A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)
I. rész - Dálnoki-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
94 harcát a kegyetlen sorssal. Egyik tanyáról hányódik a másikra, míg 14 éves korában Till Sándor kecskeméti kovácsmesterhez kerül, akinél négyévi időtartamra tanoncnak szerződik. 1888-ban felszabadulva, Budapestre kerül és mesterségének minél fokozottabb elsajátítása érdekében számos műhelyben dolgozik, majd az ország nagyobb városait keresi fel. 1890-ben besorozzák katonának, ahol rövid idő alatt mint szekerész altiszt elsőrendű munkavezetővé lesz és mintakönyvek alapján tized- nagyságban elkészíti az ezred összes szekereit, amelyek eredményeként a millenáris kiállításon az ezred aranyérmet nyert. Levetve a katonai mundért, 1893-ban Szigetszentmiklóson önálló műhelyt nyit és munkájával kedveltté válik rövid idő alatt a környéken. Vidéki viszonylatban értékes közéleti munkát fejt ki és mindenütt ott látjuk, ahol tettekre van szükség. Családi okokból később Szalkszent- mártonra kerül és itt is dolgozik a világháború kitörésig, amelyben 33 évi házasélete alatt született 22 gyermeke közül négy felserdült fiával együtt vett részt, becsülettel küzdve a hazáért. A háború alatt műhelye, tűzhelye kihűlt és vevőköre szétszéledt. A háború után a reászakadt szegénység nehéz napjait csendesen tűri és nagy szívóssággal kezd deresedő fejjel a romok újjáépítésébe. Rövid idő alatt ismét hangos a műhely és fiainak közreműködésével ismét megszerzi régi vevőkörét, napról-napra fokozva a környéken jó hírnevét. Gonddal, szeretettel és szakértelemmel elkészített kis parasztszekere meghozza számára iparos kartársai legnagyobb elismerését: az aranykoszorút, mely a becsületes kézmű- iparos verejtékes munkája teljes értékelésének a szimbóluma és bizonyítéka annak, hogy minden nagystílű reklám, minden nagyobb tőke és összeköttetés nélkül is egyszerűen lelkiismeretes munkával is kivívhatja a mesterségét szerető és értő kisiparos a közbecsülést. Lakos Elek arany- koszorús mesterünk puritán élete, mesterségének szeretete és tudásának elismerése szolgáljon sokezer hozzá hasonló sorban élő és verejtékesen küzködő magyar kisiparosnak követendő például! LEHNER ATTILA JÓZSEF orthopäd lábbelikészítőmester. Négy elemi és két gimn. osztály elvégzése után atyja keze alá kerül, aki maga is orthopäd cipészmester. Felszabadulása után hamarosan otthagyja a szülői házat, kimegy külföldre, bejárta Ausztriát, Németországot és szivacsmódjára szívja magába mindazt, ami szemszögébe jut.^ Hazakerülve, sűrűn változtatja mestereit, nehogy egyoldalúvá váljék és minden mesterénél felcsippenti azt, ami tudását kibővítheti. Természetesen szaktanfolyamokat szorgalmasan látogat és a cipészsegédek önképző körének záróvizsgáján már első díjat nyer. Következik a családalapítás és az önállósága annak minden gondjával, bajával. Rövid idő múlva atyjának cégtársa lesz és a fiatal erő buzdítására elkezdődik az eddig konzervatív üzem modern berendezése, mechanizálása. Erre az időre esik Magyarországon számos cipőgyár alapítása és e nagy mechanikai berendezkedésben német, angol és amerikai mintára rendezkedik be a Lehner- műhely is. A fiatal Lehner a gépek szerelmesévé válik, rövid idő alatt megismeri azoknak minden csínját-bínját és egyike lesz az ország legkiválóbb európai gépismerőinek. Nyughatatlan vére arra késztette, hogy az atyjával kötőt társasviszonyt felbontsa és két évvel később már az akkor híres váci Kobrak-gyár technikai üzemvezetője, később a
