A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás
63 desebb menetéből, azonban Magyarországon, ahol csak a közelmúltban részesült a nemzet olyan borzasztó szenvedések árán, a saját bőrén „szemléltető“ történelmi oktatásban, a munkavállalók helyzetének, jelesül aggkori ellátásának javítására célzó, mindennemű komoly lépést inkább elkésettnek, mint korainak kell minősíteni. Senki sem állíthatja, hogy a munkások és egyéb alkalmazottak aggkori és rokkantsági biztosításával a kommunizmus réme örök időkre megszűnt volna Magyarországot fenyegetni. Még azt sem lehet mondani, hogy a majdan meginduló tényleges ellátás meg fogja oldani a munkás és munkaadó közti ellentétes kérdéseknek legalább egy részét. Az azonban bizonyos, hogy a kormány súlyos mulasztást követett volna el, ha nem foglalkoznék komolyan azoknak a lakosoknak aggkori ellátása kérdésével, akik egész életüket, munkaerejüket, minden testi és szellemi képességüket odaadják egy gazdasági ág naggyá fejlesztéséhez, maguknak úgyszólván csak a puszta mindennapi megélhetést biztosítva. Fokozottan fontos ez úgyszólván olyan kritikus időszakban mint a mai, amikor senki sem számíthat saját gyermekei hálájára, azok által való egykori ellátására. Épp olyan nagyfokú lenne a mulasztás, ha az elhalt munkavállaló hátramaradottainak támogatását nem igyekeznék a kormány ezzel együtt megoldani. Kétségtelen, hogy e teltével a szóbanforgó törvény megalkotásával és annak sietős keresztülvitelével a kormányzásnál nélkülözhetetlen előrelátásról tett tanúbizonyságot. Ezekkel a megállapításokkal egyáltalában nem akarunk a kormánynak valami szédületes érdemeket tulajdonítani; pusztán az igazságot kívánjuk leszögezni és a magunk részéről is hangoztatni, hogy az aggkori ellátásról való gondoskodás igenis időszerű és ezért a kormányt nem illeti gáncs. (A részletek és a kapcsolatos kérdéseknek egész sora már más lapra tartoznak, most azonban csak az elvről van szó.) Megkell azonban azt is mondani, hogy a dicshimnuszok elzengésére annál kevésbé foroghat fenn ok, mert hiszen Magyarország ennek a biztosításnak a bevezetésével nem végez úttörő munkát, hanem egészen egyszerűen teszi azt, amit Európának úgyszólván összes állama már megtett az elmúlt években valamilyen formában. Hiszen tudvalevő, hogy a munkások aggkori ellátásáról gondoskodik Belgium 1924 óta, Bulgária ugyanazóta, Németország 1889 óta, Franciaország 1910 óta, Olaszország 1923 óta, Luxemburg 1911 óta, Anglia 1906 óta, Lengyelország a volt német területen 1885 óta, Románia 1912 óta, Oroszország 1922 óta, Svájc 1913 óta, az S. H. S. állam 1922 óta, Spanyolország 1921 óta, Csehszlovákia volt osztrák része 1906 óta, mégpedig mindezek a kötelező biztosítás alapján. Ettől eltérő módon szabályozták az aggkori ellátás kérdését: Dánia, ahol 1891 óta általában a szegényebb állampolgárok részesülnek ellátásban, ugyanez a helyzet Angliában 1908 óta és Norvégiában 1923 óta. Svédország még tovább ment: 1913 óta az összes állampolgárok biztosításra kötelezettek. Az egyes államokban különböző azoknak a köre, akikre a biztosítás kiterjed; az ipari munkásokra azonban mindenütt vonatkozik. Nem vonatkozik azonban mindenütt a hátramaradottakra is. Miután azonban nálunk a hátramaradottak igen nagy szerepet játszanak, főleg a keresők aránylag rövid élettartama, továbbá az aránylag alacsony keresetek miatt, aminek következtében megtakarítások a munkások körében ritkák, nálunk a hátra-
