Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1873 (Budapest, 1874)

VI. Egyes intézkedések és szabályozások

40 közérdekek biztosítására szerződés jött létre, — vállalkozók a tervek bemutatása mellett engedélyért folyamodtak a Nagyméltóságu magy. kír. közmunka és közlekedési Minis­ter úrhoz. Az 1873. évi Junius 16-án, a m. kir. közmunka és közlekedési Minister, a vasut- épitészeti főfelügyelőség, a fővárosi közmunkák tanácsa és Buda város hatósága küldöt­teinek és képviselőinek közbenj ötté vei — megejtett közigazgatási bejárás alapján, mely alkalommal az engedélyezési, építési és üzleti feltételek is meg voltak állapitandók, — az engedélyi okmány Julius hó 4-én vállalkozóknak kiadatott. Ez engedélyi okmány kiválóbb közérdekű pontjai a következők: 1. A végpontokon valamint egyéb állomás helyeken alkalmas épületek, illetőleg várótermek állitandók elő. 2. Hol a pálya utak mellett és ezekkel egyszinten, vagy ezek alatt, vagy csekély magasságban felettük vezet el, — kerítés lesz előállítandó. 3- Az egyes állomáshelyek a legközelebbi nyilvános utakkal legalább is alkal­mas gyalogutak által hozandók kapcsolatba. 4. A vonatok sebessége felfelé perczenként 200, lefelé pedig 120 meter leend. 5. A vonat a legnagyobb sebesség mellet is, legfeljebb egy meter-nyi távolságra meg legyen állítható. 6. Az eggyes kocsik kitűnő hatályú dörzsfékekkel lesznek ellátandók, úgyhogy azok a mozdony fékeinek igénybevétele nélkül is, legfeljebb egy méternyi távolságra meg legyenek állíthatók. 7. A mozdony akként alkalmazandó, hogy akár felfelé, akár lefelé megyen a vonat, annak mindég legalsó pontján álljon. 8. A vasút vonal végállomásai távirda huzal által össze lesznek kötendők. 9. A vasút építésére szükségelt telkekre nézve megadatik a kisajátítási jog. 10. A pálya csak a mütanrendőri bejárás kedvező eredménye alapján lesz a for­galomnak átadható. Ez engedély okmány alapján vállalkozók a munkálatokat azonnal megindították s azt oly eréllyel folytatták, miszerint azon reményük, hogy a pályát még 1874-ben a közforgalomnak átadhatják, — mindinkább jogosultnak látszik, anyival is inkább, mert a szükséges telkekre nézve a kisajátítási eljárás — 1873. évi október havában szinte megkezdetett. Az építkezés folyama alatt tapasztaltatván, hogy a város majorból a város felé vezető gyalog utak, az uj vasút töltése által, mely az „Ecce homo“ rétet átszelt, ketté­vágatnak, e tanács a fővárosi hatóságot a szükséges intézkedések megtételére hívta fel, hogy a közlekedés ez irányban is megóvassék. E vasút egyrészt közelebbé fog tétetni a fővárosi lakosság számára Buda kies hegyvidéke s másrészt maga a vidék, eddig alig képzelhető lendületet nyerend azon sok ezer látogató által, kiket a közlekedés olcsóssága és könyüsége vezetend körébe.

Next

/
Thumbnails
Contents