Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906, 1907, 1908 (Budapest, 1907, 1908, 1909)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1908 - IV. Vasutak
24 közlekedni, mint a közúti vasúti kocsik, egyenlően alkalmazkodva ahhoz a közlekedési rendhez, mely közúti vaspályái hálózatunk számára megállapítva van. Vonatok és azok ki nem elégítő menetrendjének helyébe fog tehát lépni néhány percnyi időközökben egyes vagy legfeljebb kettős kocsiknak járatása, betartva mindazokat a megálló helyeket, melyek a közúti vasúti kocsik számára ki vannak jelölve. Ha közlekedési eszközeink teljes kihasználásáról lemondani nem akarunk, az említett változásnak be kell következni és igy méltán merül fel a kérdés, miért maradjon meg a felsorolt h. é. vonalaknak ez a jellege örök időkre, mikor azok a törvényjavaslat szerint sem lennének helyesen ebbe a kategóriába sorolhatók? Az előadottakra alapítva az 1. §. kapcsán két kérelmet óhajtunk előterjeszteni. Egyik az, hogy a nevezett vállalatok engedélyokiratilag szerzett jogainak érintetlenül hagyásával, az állam részére fentartott megváltási és háramlási jog a tervezett törvény keretében Budapest székesfőváros közönségére ruháztassék át, annál inkább, mert egyrészt a fejlődés természetes menete, különösen egyik-másik kapcsolt község irányában, belátható időben fokozatos összeolvadásra és bekeblezésre fog vezetni, — mert másrészt e vasútvonalak üzleti létalapját mint eddig, jövőre is Budapest fogja képezni. Másik kérésünk az, hogy a fővárosból ezután a szomszédos községekben vezetendő hasonló vasútvonalak csakis közúti vasutak gyanánt legyenek engedélyezhetők. Ugyancsak az 1. §. végső pontját szükségesnek tartjuk oly értelemben módosítani, hogy az alsóbbrendű közforgalmú vasút jellege még az engedélyokirat előtt, már az előmunkálati engedély kiadásánál s minden esetre még a közigazgatási bejárás előtt állapíttassák meg, mivel különben nem lenne elérhető, hogy a tárgyalás helyes és biztos irányban haladjon. Az előmunkálati engedély tárgyalásánál a főv. közmunkák tanácsa nem csupán Budapest, hanem a szomszédos községek területén tervezett vasútra nézve is meghallgatandó lenne. Az 1870. X. t.-cz. 15. §-ára hivatkozva, kérjük, hogy ennek a tervezet 3. §-ában kifejezést adni méltóztassék. A 13. §. szerint a h. é. vasút az engedélyidő lejártával tehermentesen megy át az állam tulajdonába; félreértések elkerülése végett czélszerü lenne a szöveget olykép módosítani, hogy a rendelkezés világosan csak a magánjogi terhektől való mentességre vonatkozzék, mert a közjogi természetű terhek: közlekedési, vizlevezetési szolgalmak és egyéb tulajdonjogi korlátozások a háramlás bekövetkezése után is fenmaradnak.