A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)

I. rész - Dálnoki-Kováts Jenő: Koszorús mesterek

96 Mocsai József kiváló művészek tervei alapján dolgozik. Wigand Ede, körösfői Krisch Aladár, Nagy Sándor tervei foglalkoztatják a mes­tert és számos előkelő palota komoly asztalosmunkája hirdeti munkája jelességét. Az a barokk könyvszekrény, amely számára az aranykoszorút' meghozta, Meller Dezső műépítész tervei alapján készült 12 évig szá­rított anyagból, teljesen szabad kézzel, minden gép nélkül, a régi mes­terek becsületes alaposságával, de a mai asztalos-technika tökéletes­ségével. PILÁT PÁL hegedűkészítömester. Szakkörökben Pilát Pált tartják a mai magyar hegedűkészítőipar megteremtőjének. Bár Pilát Pál magyar- országi működése előtt fejlett hangszerkészítőiparunk volt, a sors kü-' lönös játéka folytán a nyolcvanas években rövid két év alatt öt jeles hegedűkészítőmester halt meg és az új generáció már úgyszólván kivé­tel nélkül az ugyanakkor Magyarországon megtelepedett Pilát Pál nevelése. Pilát 1860-ban született a csehországi Beneschauban, 12 éves korá­ban Wienbe került Thomas Zach-hoz inasnak, akinél öt évi inaskodás után felszabadult és még további 10 évig dolgozott mint segéd. Innen Bittner Dávidhoz, majd Lemböck Károlyhoz került. 1883-ban hívják Budapestre, ahol átveszi az elhúnyt Bartek Ede műhelyét. 1885-ben már résztvett az országos kiállításon és elnyeri az első díjat. 1903-ban meg­honosítja a vonó készítését, amiért az Országos Iparegyesület ezüst dísz­éremmel tünteti ki. A párizsi világkiállításon is nagy díjat nyer, a mil­lenáris kiállításon pedig a milleniumi érmet nyeri. Az opera zenekará­nak felszerelése idején, 1912-ben megbízást kap a vonóshangszerek szál­lítására és szállít 25 hegedűt, 7 violát, 6 gordonkát, amelyeket legkivá­lóbb művészekből álló bizottság vizsgál felül és talál kitűnőnek. Pilát Pál érdemes szakmai munkálkodását dicséri az a körülmény, hogy 25 tanítványt képzett ki, akik részben itthon, részben külföldön általánosan elismert kitűnő mesterek. Berlinben, San-Francisco-ban, New-York- ban is dolgoznak Pilát tanítványai. A legjelesebb művészek, mint Hubay Jenő, Vecsey Ferenc, Kubelik, Ondricsek játszanak Pilát hegedűin. Pilát az 1925. évi I. Országos Kézműipari Tárlaton résztvett a koszorús mes­terversenyen 3 Stradiváriusszal és 3 Guarneriusszal. A zsűri egyhagú ítélete alapján elnyerte az arany mesterkoszorút. Jellemző, hogy ugyan­akkor több tanítványa is résztvett a versenyen, akik közül hárman ezüst-' koszorús mesterek lettek. Pilátnak egyébként szabadalmai is vannak, amelyek a hangszerkészítéssel állanak összefüggésben. SEENGER BÉLA kőfaragó m. A Kauser János által a múlt század közepén alakult híres kőfaragóüzem 1872-ben került a Seenger-család kezébe. A mai tulajdonosnak atyja, Seenger Béla vetette meg a Seenger- név jóhírnevének alapját, amelyet az id. Seenger Béla 1905-ben bekövet­kezett halála után a három gyermek még növelt is. A fiatal Seenger Béla, Magyarország aranykoszorús kőfaragómestere, 1877-ben született Budapesten. Az állami felsőipariskola elvégzése után atyja üzemében tanulja a mesterséget és atyja halála után átveszi két testvérével együtt a hatalmas vállalat vezetését. A vállalatnak bányái vannak Sóskúton, Siklóson, Piszkén és a dalmáciai Brazza szigeten. Ezeknek termékeit dolgozza fel a központi üzem, amelynek irányítója Seenger Béla. Bölcs

Next

/
Thumbnails
Contents