Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)
I. Szabályozás
5 készségesen engedtünk s miután a főváros a vár szabályozásához úgy, mint az fentebb le van Írva, egyebekben hozzájárult, az végleg megállapítottnak tekintendő. Végül meg kell jegyeznünk, hogy a vár eredeti szabályozási terve, a mennyiben a fennebbi határozatok azt nem érintik, továbbra is érvényben maradt. A szabályozás revisiója alkalmából nem mulaszthattuk el újólag is sürgetni a fővárost, hogy az elyps-sétány végleges rendezését a nagyközönség érdekében s azért is mielőbb hajtsa végre, hogy az a kirívó ellentét, mely a közvetlenül szomszédos királyi kert és a kérdéses sétány között létezik, végre megszűnjék. A várbeli bástya-sétány leásása. A vár szabályozási tervének a módosítás alkalmával is meghagyott nevezetesebb részét képezték a bástya-sétány leásásának munkálatai. E munkálatok kivitelét a sétányon három új ház építése érlelte meg, melyek már a végleges fekszinhez alkalmazkodva emeltettek. A főváros részéről sok ellenvetéssel találkoztunk ugyan, melyek egyfelől ideiglenes állapot teremtésére, másfelől pedig arra voltak irányozva, hogy a költségek felét e tanács a kezelése alatt álló fővárosi pénzalap terhére viselje, de sikerült a hosszantartó tárgyalásokat abba a mederbe terelni, melyben a kérdés a hatóságra és a közönségre egyaránt teljesen megnyugtató, üdvös megoldást nyert. A megoldásnak három módja volt képzelhető; lehetett ugyanis az új házak körül világitó aknákat létesíteni, a mit a főváros tervezett; vagy a sétányt az új házak mentén teljesen leásni, a mit mi kívántunk, arra az esetre, ha a harmadik — nézetünk szerint — legjobb módozatra, a sétánynak egész vonalában való leásására, a fővárost reá bírni nem sikerülne. A világitó aknáknak határozottan ellene voltunk. Ott, hol az utczát szabályozás czéljából fel kell tölteni, indokolt lehet, hogy a kivitel alkalmával a házak mentén, ezek eltemetésének kikerülése végett, világitó aknák hagyassanak; ott ellenben, hol nem feltölteni, hanem az egész utczát le kell ásni, nagyon méltánytalan volna az építkezőket, kiket a hatóság kényszeritett a mély fekszinen építkezni, abba a kellemetlen s anyagilag is káros helyzetbe hozni, hogy földszinti helyiség3ik föld alá jussanak és aknából nyerjék a levegőt és világosságot. Méltánytalannak találtuk ezt annyival inkább, mert a bástya leásása a régi házak tulajdonosait szintén csak előnyösen érinthette. E házak ugyanis előbb épültek, mintsem a bástya a vár bevétele után minden indok nélkül feltöltetett. Alapzatuk a végleges niveaun alul fekszik, állagukra tehát a leásás káros befolyással nem lehet, sőt tetemesen emeli jövedelmezőségüket, a fel töltés miatt csak pinczének vagy kamrának használható részeik csekély tatarozási költséggel ismét megfelelő lakhelyiségekké lévén átváltoztathatók. Ezekhez járult, hogy a világitó aknák költségeit csak a közpénztár viselhette volna és e költségek legnagyobb részben kárba vesztek volna, ha a leásás végrehajtatik, a minek előbb-utóbb különben is meg kell vala történnie. Ezek az okok indítottak bennünket annak a követelésére, hogy a világitó aknák mellőzésével a bástya-sétány legalább is az új házak előtt a végleges fekszinre leásassék; de rámutatva arra, hogy ily részleges rendezés esetében a bástya — mint sétány — a nagyközönségre hosszú időre elveszne, mert fákat véglegesen ültetni nem
