Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)
VI. Út-építés
YI. Útépítés. Ezen fejezetben először is a várba vezető új útról kívánunk szólani. Az elfogadott terv szerint az út a mostani Attila-utczából, az Asztalos- utczánál valamivel feljebb ágazik ki, és pedig villa-alakban, tehát két ágban, melyek a Lógody-utczánál egyesülnek. Ezen utczát keresztezve az út serpentin- alakban a királyi palota déli sarkához jut; innen a Lógody-utczával és a palotával párhuzamosan éjszaknak halad és ezen irányából az alagút felett kelet felé kanyarodást téve, mellékágával visszafordul délnek és a Zsigmond- tornyon keresztül egész az új palota lábához jut. E mellékvonal feladata a közlekedést a királyi palota gazdasági udvarához közvetíteni. A fővonal az alagúton túl is változatlanul megtartja északi irányát s így haladva a Tábor- utcza és a Lovas-út által képezett szögben ívalakú fordulatot tesz, melyből délkeleti irányt követve, magába veszi a Lovas utat és a Tábor-utezát és ekként a volt fehérvári kapú helyén betorkol a várba. Az út építését két szakaszba osztottuk be. Az első szakasz a Lógody-utczától az Alagútig terjedt és azért került legelőbb megépítés alá, mert így kívánták ezt a királyi palota építési munkái. A kérdéses szakasz építését az árlejtés eredménye, nevezetesen a legelőnyösebb ajánlat alapján Holtzspach A. fiai czégre bíztuk. A munka 1890. évi október havában vette kezdetét, a közforgalomnak azonban a befejezés után sem volt átadható, mert nem volt sem eleje, sem vége. Ezt csak a második szakasz kiépítésével nyerte el, a mely magában foglalta lent az Attila-utcza és Lógody-utcza közti feljárót, fent pedig az útnak az Alagúttól a Szent-György-utczáig terjedő részét a Tábor-utczai és Lóvasúti csatlakozással együtt. E második szakasz munkáit is legelőnyösebb ajánlata alapján Holtzspach A. fiai czég nyerte el. Az építés itt tényleg 1892. julius havában vette kezdetét és 1893. augusztus havában nyerte befejezését. Az eredeti költségvetéssel szemben az út szépségének és czélszerűségének érdekében a kivitel folyama alatt jelentékeny változtatásokat és pótmunkákai rendeltünk el. Említésre méltó ezek közül az Alagút és Zergelépcső közötti támfal, a mely vegyes falazat helyett, nagyolt kővel burkolt falazattal épült. Ezenkívül a nagyolt kővel (Häckelstein) burkolt támfal az eredetileg tervezett magasságnál nagyobb magasságban épült. A Keleti-féle nyaraló és lóvsúti forduló között vasrács alkalmaztatott. A nagy saroklámpák díszesebb kivi-