A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
35 Ha egy társulati tag halála után annak iparát özvegye vagy árvái számára üzletvezető gyakorolja, az elhunytak tagsági jogai és kötelességei az özvegyre, özvegysége idejére, vagy a kiskorúakra, kiskorúságuk ideiére szadinak át. 81. §. 80. §. A társulatnak más ipar társulattal való összeolvadáséit, vagy a társulati kapocs teljes felbontását célzó közgyűlési határozat végrehajtása csak akkor történhetik, ha a társulat minden kötelezettségeinek és tartozásainak eleget tett. A tartozások levonása után fennmaradó társulati vagyon a társulati tagok közt semmi szín alatt fel nem osztható, hanem ha más ipartársulatba beolvadás nem történik, az alapszabályok értelmében közhasznú iparcélokra közgyűlési határozat által adományozandó. Az 1859. évi császári nyiltparancs értelmében az ipartársulatokba az iparosok belépni legalább kötelesek voltak, az 1872. évi ipartörvény ipartársulatába azonban csak az az iparos lépett be, aki akart. A céhek tehát több mint hatszázéves fennállás után megszülitek. A sokezer céhlevél (privilégium) a levéltárakba, a különböző múzeumokba került, vagy magánkézen kallódott el; de mintha a céhek sírba- szállásával eltűnt volna az a sok céh beli erény, hagyományos szép szokás, jólét és megelégedés is, amelyek a magyar iparoscéhek életét jellemezték és amelyekkel céhbeli őseink évszázados küzdelmek és erőfeszítések között a magyar kultúrát megteremteni és előbbre vinni segítették. Nem vitatható, hogy a nagyipar előretörése, a gazdasági réndsze- rek megváltozása, az igények megnövekedése, a tőke előnye a verseny- feltételeknél, az Ausztriával közös vámterület hátrányai: mind közrejátszottak a magyar kézművesipar csillagának lehanyatlásában; de az sem vitatható, hogy az az iparpolitika, amelyik a korlátlan szabadságot az 1872. évi VIII. t.-c.-ben törvényesítette, egyenesen szánt-szándékkal tette tönkre azokat az életfeltételeket is, amelyek a magyar kézművesiparosság számára még fennmaradtak. Az a rendelkezés, amelyik a kézművesség ősi szervezeteit (céh) feloszlatta s helyükbe a változott viszonyoknak s a magyar kézművesség természetének megfelelő új szervet nem adott: kétszeres csapás volt az érdekeltségre. Ennek a megállapításnak a helyességét a legszebben annak az indokolásnak egyik részlete igazolja, amelyik a későbbi 1884. évi XVII. t.-c..-ben törvényerőre emelkedett képviselőházi javaslatot kisérte s amelyben az akkori kereskedelemügyi miniszter a következőket mondottad) „A kézműiparnak az országban állítólag tapasztalható hanyatlása elsősorban azon állapotnak tulajdoníttatott, melyet az 1872. évi VIII. törvénycikk előidézett volna. Az iparszabadság ezen nézetek szerint nem ') Az Egyetértés napilap 1884. évi február 10-iki 40. száma: Melléklet: „Az új ipartörvéryjavaslat indokolása. 3* Az ipariársuhitok az illetékes közigazgatási hatóság felügyelete alatt állnak. '* 82. §.
