A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
28 hatósági felügyelet alá helyezi és működésében a közérdekkel egyező ténykedésre szorítja — megkezdődött. A céhintézmény ellen forduló közhangulatnak hatalmas lökést ad Széchényi István gróf első nagy reformmunkája, az 1830-ban megjelent „Hitel“, amelynek „A céhek s limitatio feleslege“ című fejezete szerint „a céhek örökké hátráltatják a termesztmények s mesterművek árának egymás közti rendes arányát“, amiért is „a céhek s limitatio megszűnése nagy hasznot hajtana s igen könnyen eszközölhető is.“ A. vármegyék is feliratokban kérték a céhek végleges eltörlését s az iparszabadság kimondását s mikor az 1840-i országgyűlés „A gyárak jogviszonyairól“ alkotott XVII. t.-c. 5. §-ában kimondotta, hogy „a gyártó intézetében mindennemű mesterséget űző segédmunkásokat szabadon alkalmazhat“, ez a rendelkezés nemcsak a céhek ősi előjogain ütött halálos sebet, de törvényesítette a szabad iparűzésnek eddigelé csak elméletben hangoztatott elvét is. A reformok, az újítások azonban a gyakorlati életben igen nehezen voltak keresztülvihetők; az akkori közigazgatás lassú és szövevényes volta, a többé-kevésbé zavaros politikai viszonyok, nemkülönben a még mindig bizonyos hatalmat jelentő céhek ellenállása módot adott arra, hogy a céhek — ha megszorított hatalmi és tevékenységi körben is — de tovább éljenek; sőt az első magyar felelős kormány kereskedelemügyi miniszterének, Klauzál Gábornak a céheket megreformálni szándékozó ideiglenes rendelete1) — újabb éltető befecskendezés gyanánt hatott, mert ha a céhkiváltságok további megszorítását tartalmazta is, tényleg azonban a céheknek további fennállását, sőt szükségszerűségét törvényesítette. A Klauzál-féle rendelet 107 szakaszból állott és 1—9. §-ai az iparos tanulók viszonyait szabályozták. Többek között az „iparostanulók“ ezentúl „inas“ szóval nem illethetők, háziszolgálatra nem, csakis a mesterségnél alkalmazhatók. A 10—26. §§-ban a segédek (a céhvilágban „legények“) feljogosíttattak arra, hogy alkalmaztatási helyüket és mesterüket tetszés szerint maguk válasszák s ugyanezekben a szakaszokban kimondatott az is, hogy a mester és a segédje közti viszony szabad egyezkedés tárgyai; a 27—75. §-ok a céhelőljáró felügyelete alá helyezett segédszállókról, kórházi segédpénztárakról és az ú. n. remek-bizottmány hivatásáról és működéséről intézkedtek; a 76—82. §-ok pedig kimondották, hogy ezentúl saját kezére („segéd nélkül“) bárki folytathat ipart, ebben a szabadságában senkit a céh nem korlátozhat. A hátralévő szakaszok a 3—3 mesterből és segédből álló ipari békéltető bizottságok intézményét létesítették. Mi sem természetesebb, minthogy a Klauzál-féle céhreformból a szabadságharc zivatarai közepette semmi sem lett; aminthogy érthető az is, ha az abszolút kormány a független magyar minisztérium rendelkezéseit érvényesíteni nem volt hajlandó; mivel azonban az osztrák tartományokban a kézművesipar már bizonyosfokú közigazgatási rendezésnek vettetett alá és mivel a bécsi körök beolvasztási politikájának is ez felelt meg: a magyar ügyeket intéző helytartótanács egy 1851 feb- ráur 6-án kiadott „Ideiglenes Utasításban“ szabályozta a kereskedés és *) *) Az 1848 június 9-én kelt 1530. számú „A céhszabályokat módosító rendelet”.
