A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás
64 maradottakról való gondoskodás nélkül alig lehetett gondolni a kérdés megoldására. Bárha a felsorolt államok egynémelyikében a vonatkozó törvények rendelkezései talán inkább csak papíron vannak meg, másokban pedig most folyik az életbeléptetés, holott már évekkel ezelőtt hoztak megfelelő törvényt — mégis tény az, hogy Középeurópában Magyarország maradt utolsónak. Nyilvánvaló tehát, hogy itt olyan 'kérdésről van szó, amit a szociális viszonyoknak az államok közötti kölcsönhatása miatt is rendezni kellett és ahol súlyos veszélyek felidézése nélkül tovább késedel- meskedni alig lehetett. Mondottuk, hogy a törvény korszakalkotó. Az, még pedig több szempontból. Elsősorban talán kormányzati szempontból. A kormány ezzel a törvénnyel ugyanis világos bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a háborút követő kilengések nyújtotta tapasztalatokból nem a megtorlás, hanem a meggyőzés, a megelőzés és a gyógyítás útjára vezető következtetéseket vonta le, nem úgy, mint az 1514-iki parasztlázadás leverése után az akkori uralom, amely a közvetlen bosszúálláson kívül, annak befejeztével nemzedékekre kiható büntetést alkalmazott a jobbágy szabad köl- tözködési jogának felfüggkesztése által. Kitűnő historikusaink rámutatnak arra az összefüggésre, amely a parasztlázadás véres leverése és a jobbágyságnak helyhezkötése közt egyrészt, a török diadalmas előnyomulása közt, másrészt minden bizonnyal tényleg fenn is állott. Politikai okosság tehát, ha bizonyos mértékig azonos helyzetben nem azt a következtetést vonja le a kormány, amit talán az emberi indulatok szívesebben látnának , hanem azt, ami célszerűbb. Miután azonban a politikai okosságnak ilyen nyilvánvaló megnyilatkozásai nálunk is sokkal ritkábbak, mint azt az ember gondolná, a kormány azon elhatározását, hogy a szociális gondoskodás terére lép, a törvény korszakalkotó mivoltának első és talán legjelentősebb szimptomájának tartjuk. Korszakalkotó a törvény társadalmi szempontból. Valószínűleg nemcsak azt a feszültséget fogja csökkenteni, amely a munkaadó és munka- vállaló közt fennáll, hanem— és talán főleg —azt, amely a nyugdíjképes tisztviselő és a máról holnapra élő munkás közt újabb időkben kifejlődött. A tisztviselő és a munkás közti mély szakadékot nemcsak az úr és nem úr, nemcsak a glasszékesztyű és a kormos tenyér, a postás- vagy vasutasuniformis és az olajos muskászubbony kérdése, hanem talán még nagyobb mértékben az támasztotta, hogy az egyik akkor is kap fizetést nyugdíj formájában, amikor már nem tud dolgozni, míg a másik utolsó leheletéig kénytelen dolgozni, hacsak leszármazottja el nem tartja, ami ma ritkaság. Amikor a munkás is megkaphatja a maga kis nyugdíját, akkor érzésben, függetlenségben közelebb jut ahhoz a kistisztviselőhöz ahhoz a kispolgárhoz, aki alapjában véve műveltségben, társadalmi fontosságban nem áll nálánál magasabb fokon és akit tőle a fixfizetés és az aggkori ellátás széles árka választott el. A demokratizálódásnak, az eddig különböző polcokon elhelyeződött és egymástól elkülönült társadalmi csoportok közeledésének igen hatalmas eszköze lehet az aggkornak egyformán biztosított álomképe akkor, ha más hatások nem ellensúlyozzák ezt az irányt. Sőt ma, amikor az ország megcsonkítása folytán olyanok is készek ipari pályára lépni, akik ezt más viszonyok között nem is tették volna meg, fokozottabb jelentősége lehet ennek nálunk, mint volt a kül
