Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906, 1907, 1908 (Budapest, 1907, 1908, 1909)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1907 - I. Szabályozás
A kikötő létesítése nem egyszerre, hanem, miként a minister úr leiratából értesültünk, fokozatosan és csak oly mérvben lesz eszközölhető, amint ezt a rendelkezésre álló évi hitelek meg fogják engedni, és e mellett a hid feletti vizterület csupán az alsó kikötőnek a szükséghez képest való kibővítése czóljára volna lefoglalva. Ezen, a környék szabályozására fontos kihatással biró kérdést beható tanulmány tárgyává tevén, az alsó kikötő létesítése ellen városrendezési szempontból észrevétel nem merült fel. Ami azonban az összekötő hid északi oldalán tervezett felső kikötőt illeti, ennek létesítése ellen fontos városrendezési érdekek megóvása szempontjából aggályaink támadtak. Ugyanis a téli kikötőnek a hid feletti területre való kiterjesztése esetén az itteni városrész a Dunától mintegy 2 kilométer hosszban elzáratnék, ami a városfejlődés érdekeivel bizonyára nem volna összeegyeztethető; azt a nézetet, hogy a kérdéses terület városfejlődési czólokra amúgy is alkalmatlan, nem oszthattuk, mert hiszen a Dunapart, különösen a balparton, hasonló talajviszonyok mellett szépen kiépült. Rámutattunk továbbá arra, hogy a kereskedelem leginkább a balparti városrészben helyezkedett el, s tehát fejlődése is ott várható, másrészt hogy a kereskedelemügyi tárczát komolyan foglalkoztatja egy kereskedelmi, s ezzel kapcsolatos ipari kikötő létesítésének eszméje, mely eszme nemcsak a székesfővárosnak, hanem az egész országnak nagyhorderejű érdekét ölelvén fel, megvalósítása soká nem késhet, addig pedig a Duna felső szakaszán levő kikötők mellett a 280 hajó befogadására tervezett ezen alsó kikötő bizonyára egymagában is ki fogja elégíthetni az igényeket. Ezen meggyőződésünknek a minister úr előtt kifejezést adván, bemutattuk egyúttal a Kelenföld szabályozási tervének a kikötő létesítése folytán szükségessé vált módosítására vonatkozó megállapodásunkat. A szabályozás módosítását feltüntető tervbe felvettük ugyan a felső kikötőt is, de egyúttal gondoskodtunk arról, hogy amennyiben létesítésének eszméje elejtetnék, a terület a szabályozás keretébe kellően beilleszthető legyen. Az esetre, ha a felső kikötő létesülne, annak nyugoti oldalán a -[-9.00 és -[-7.58 méter magasságban fekvő környék fekszinkülönbsógónek kiegyenlítéséül egy hosszúkás lejtő van tervezve, melyet parkírozni kell; a par- kozott lejtő mentén egy főút fogja képezni az elhatárolást a beépítendő telektömbtől. A németvölgyi, sashegyi és sasaddüllői hegyi vizek elvezetését, minthogy e vizek a kikötő felső medenczójóbe, az iszaplerakodás elkerülése okából be nem vezethetők, a ministerium akként conteptálja, hogy a vizek a kelenföldi állomás mellett építendő csatornába felfogassanak és a főváros budafoki határán vezettessenek a Dunába. — 31 —