Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)

IX. Vasutak

másik közúti vaspályái vonal a megállapított szabályozással teljesen összhangzásban van is; minélfogva szükséges, hogy a főváros a vasútvonalak felett közvetlenül rendelkezzék és szükség esetén azok áthelyezését követelhesse. Egyik fontos közúti vaspályái vonalként volt számításba véve az is, mely a személypályaudvarig haladó kerepesi-úti vonalnak közvetlen folytatását képezné Piákosfalváig. S ha ez a darab is helyi érdekű vasútnak engedélyeztetik, a főváros mindenkorra elesik attól, hogy Ptákosfalvára közúti vaspályát létesítsen, mert két vasút vágányainak elhelyezésére az út nem elég széles. Bekövetkezhetnék tehát, hogy a természetjen egy egészként jelentkező vasútvonal a város belsejében levő része a főváros, külső része pedig a ministe- rium rendelkezése alatt állana s mig az előbbi nem egészen három évtized múltán már a főváros birtokába jut, a másik 90 évig egy társulat birtokában maradna, melyre a főváros saját közlekedési érdekeinek megfelelő befolyást nemcsak nem gyakorolhatna, sőt a saját vonalrészére nézve is a társulat intézkedéseihez lenne kénytelen alkalmazkodni.

Utaltunk továbbá arra, hogy a főváros közlekedési érdekeinek a fenforgó viszonyok között általában a közúti vaspálya felel meg, mitől a soroksári és szent- lőrinczi vasutaknál eltekintettünk ugyan, mert ez irányban a gyári övezet a város fejlődésének különben is határt szab, másrészt pedig a gyártelepek érdekeinek a vicinális vasút jobban megfelel; de a Rákosfalváig vezető vonal már lényegesen más megítélés alá esik, minthogy e vidék a városszerü gyors fejlődés minden feltételével bir s Ptákosfalva már is be van építve, a közbeeső területre pedig ugyanez a közel jövőben bizton remélhető.

Kimutatni igyekeztünk, hogy a jó helyi közlekedés érdekei lehetőleg egységes közúti vaspályái hálózatot kívánnak, melynek segélyével a város bármely pontjáról — végső esetben átszálló jegyekkel — mindenfelé el lehessen jutni, e czél pedig helyi érdekű vasúttal felettébb koczkáztatva volna, különösen akkor, ha a folyamodó budapesti vaspálya-társulat közúti vonalai az engedélyezési idő lejártával a fővárosra szállván, esetleg más vállalat kezelése alá jutnak.

De a mire kérelmünket leginkább alapítottuk, az maga a vicinális vasutakról szóló 1880. évi XXXI. t.-cz, melynek bizonyára az a czélja, hogy közlekedést teremtsen ott, hol az a szükség daczára nincsen és nem is remélhető másként, mint csupán a törvényben körülirt különös kedvezmény jellegével biró módozatok mellett.

Nézetünk szerint a szóban forgó vonalon ilyen kedvezmények nélkül is lehetett volna a közlekedést biztosítani s jobban, mint helyi érdekű vasúttal, mert eltekintve attól hogy a vicinális vasút hosszabb vonatai a Rákosfalváig vivő út igen élénk személy- és kocsiforgalmára zavarólag hathatnak s e miatt közbiztonsági szempontból is aggodalomra adnak okot, különösen e helyen szükséges sűrűn, pl. mint Ó-Budára vagy Uj-Pestre 5 perczenkint vonatokat indítani, a mi természetesen csak közúti vaspályával érhető el.

Sajnáljuk, hogy fentebbi érveink a minister urat meg nem győzvén, a czin-