A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)

I. rész - Dálnoki-Kováts Jenő: Koszorús mesterek

82

keztében oly nyomott árakért kénytelen dolgozni, hogy súlyos adósságba keveredik. Ekkor állami támogatással végre felbontja a reánézve súlyos szerződést és megfelelő árjegyzéket készíttet. A papság kiváló munkájáért szívesen foglalkoztatja őt és állandóan 12 emberrel dolgozik. A világháború megakasztja őt fejlődésében, a hadvezetőség anyagkészletét lefoglalja és műhelye 1915-től 1920-ig zárva van. E megpróbáltatások teljesen összetörik az öregurat és 1920-ban műhelye vezetését fia, Lajos veszi át. Ő készül atyja nevében az 1925. évi első Országos Kézműves- ipari Tárlatra és szerzi meg atyjának az arany koszorús mester címet, Az öreg Bittner János azonban ekkor már teljesen visszavonul az ipari tevékenységtől. Folytonos betegeskedés után 1928 április 19-én meghal. Apja örökét Bittner Lajos veszi át, aki a következő versenyen már saját részére szerzi meg az aranykoszorút.

DEHMAL KÁROLY zongorakészítő mester. A zongorakészítést hazánkban csak a legutóbbi időben űzik. Bátran állíthatjuk, hogy annak meghonosításában a legjelentősebb érdeme Dehmal Károlynak van, aki 1862-ben született Ulrichschlagban. A zongorakészítés mesterségét Fritz és Sohn ismert bécsi cégnél sajátította el és katonáskodása idején jutott el Budapestre, ahol 1886-ban, katonai szolgálatának befejezése után, letelepedett. Bár eltökélt szándéka volt, hogy Magyarországon marad állandóan, mégis úgy érezte, hogyha boldogulni akar, tudását még bővítenie kell. 1888-ban Berlinbe költözött képességei továbbfejlesztése céljából, innen egy év múlva visszakerült Budapestre és mint önálló mester megkezdte működését. A közönség sokkal nagyobb bizalmatlanságot mutatott a magyarországi készítményekkel szemben, amelynek használhatóságát el sem akarta hinni, semhogy Dehmal azonnal boldogulni tudott volna. Tökéletes felkészültsége dacára is, a legkeservesebb küzdelmet kellett folytatnia és munkájának zöme eleinte a javításra, főleg a zongorahangolásra esett. Szívóssága azonban meghozta a maga gyümölcsét és néhány év alatt a kis műhelyből nagy műhely lett. A millenáris kiállításon már a nagy milleniumi érmet nyeri el és nem vall szégyent a párizsi világkiállításon sem. Mint új ipar meghonosítóját, az Országos Iparegyesület őt 1902-ben ezüstéremmel tüntette ki, a pécsi országos kiállításon pedig 1907-ben az aranyérmet nyeri el. E tisztes múlt után nyerte el gyönyörű zongorájával az 1925. évi I. Országos Kézművesipari Tárlaton az aranykoszorús mesteri címet. Dehmal Károly bátran nevezhető a magyar zongorakészítés atyjának. Műhelyéből egész sereg növendéke került ki, akik önállósítva magukat, tanítómesterük becsületére váltak. Ipartestületének 18 év óta lelkesen dolgozó választmányi tagja, tiszteletbeli elnöke a Zongorakészítők és Kereskedők testületének, elnöke a Zongorakészítők Szövetségének és hogy a szakma jelesei között is else helyen áll, bizonyítja az a tény, hogy ő látja el a tanonc- és mestervizs gáztató bizottság elnöki teendőit is.

FISCHER ZSIGMOND kárpitosmester. 1863-ban szül. Zsámbékon, 1877-ben szegődik el inasnak. Négy évi inaskodás után azonnal külföldre vágyik és első állomása Bécs, ahol másfél évig dolgozik. Katonai kötelezettségének teljesítése céljából visszatért Budapestre, ahol bevonulásáig Kramer Samu udvari kárpitosnál dolgozott. Ekkor folyt az Operaház berendezése és Fischer ennél a munkánál már vezető állást kap. Katonáskodása után ismét Bécsbe megy, majd innen gyalog Salz-