Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1909, 1910, 1911 (Budapest, 1910, 1911, 1912)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1911 - I. Szabályozás

I. SZABÁLYOZÁS. Koronként fel-felmerül az az eszme, hogy a székesfőváros általá­nos szabályozási tervére pályázatot hirdessünk. A hamis jelszó czáfolatára, melyre e törekvés támaszkodik, szükségesnek látjuk megállapítani, hogy az az általános szabályzati terv tényleg már régen meg van, egyik évi jelentésünkben azt kimerítően ismertettük is, következőleg beszerzésére pályázathoz folyamodni szükség nincsen. Noha azonban Budapestnek az a nagyarányú fejlődése, melyet a mögöttünk levő négy évtized alatt elérnie sikerült, jól megfontolt város- rendezési és szabályozási terv alapján intéztetett és e fejlődés másként be sem következhetett, kétségtelen másfelől, hogy örökérvényű szabá­lyozási terv nincs és nem lesz, mert mint az élet összes viszonyai, a tervezett szabályozások is alá vannak vetve a változás esélyeinek. Nem szünetelhet ennélfogva az illetékes hatóság törekvése, hogy a szabályozási tervek és a változott igények között az összhangot állan­dóan fentartsa. Ez magyarázza meg, hogy a székesfőváros szabályozási terve folyvást revízió és fejlesztés alatt áll; megújítása, vagy kiegészítése iránt részletenként ugyan, de az egésszel való szerves összefüggésben, a szük­séghez képest időről-időre intézkedés történik. Nem tagadható, hogy a szabályozó hatóság eme törekvésére bénítóan hat az, hogy nincs tájékozva azon állami feladatok megoldásá­nak módozatairól, melyekről előre is tudjuk, hogy a főváros szabályozá­sában igen mélyreható változások szükségét fogják felidézni. Ide tartoznak azok a középületek, közintézetek, melyeket az állam a székesfőváros területén létesíteni fog és idetartozik különösen a pálya­udvarok már régen actuálissá vált reconstructiójának nagy problémája. Részünkről a mindenkori kormánynál nem mulasztottuk el kérel­mezni legalább 1—2 évtizedre terjedő programmját azoknak a munkála­Általános szabályozási terv.

Next

/
Thumbnails
Contents