Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1897, 1898, 1899, 1900, 1901 (Budapest, 1898-1902)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1897. évi működéséről - VII. Útépités

VII. Attila-körút. Szépvölgy - utcza. Útépítés. A duna-jobbparti belső körút kiváló forgalmi jelentősége miatt, a székes fővárossal közös költségen már évekkel ezelőtt rendeztük azt a szakaszt, mely a Margit-hidtól a dóli-vasútig vezet, tehát a Margit-körútat és részben a Krisztina-körútat. A folytatása e körútnak dél felé már kész utczavonalakon, t. i. a Krisztina-utczán, Szent-János-utczán, Szent-János- téren, Attila-utczán, Szarvas-téren és a régi Palota-utczán halad ugyan, mindazonáltal különösen az Attila-utczától lefelé nem volt a körút abban az állapotban, hogy a közlekedés igényeinek csak tűrhetően is megfelel­hetett volna. Tekintettel tehát az új helyzetre, melyet egyrészt az Attila- utczából (most már Attila-körútból) kiágazólag a várba vezető uj út (Palota-út), másrészt a kész Ferencz-József-hid s az épités alatt álló eskütéri hid előidéztek s még fognak előidézni, — ugyancsak közös költségen a székes­fővárossal előbb leástuk a Szarvas-teret s végrehajtottuk a csatlakozások szempontjából szükségessé vált ideiglenes rendezéseket, — utóbb pedig és nevezetesen a múlt évben az Attila-körútnak az Egyház-tértől a Szent- János-térig terjedő szakaszát, a hol lehetett véglegesen, a hol pedig ez a szabályozás miatt még nem lehetett, egyelőre ideiglenesen rendeztük. A rendezés abból áll, hogy az utat a végleges szinbe feltöltöttük, a kocsiutat az egész szakaszon mauthauseni-wilshofeni gránittal burkoltuk. A régi Attila-utcza még kiszélesitésre váró nyugoti vonalán, ott, hol a házak mélyebben fekszenek, a feltöltött kocsiút és a régi fekszinben hagyott járda közé korláttal ellátott támfalat emeltünk. Ugyancsak a régi Attila- utcza keleti oldalán a járdát, a hol az végleges, gránitszegélykővel láttuk el és asphalttal burkoltuk. A rendezéssel egyidejűleg lefektették a közúti vaspálya vágányait; a székes-főváros pedig kapcsolatosan átfektette a vízvezetéki- s légszesz- csöveket, egyszersmind pedig új lámpák felállításával gondoskodott a világításról. A költségek elszámolása a folyó évre maradt. A hegyi-vizek levezetésének tanulmányozására még az 1875-diki nagy felhőszakadás alkalmából kiküldött bizottság a Szópvölgy-utczára nézve azt a rendezést hozta javaslatba, hogy annak vonalán a hegyi-vizek kellően mélyített árokban nyerjenek levezetést; a Szépvölgy-utczát keresztező Bécsi-út és Lajos-utcza pedig teljes szélességükben áthidalandók volnának. A concret tervet e részben a székes-főváros a múlt évben mutatta be. E szerint az áthidalás mellőzésével a Bécsi-út és a Lajos-utcza meg-

Next

/
Thumbnails
Contents