Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)
IV. Vizvezeték
94 — a tervező társulat igazgatója kénytelen volt a vele értekezett otlani küldöttség előtt beismerni, oda nyilatkozván, »hogy az általa képviselt társaság beadványában kivitelre ajánlott vízszerzési módozat egészen új lévén, ő semmiféle nyilatkozatot sem tehet arra nézve, hogy a telep mennyi szűrővizet lesz képes adni«. E nyilatkozatnál fogva az általa felajánlott reális biztositék nem jelenthet egyebet, mint azt, hogy a társulat kész a művével járó koczkázatot a költségek erejéig magára vállalni. E biztosítékra tehát, a mi a közönségnek vizzel való biztos ellátását illeti, részünkről súlyt nem helyezhetünk. Ennek kapcsán megjegyezzük azt is, hogy a szolgáltatandó 15.000 köbméter viz ellenőrzése, miután az a gyűlcső vizével közös kútba folynék, többé-kevésbé mindig illusorius lenne. Aggályaink, melyeket a Ganz-féle tervezet ellen a fentiekben felhoztunk, minden tekintetben kiterjednek Kajlinger Mihály tervére is, minthogy a kettő az alapelvekre nézve teljesen egyező, azzal a különbséggel, hogy Kajlinger a szűrői árkokban tervezi előállítani, melyek a gyűlcső hosszában nyúlnának el és ekkép a viz, mely belőlük a talajba jutna, a gyülcsövet több pontján érintvén, ebbe nézetünk szerint aránylag nagyobb mennyiségben is hatolna be, mint a Ganz-társulat terve szerint. Kajlinger Mihálynak műszaki osztályunkkal közölt s napi 15.000 köbméter viz szállítására kibővített tervét és költségvetését •/. alatt mellékelve átküldjük. A mi végül Miklós Ödön ajánlatát illeti, mely a Hyat-féle gépszűrő alkalmazását czélozza, ennek czélszerűségéről még szintén nem volt alkalmunk közvetlen meggyőződést szerezni. Tekintettel azonban a bemutatott tervre s műleírásra és azon bizonylatokra, melyek szerint a kérdéses szűrő-készüléket Amerika számos városában sikerrel használják, remélhetőnek látszik, hogy a próbák megejtésének — esetleg még a végleges vízműre nézve is — üdvös eredménye leend. Ugyanazért részünkről melegen pártoljuk a különböző bizottságok javaslatát, hogy a szóban forgó készülékkel—nem tartva függőben a szűrt viz szaporítása iránt leendő szélesebb körű intézkedést — próbák tétessenek, annyival inkább, mert az ezen készülékkel szűrendő vizet igen czélszerüen lehetne a kültelki csőhálózat segélyével pl. a lakosság egy másik tekintélyes részének ellátására fordítani, mely eddígelé a szüretien vizzel volt kénytelen beérni. Visszatérve a szűrt viz szaporítása érdekében szélesebb alapon teendő intézkedés kérdésére, értesítjük a t. fővárosi közönséget, hogy ide vonatkozólag utasításunkra műszaki osztályunk is tervet és költségvetést dolgozott ki, melyeket a műszaki leírást tartalmazó jelentés másolatával együtt 2*/. alatt mellékelünk. E szerint ugyanazon helyen, melyet a Ganz-társulat a saját tervének kivitelére kiszemelt, valóságos mesterséges szűrőtelep létesittetnék, mely 8 homokszűrö-ágyból állana. Ezek egyike 1.580, a többi hét pedig egyenkint 1.560, s a nyolcz együtt 12.500 D-méter felülettel bírna, melyből 2.500 D-méter tartalékul számítva, a telepen naponta 250 méteres szűrési sebességgel 25.000 köbméter szűrt viz volna nyerhető s miután a rendelkezésre álló terület a fentebbi 8 szűrőágyon túl még további három, összesen 4.680 D-méter felülettel biró szűrőágy építésére is elégséges, a nyerhető vízmennyiség kerekszámban napi 35.000 köbméterig volna fokozható.