Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1912, 1913, 1914, 1915 (Budapest, 1913, 1916)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1912 - IV. Vasutak

32 lása érdekében, a Rákospalotai-út átszelésével a Madarász-, a Lomb-, a Gömb- és a Teue-utczán át, a Hang ária-kör útig vezetőleg, vontató vágányt építhessen. A lefolyt év elején megtartott közigazgatási bejáráson kifejezést adtunk annak, hogy e vontató vágány engedélyezéséhez nem járulunk hozzá, mert azt az eszmét, hogy a főváros közútai útszintben, gőzmoz- donyu vasutakkal, — mint a milyenről a jelen esetben is szó van, - elfoglaltassanak, városrendezési, városfejlődési és forgalmi szempontból már elvileg ellenezzük. A szóban levő vontató vágány ugyanis a terv szerint, a főváros­nak, a Hung ária-kör ut-ió 1 északra eső, olyan területén húzódnék el, mely már fekvésénél fogva arra van hivatva, hogy a főváros egészséges lakó külvárosává legyen, a melyet tehát meg kell kímélni a gyártelepek füst­jétől, a mit a vontató vágány megépítése esetében, - az uralkodó szél iránya következtében, nem lehetne elkerülni. Ezenkívül a tervezett vontatóvágány, a m. kir. államvasutak szárny­vonala gyanánt, mintegy 3'A km. hosszaságban több olyan utczát, melyek csak 8 öl szélesek, egész terjedelmükben lefoglalna és ez által ezen a vidéken nemcsak a helyi forgalmat bénítaná meg, hanem a fejlődést is megakasztaná. Kétségtelen továbbá, hogy ez a vontató vágány a Váczi-út men­tén levő gyártelepek érdekeinek szolgálatával, azoknak az állandósítását segítené elő, holott a főváros egészséges fejlődésének az érdeke azt kívánja, hogy az említett városrész - mely éppen a gyárak miatt nem képes fejlődni - a gyári ipari telepektől mihamarább felszabadittassék és hogy ezek a gyártelepek a város déli, illetőleg délkeleti részére helyeztessenek át, a hol fejlődésük feltételeit, a már meglevő vasutak révén, még könnyebben megtalálhatják és a hol az üzemből eredő köz­egészségi hátrányok kevésbbé fogják hatásukat éreztetni. Mindezeknél fogva, tekintettel a kisajátítási törvény 6. §-ára is, azt kértük, hogy a szóban levő vontató vágány terve végképpen ejtessék el. * * * Hozzájárulásunkkal nyert engedely alapjan a m. kir. államvasutak a központi vásárcsarnok vasúti forgalmának gyorsabb lebonyolítása czéljából itteni vágányhálózatukat kibővítették. Nevezetesen a közraktári kezelő épületnek a Közraktár-utcza felőli oldala mentén, a székesfőváros által épített 63 méter hosszú, 8 méter széles födött rakodónak két oldalán egy-egy uj csonkavágányt

Next

/
Thumbnails
Contents