Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1881, 1882, 1883 (Budapest, 1883, 1884)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1881. évi működéséről - Bevezetés

Nagyinéltóságu magyar királyi Ministerium! időn az 1870. évi X. törvényozikk 27. §-ának megfelelőleg a kezelésünkre bízott fővárosi, sugárúti, nagy-körúti és buda-főúti alapok 1881. évre vonatkozó zárszámadásait mély tisztelettel beterjesztenék, az idézett törvényozikk ugyanezen szakaszának rendelkezésénél fogva bátorkodunk egyúttal múlt évi működésünknek vázlatos rajzát következőkben nyújtani. Mindenek előtt örömmel emlékezünk meg arról, hogy az üzleti viszonyok terén beállott javulási irányzat a lefolyt évben is kellemesen volt tapasztalható, s úgy látszik, hogy a legközelebbi jövőben is annak csak megszilárdulása lesz várható ; mi főleg azért bir reánk nézve fontossággal, mert ez a magánosok részére is lehetővé teszi, hogy telkeiknek a szabá­lyozási vonalon kiépítése által fokozott mértékben járuljanak a főváros emeléséhez. Biztató örömmel jelezzük továbbá azon nagy előnyöket, melyeket fővárosunknak kedvező fekvésén kívül az országos forgalomnak ide, mint központba terelése már eddig is nyújtott és jövőben a zimonyi, budapest-pécsi. valamint buda-szőnyi vasutak kiépitése folytán még sokkal nagyobb mérvben nyújtani fog; mert ezek segélyével a főváros egyrészt az egész hazai kereskedelemnek igazi gyúpontjává lévén, másrészt a világforgalomban őt méltán meg­illetendő helyet elfoglalván, lehetetlen, hogy ennek áldásteljes következései az építkezések terén is gazdagon ne gyümölcsözzenek. Az építkezések már a jelentésünk tárgyát képező évben is teljesen kielégítő eredmé­nyeket tüntetnek fel, és pedig nemcsak a sugárúton, hol a telkeknek úgyszólván rohamos beépítése csak természetes folyományaként tekinthető a rendkívüli adómentesség és azon elő­szeretetnek, melylyel a közönség ez útvonal iránt viseltetik, — hanem általában a főváros egész területén. Nagyon is szembe ötlő kivételként azonban —sajnos — hogy épen az annyira fontos hivatásu nagy-körutat kell itt megemlítenünk, hol a különben szép arányokban növekedő építési kedvnek valóban még csirái is alig találhatók fel. Egyébiránt ez nem is megfejthetetlen, sőt természetes, mert tagadhatatlan, hogy mindaddig, mig a nagy körút meg nem nyittatik és az útvonal ki nem épittetik, azon tulajdon­képen — eltekintve egyes előnyös fekvésű telkektől — nem is lehet építkezni. Alig képzelhető el ugyanis, hogy valaki, a forgalomtól majdnem teljesen elzárt ponton költséges építkezésbe bocsájtkozzék s ha ezt teszi is, a keresetlenségnél fogva, mely termé­szetes megfejtését találja a vidék kezdetleges állapotában, jövedelmezőségi számításában min­denesetre csalódni lesz kénytelen. Hogy tehát a nagy körúton az építkezésnek lendület adassék, erre nézve múlhatat­lanul szükséges, hogy az ut megnyittatván, az csatornával, világítással, vízvezetékkel ellát- tassék, az úttest burkoltassék és a járdák előállittassanak. 1

Next

/
Thumbnails
Contents