A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)
I. rész - Dálnoki-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
95 Robur-cipőgyár üzemvezetője lett. De Lehner Attila természete nem tűrte meg az alkalmazotti állapotot. Otthagyja szép állását és minden anyagi eszköz nélkül, egész kicsiny keretek között, mint orthopád cipészmester önállósítja magát. A gondok egyre halmozódnak, amelyek azonban csak fokozzák erőit és küzdelmek tetőpontján szakad reá a világháború. Ekkor már hét gyermek üli körül az asztalt és e nagy családot kénytelen elhagyni Lehner, hogy több, mint két és fél éven át katonáskodjék. Ekkor Budapest székesfőváros tanácsa hívja őt haza és megbízza a Fővárosi Cipőüzem megalakításával, amelyet a legnagyobb megelégedésre egy éven át vezetett. Ezután elölről kezdte a küzdelmet és küzd ma is szívósan, kitartóan, de minden levertség nélkül, örökös bizakodó jókedvben. A napi gondok, nagy családjára való tekintettel, talán még jobban nyomják, mint bárki mást, de Lehner filozófus is. A nagy teher alatt nem roppan össze, hanem fáradhatatlanul dolgozik és örökös optimizmusával bízva-bízik a jövőben. Munkájának nem a verej- tékes oldalát, hanem a szépségét nézi és ha fáradt kezéből kiesik a szerszám, az élet további szépségei után kutat. Szenvedélyesen műveli magát, sokszor egészen elvont tudományos könyveket olvas, nyelveket tanul és muzsikál. Mint hétgyermekes apa, nem restel beiratkozni a Zenedébe és napi munkája végeztével, hat esztendőn át szorgalmasan siet nap-nap után az iskolába hegedülni tanulni. Lehner Attila, a hétgyermekes családapa, ötven súlyos esztendővel a vállain, ma is az eleven észjárású pesti gyerek, aki tele van jókedvvel, munkabírással és tervekkel a jövőre. MOCSAI JÓZSEF asztalos m. Mocsai József egyike azoknak a becsületes és lelkiismeretes magyar iparosoknak, aki sohasem ült fel a könnyű keresés szárnyas paripájára, hanem az alaposság nehéz vascsizmájával járta a kézművesség göröngyös útját. Mocsai eleshetett száz meg száz kedvező rendeléstől, de soha keze alól más, mint gondosan, alaposan elkészített munka, ki nem került. Mocsai, aki 1871-ben született Némedi községben, Újpesten kezdi meg szakmai munkásságát, ahol négy, és fél évre szerződik tanoncnak. Felszabadulása után azonnal külföldre megy és közel 10 esztendőn át dolgozik keményen, gyakran a legnagyobb gondok közepette, el nem mulasztva egyetlen alkalmat sem, ahol tudását bővítheti. Előbb Bécsbe, majd Münchenbe kerül. Innen átkerül Londonba, mindenütt gondosan tanulmányozva a stílusokat és lelkiismeretesen hallgatva a tanfolyamokat. A párizsi világkiállítás alapos áttanulmányozása után, telve lelkesedéssel és alkotóvággyal, hazakerül és a Lingel Károly cégnél helyezkedik el. Innen rövidesen eltávozik és régi vágyának engedve, kis pincemühelyben önállósítja magát. A kezdet nehézségeinek leküzdésével jóhírneve egyre növekszik és már a következő évben a turini kiállításon díjat nyer, sőt elnyeri a kereskedelmi miniszter iparművészeti érmét. 1904-ben a St. Louis világkiállításon látjuk remek bútorait, 1906-ban a milánói világkiállításról hozza el 5 szoba remek bútorával a diplome d‘honneurt. Kiváló érdemei elismeréséül 1907-ben elnyeri a koronás arany érdemkeresztet, 1911-ben a kereskedelemügyi miniszter 2000 koronás nagy díját. 1922-ben az Országos Iparegyesület ezüst díszérmét és 1925-ben első ízben rendezett aranykoszorús mesterversenyen mint a magyar asztalos iparosság legkivá- lóbbja, egyetlen könyvszekrénnyel megnyeri az arany koszorút.
