A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)

I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás

Az aggkori és rokkantsági biztosítás.

írta: Fuchs Albert, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara s.-titkára.

Korszakalkotó törvénycikk lépett életbe 1928 január 1-ével: az 1928. évi XL. te., amely az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosítást valósítja meg. Felsőbb helyen ennek a törvénycikknek a Lex Vass II. nevet adták, mintegy népszerűsítésül. Az idő fogja megmutatni, hogy ez a törvény valóban népszerűvé fog-e válni, helyesebben, hogy azok a szolgáltatások, amiket az Országos Társadalombiztosító Intézet a törvényben körülírt ágazatokban nyújtani fog, valóban népszerűek lesznek-e, arányban lesznek-e a várható terhekkel és nem-e fog a munkaadók megterhelése az ipari termelésre bénítólag hatni? Csak hosszú évek múlva látjuk majd, vájjon dicséretet, áldást, hálát jelent-e a Lex Vass II. elnevezés, úgy, amint azt kodifikátorainak tiszta felfogásból fakadt tette megérdemelné, vagy pedig súlyos terhek, növekvő anyagi gondok és ki nem elégített szociális igények kevéssé tiszteletreméltó komplexumát? Ma, különösen a közép- és kisipar, egyáltalában nem egyértelműen buzgó ennek a törvénynek a méltatásában és a keresők ezen kategóriájában bizony túlnyomó azoknak a véleménye, akik csak újabb terhet látnak az alkalmazottak aggkori biztosításának fentartásához szolgáló járulékokban, amikkel nézetük szerint nem áll szemben a társadalmi békét valóban szolgáló ellenszolgáltatás. Sőt nem ritkák azok sem, akik egyáltalában időszerűtlennek találják a szociális biztosítás kiépítését, ehelyett saját gazdasági helyzetük megerősítését, vagy saját aggkori biztosítását előbbrevalónak és a társadalom szempontjából is fontosabbnak ítélik.

Nem akarunk az időnek, ennek a vitás kérdések eldöntésében igen kompetens bírónak, elébevágni akkor, amikor úgy a törvénnyel, mini pedig az azt támadó vélemények egynémelyikével szemben bizonyos kritikai megjegyzéseket teszünk és különösen azzal a nézettel szádunk szembe, amely ezt a törvényt időszerűtlennek minősíti. Azonban az, aki tárgyilagosan gondolkozik és nem téveszti el szeme előtt a nagy összefüggéseket, amik még kisebb dolgokban is tekintetbe veendők, mint amilyenek a szociális biztosítás kérdései, hanem a mindennapi élet bajai felett álló szempontokat is figyelembe veszi, az mindent mondhat erről a törvényről — amelyet valószínűleg az alkotói sem tartanak olyan tökéletesnek, mint amilyennek azt be kell állítaniok — csak azt nem: hogy időszerűtlen.

Az lehet és minden érdekképviselet részéről ismételten megállapítást is nyert, akár agrár-, akár merkantil jellegűek legyenek is azok, hogy a kormány politikája az esetek túlnyomó részében nem könnyíti meg a gazdasági életben működő és az adókat szolgáltató egyedek küszködését a mindennapi gondokkal, sőt gyakran még meg is nehezíti annak a munkáját, aki becsületes igyekezettel robotol napról-napra; az is bizonyos, hogy a mai kormánypolitika mellett a szociális biztosítás kiépítése elsősorban a várható terhek mérlegelését váltja ki a munkaadóból, sőt azt lehetne talán mondani, hogy a kormány részéről reá fordított igyekezet és buzgalom kirí a kormány által követett gazdaságpolitika sokkal csen-