Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)

IV. Vizvezeték

33

mintegy 57* millióba, természetes szűrőkkel pedig mintegy 4 millióba kerülne: ennélfogva a vizművet napi 60.000 köbméter szállítási képességgel Káposztásmegyeren természetes szűrőkkel vélte létesítendőnek.

A középitési bizottmány egyhangúlag abban a véleményben volt, hogy a »főváros úgynevezett végleges vizműve természetes szűrőkkel a káposztásmegyeri határban építtessék«, de hogy milyen méretben, ennek eldöntése akkorra hagyassék, a mikor az elvi kérdés már végérvényes megoldást nyert.

A fővárosi tanács szintén Wein János vízvezetéki igazgató tervét fogadta el, azzal a módosítással, hogy a vízmű nem 120.000, hanem egyelőre napi 80.000 köbméter viz szállítására rendeztessék be, mígnem a közgyűlés Wein tervét minden tekintetben változatlanul fogadta el és kivitelére az előirányzott 7,519.996 frtot megszavazta.

E határozat az 1870. év X. t.-cz. értelmében hozzájárulásunkat igényelvén, e részben a tárgyalásokat haladéktalanul megindítottuk.

A kérdéssel természetesen legelső sorban is műszaki osztályunk foglalkozott és nézeteit terjedelmes jelentésben fejtette ki, melyet bő kivonatban az alábbiakban ismertetünk.

Városok vízzel való ellátása hétféle módon történhetik, melyek a következők :

1. A hegyekről lefolyó, természetes tisztaságú viz, vagy hegyi tavak vizének felhasználása, minden további tisztítás nélkül;

2. a hegyek alatt összegyűlendő és onnan (a föld belsejéből) szabadon kifolyó forrásvizek felhasználása;

3. a föld bizonyos mélyebben fekvő geológiai rétegeiben összegyülemlő vizek kiemelése (artézi kutak);

4. a föld felülete alatt csekélyebb mélységben összegyűlendő vizek (talajvizek) értékesítése;

5. a folyók vagy patakok vizének felhasználása természetes állapotban, tehát szűrés nélkül, de gyűl- és ülepedő medenczék által;

6. a folyók, patakok vagy tavak vizének a határoló part alatti kavicsrétegen keresztül bocsátása, a mit természetes szűritésnek mondunk;

7. a fenti vizek bármelyikének mesterséges módon való szüritése.

Bármelyike az említett módszereknek nyerjen concret esetben alkalmazást, a

követelmény mindig ugyanaz, hogy t. i. a viz minősége a közegészségi igényeknek lehetőleg tökéletesen megfelelő, mennyisége pedig akkora legyen, hogy mikor a minimumra száll le, még mindig fedezhesse a szükséglet maximumát. E tétel az, melyre nézve nincs és nem lehet nézeteltérés.

A mi a viz minőségét illeti, e tekintetben a nézetek a legújabb időben lényeges változáson mentek keresztül. Néhány évvel előbb még azt hitték a szakférfiak, hogy azon viz, mely vegyészetileg vagy épen nem, vagy csak igen kis mérvben tartalmaz ártalmas anyagot, az egészség követelményeinek tökéletesen megfelel. Igen ártalmas anyagnak pedig majdnem kizárólag a légeny (nytrogen) képleteket tartották. A vegyész a viz qualitásának megállapítására első sorban mindig azt kutatta, mennyi a légeny egy bizonyos vízmennyiségben?

5