Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1897, 1898, 1899, 1900, 1901 (Budapest, 1898-1902)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1897. évi működéséről - XI. Vasútak
70 rendezésével e vonal kérdése ismét szőnyegre kerül. Ennek megfelelően a székes főváros a további tárgyalásokat a dunapart rendezéséig s a Nádor- utcza szabályozásának keresztülviteléig függőben tartja. A városi villamos-vas utakon megejtett átalakítások és kibővítések. A városi villamos-vasút hálózatán a lefolyt évben is többféle bővítési és átalakítási munkálatok váltak szükségesekké, melyek engedélyezés után végre is hajtattak. Nevezetesen eltávolíttatott a Podmaniczky- utczai vonalnak, a Yáczi-körút és Gryár-utcza közti szakaszán, a nyugati pálya-udvarhoz vezető váltó-összeköttetés, mely a Podmaniczky- utczai vonalból a nyugoti-pályaudvarhoz vezetett szárnyvonal eltávolításával feleslegessé vált. A köztemetői vonalon a második vágány kiépítésével, egy kisegítő accumulator-telep elhelyezése okából a 45/46. szelvények közti őrház kibővittetett. Ugyanezen vonal forgalmi telepe is megfelelő kibővítést nyert, az Aréna-úti forgalmi állomáson pedig egy uj kocsijavító-műhely építtetett. A lludapest-Ujpest-Ilákospalotai vasútvonalon villamos üzemii teherforgalom berendezése. A lefolyt évben a v a s ú t-r é s z v ó n y t á r s a s á g folyamodott, hogy vasútjának a székes-főváros területére eső vonalrószén oly vásár vonatok at járathasson, melyek a villamos mozdonyon kívül négy darab részint személy-, részint teherkocsiból volnának összeállítva; engedélyt kért továbbá arra is, hogy oly teherszállító vonatokat indíthasson, a melyek legfeljebb 42 tonna bruttó-tengelysúlylyal biró m. kir. államvasúti teherkocsikból lennének egybeállitva. A kereskedelemügyi minister úr e villamos üzemü teherforgalom berendezését czélzó, vasú trendőri jellegű intézkedések megállapítására bizottságot hivott össze. E bizottsági tárgyalás során a teherforgalom rendezése ellen általában nem tettünk kifogást; kívántuk azonban, hogy az engedély egyelőre csak próbakópen adassák meg s csak ha a szerzendő tapasztalatok az intézkedés ezélszerüségét a többi érdekekre való figyelemmel beigazolandják, legyen az engedély véglegesen megadandó. Ugyanakkor kikötni kívántuk továbbá, hogy a teherárúk átrakodása csakis közvetetlenül az egyik kocsiról a másikra történhetik, a pálya mentén lévő közterületek felhasználása nélkül, s közterületen bárminemű átrakás czóljáró szolgáló létesítmények még ideiglenesen sem állíthatók fel. E tárgyalás során a részvény-társaság kérte még, hogy v a s a r- és ünnepnapokon, nemkülönben rendkívüli alkalmakkor, a Város- és Népliget-bői tömegesen hazasiető közönség kényelmére, vonalának a Hung ária-kör úttal való keresztezése pontjától Újpest felé, négy kocsiból alakított személyvonatokat járathasson. A társa