Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1912, 1913, 1914, 1915 (Budapest, 1913, 1916)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1913, 1914, 1915 - X. Margitsziget
116 E helyütt ugyanis 1915. január hó 13-án, egy kiszáradt fa eltávolítása alkalmával, a fa törzse mellett egy régi ép harang került a felszínre. A harang mintegy egy méter magas, mintegy 80 cm. átmérőjű s gót betűs német domborművű felírás van rajta (kivehetőleg: Hilf Gott Maria perat uns . . . Maister Hans Strous) évszám nélkül. A lelet érthető érdeklődést keltett, mert a sziget hazai történelmünk lapjain több korszakban szerepel emlékezetes események kapcsában s különösen Árpádházi királyaink idejében volt fényes és virágzó élet színhelye; tanujelei a nagy múlt emlékének a sziget egyes helyein ma is látható épületromok s a szigetről szóló történeti munkák és ismert közlemények sejtetni engedik, hogy bizonyára vannak még olyan helyei a szigetnek, amelyek feltárása további régi emlékeket hozhat napvilágra. Ez indított bennünket arra, hogy kisérletképen megbolygassuk a templomromoktól déli irányban elterülő, bozóttal benőtt hepehupás területet avégből, hogy a próbaásás eredményéhez képest mód legyen közelebbről foglalkozni azzal a kérdéssel, nem volna-e czélszerü és indokolt a szigetnek régészeti és történeti szempontból érdekes e pontját tüzetes és szakszerű feltárással megvizsgálni. Az 1915. április 6-án kisérletképen megkezdett próbaásás s a föld és törmelékanyag eltávolítása, az egyelőre egészen kis keretben és óvatosan végzett munka mellett is azt eredményezte, hogy a romokhoz dél felé csatlakozva, régi építmények falainak, talajának, padozatának maradványai váltak szabadokká s építményi kőtöredékek, szobortöredékek, vasalás maradványok találtattak. Mindez biztató alapul szolgált arra, hogy a megkezdett próbaásásokat tovább folytassuk. A leletről jelentést tettünk a vallás- és közoktatásügyi minister urnák, a Műemlékek országos bizottságának és a Magyar nemzeti muzeum igazgatóságának, nemkülönben a ministerelnök urnák is. Az ásási munkákat részünkről — nagy buzgósággal és szakértelemmel — Salkovits Károly műszaki tanácsos intézte, akit azonban 1915. október 1-én a halál elragadott; szakszerű támogatásban részesítettek bennünket a műemlékek országos bizottsága és a magyar nemzeti muzeum igazgatósága is, kiküldötteik utján, a műemlékek országos bizottsága külön is delegálván Foerk Ernő épitész-tanárt a munkálatokhoz. Az eddigiek során megtisztitatott az uj kápolnától nyugatra levő régi templomrom belseje a sürü bozóttól, cserjétől és szeméttől, azután a templomrom nyugati oldalán levő nagy és kis torony falmaradványa szabadittatott ki a magasra halmozott törmelékből. A templomrom belsejében előkerült a szentély terrazzo- burkolatának egy kis darabja, amely alapot nyújtott a templom padlózata magasságának meghatározására olykép, hogy a szentély padlózata 4-6#527 méteren van, mig a templom hajójának általános padlómagassága + 6'327 méterben jelentkezik. A szentélyben egy kőkoporsó alsó része került elő, azonban igen közel a föld színéhez. A szentély arcus triumphalisának északi sarka alatt egy római eredetű vörösmárvány faragott kő vált láthatóvá. A szentély déli oldalán levő nyílásban egy ajtózárkő van acanthus-levél díszítménnyel. A szentély északi főfala mellett két oltárhely alapja emelkedett ki a föld eltávolítása után. A templomhajó belsejének kitisztításával az északi és déli főfalak mellett keletre néző oltáraíapzatok, gyóntató fülke és több nyolczszögü oszloptörzs és lábazat jutott felszínre, boltváll- és bolt- gerinczkövekkel együtt. A templom délnyugati oldalán a hozzácsatlakozó zárda falmaradványai lettek láthatókká, nemkülönben a gyaníthatóan sekrestyehelyiség falmaradványa, mintegy 3’50—4 méter magasságú törmelékanyag eltávolítása után
