiből a forint bevezetése utáni időre 2836 darab esett. Áz elért eredmények jellemzéseképen megemlítést érdemelnek azok a nagyobb munkák, melyeknek a köz szempont­jából talán kevés a látszata, de hasznos voltát mindenki érzi. így a közegészségügyi intézetek és intézmények zavartalan működéséhez szükséges fűtő, hűtő, mosókonyhai, főzőkonyhai, kazán­házi és felvonóberendezéseket építették, elsősorban újjá, illetőleg helyezték jókarba. Ezenkívül építészeti újjáépítésekkel kapcsolatos gépészeti helyreállítások is történtek. Ä Rókus-kórházban a konyhagépeket, főzőüstöket, sütőket állították helyre s a központi fűtés kazánjait javították meg. A Rádium-kórházban a megsérült épületrészek központi fűtése már teljes. A Korányi Sándor-kórházban elkészült a Perkins-fűtőberendezés helyreállítása és a II. emelet ráépítésével kapcsolatos villanycsövezési munka, valamint a főgázvezeték pótlása. A Szent László-kórházban kazánokat állítottak helyre, a vaskályhákat és a mosókonyhai gépeket megjavították, a telefon­berendezés hálózatát helyreállították. Elkészültek a szükséges cső- és boyler szigetelések. A Szent János-kórházban a II. belosztály, testvérlak újjáépítésével kapcsolatban gépészeti helyreállítások történtek, ezenkívül elkészült a kazánházi, mosó- és főzőkonyhai gépberendezések részbeni helyreállítása. A Szent István-kórházban megtörtént a központi kazántelep üzembehelyezése és a mosodai, főzőkonyhai gépek helyreállítása olyan mértékben, hogy azok minimális igényeket kielégítsék. Ugyancsak elkészült a felvonók, a központi fűtőberendezések és a főzőkonyhához, valamint a prosecturához tartozó hűtőberendezések üzembehelyezése. Ezenkívül elkészült az olajtároláshoz szükséges tartányok és a telefonberendezés helyreállítása. A Bajcsy-Zsilinszky- kórházban üzembehelyezték a fűtőberendezést, a főzőkonyhai és mosodai berendezést. A Gizella királyné kórházban helyreállították a felvonót és a fűtőberendezés hibás kazánját. A Bakteriológiai Intézetben a hűtőberendezés és a kísérleti állatok istállójának hibás kazánját javították meg. A Fertőtlenítő Intézet II. sz. kazánját olajtüzelésre alakították át és olajtároló medencét készí­tettek. A Gyöngyösi-úti egészségházban vízvezetéki, csatornázási és villanyszerelési csövezési munkákat készítettek el. A vágóhidakon,így a szarvasmarha közvágóhídon a hűtőtelep már teljes üzemmel működik. A hűtő és fagyasztó helyiségeiből 90%, valamint a 6y2 vágón napi teljesít­134

Next

/
Thumbnails
Contents