A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. tokai Oláh Béla: Kiállítások, vásárok, mintavásárok
223 művesség, nem pedig iparművészet értendő) szorul intenziv és szeretetteljes felkarolásra. A helyzet felismerését rövidesen tények is követték és még ugyanez évben megalakul a honi iparegyesület, mely sok irányú üdvös akció mellett már 1842-ben, főleg Kossuth lelkes agitációja folytán, programjába vette egy országos iparműkiállítás rendezését. Az indítvány, melyet Kossuth maga szövegezett, oly csodálatos közgazdasági éleslátásról tanúskodik, hogy a kiállítás céljainak helyes felismerését klasszikusan igazoló néhány mondatát közölni egyenesen kötelességszámba megy. íme : »Meg kell vallanunk, hogy különösen az iparműkiállítás az, amitől egyesületünk gyarapodására nézve is a legtöbbet várunk, de melynek a teendők első sorába iktatását különösen is a legfontosabb tekintetek ajánlják. A honi müipar kombinált előmozdítására mindenekelőtt szükséges a jelen állapot ismerete ; erre honunkban eddig mód nem vala ; de sikeresebb tán nem is lehet, mint egy nyilvános kiállítás, mely mindent, amit a műipar széles Magyarhonban szerteszét teremt, a szakrokonság szabálya szerint összeállítja s így hazánk egyetemes műiparának mintegy tükörképét állítja jel megtekintésre; a szerény csendben rejtőző, vagy mostoha körülmények miatt egy elfelejtett zugban tespedő ügyességet napfényre hozza, a honi műipar tekintetében önmagával megismerteti; az igyekezetnek ingerül szolgál, gyárnokot és kézművest nemes versenyre buzdít és a közönséggel közelebbi viszonyba hozván, a kölcsönhatásnak jótékony erejét ébreszti fel. Ezeken kívül egyesületünkre nézve különös fontossággal látjuk, bírni azon tekintetet is, hogy akármit választanánk munkálati tervünkből első lépésül, annak hatása helyben is, de kivált vidéken csak lassan, csak idő múltával lehetne érezhető, de az ipar- mükiállítás egyesületünk oly élet jele, mely mindjárt közhírré tételével a nemzet műiparos testének tömérdek erein végig villámlik.« Kérdezzük : lehet-e ennél precízebbül, tömörebben és plasztikusabb an meghatározni egy országos jellegű ipari kiállítás célját, akár a közösség : az ország, akár a kiállítók : az iparűzés, akár a gazdasági érdek : az iparpár- tolás, akár pedig a kiállítást rendező egyesület szempontjából. Ma kilenc évtized után, hasonlíthatatlanul fejlettebb viszonyok közepette és gazdag tapasztalatok birtokában sem tudnánk klasszikusabb definíciót adni. Igen érdekes és szerfölött tanulságos az 1842 június 6-án közreadott nparműkiállítási feltételek« szövege is, mely a maga bámulatos szakszerűségével és körültekintésével szintén Kossuth páratlan lángelméjét dicséri. Ez a kiállítási szabályzat ma is sok tekintetben zsinórmérték gyanánt szolgálhat hasonló intézmények szervezői számára. A lelkes és céltudatos agitáció azt eredményezte, hogy az első magyar iparműkiállítás 1842 augusztus 8-án 213 kiállítóval és 298 kiállítási tárgy- gyal tényleg meg is nyílt. Ugyanez év szeptember 21-ig, a záró időpontig a kiállításnak 14.425, tehát az akkori viszonyokhoz mérten igen tekintélyes számú látogatója volt. A kiállítás sikerére vonatkozólag Kossuth módfölött érdekes jelentése megállapítja, hogy »aki körülményeinket méltányos figyelembe veszi, aki emellett még a kezdet nehézségeire s az idő rövid voltára megemlékezik, kiállításunkból, ha nem is meglepetéssel, bizonyos elégültséggel távozandott, mert oly technikai gyakorlottságnak s oly-talentumoknak látta jeleit, melynek csak az ismertség napfényére kell vonatniok, hogy külföldre ne pazaroljuk pénzünket oly művekért, melyeket itthon is kielégítő jóságban feltalálhatunk.«
