A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
inkább összezsugorodik, meghatározottértékű szolgálmányra szűkül vagy pénzváltsággá alakul át. A szolgaság lassú meglazulására s az iparosfüggetlenség térfoglalására érdekes példát őrzött meg a trieri érseki kamara levéltára. Itt 1220-ban az udvari szűcsök száma 1 mester és 6 »discipuli« (tanuló, inas, alkalmazott). Ezek kötelesek voltak az érseki udvar minden öltönyszükségletét kielégíteni, de ezért már az érsek bizonyos ajándékban részesítette őket. Ha az udvari szűcsök nem voltak elegendők a munkák elvégzésére, az érseki fennhatóság alatt álló területeken élő »szabad« iparosok is berendeltettek munkára. Száz évvel később ezek az udvari iparosok már csak bizonyos értékű iparcikk beszállítására kötelezvék, vagy közváltságot fizetnek. így a kovácsok mindegyike évente egy ekét vagy három vasfogót, a mészárosok négy ünnepen húst tartoznak beszolgáltatni, de a kalmárok, szűcsök, sütők, takácsok, tímárok és lábbelikészítők kizárólag pénzváltságra kötelezvék. A német fejedelmi, püspöki, grófsági vagy más főúri udvarokban és monostorokban egy-egy ilyen mester vezetése alatt működő kézművesek azonban nemcsak a műhelyrendszer meghonosodását mutatják, de már úgynevezett »pajtásságokat« (Bruderschaft) is alkotnak. Ezek a pajtásságokba tartozó udvari ‘(camerarii) kézművesek gyakran érintkeztek a városokban letelepült »szabad« iparosokkal s midőn ez utóbbiak látták, hogy az udvari mesteremberek bizonyos kiváltságokat élveznek, bekéredzkedtek a pajtásságokba. Bizonyos, hogy a szolgaságból szintén már szabadult udvari mesterembereknek is érdeke volt, hogy a szabad iparosokat körükbe vonják (az alkalmatlan versenytől való szabadulás) s így e kölcsönös előnyök egymásrahatása mindinkább népesebbé tette a Bruderschaftokat. A pajtásságok számbeli gyarapodásával s a közös érdekek tudatának «rősbödésével együtt járt a kölcsönös segítés és védelem érzetének kifejlődése, a kor vallásos iránya pedig a közös istentisztelet szokását honosította meg köztük ; a pajtásságba tartozók beteg tagjaikat ápolták, elhalt pajtásaikat eltemették, özvegyeiket és árváikat istápolták, közös oltárt építettek stb. Az eredetileg «gy-egy urasági kézművestelepből kifejlődött a Bruderschaft, a fraternitas, ezekből pedig a betegápoló, temetkezési- és oltáregyesületek. A pajtásságoknak — amint láttuk — két alkotó eleme volt: az udvari kézművesek és az ú. n. szabad iparosok. A közös érdekek hathatósabb védelme, az alkalmatlan szabadversenytől való szabadulás, sőt, ha ezt a kifejezést használhatjuk — a kartellszerű szövetkezésben rejlő gazdasági előnyök : voltak azok a rugók, amelyek a kézművesek társulását elősegítették. A német városok rohamos fejlődésével s a szabadiparosoknak a városokban mindinkább szaporodó tömegével szemben mihamar gyöngének bizonyult a Bruderschaft ; a pajtásságokban, oltáregyesületekben összeverődött iparosoknak tehát gondoskodniok kellett olyan eszközökről, amelyek további boldogulásukat biztosítják, a mindinkább kényelmetlenné váló ipari versenyt megakadályozzák s a kézművességnek megfelelő tekintélyt, befolyást és hatalmat kölcsönöznek. Előzőleg már említettük, hogy az iparosságnak a szolgasorból való felszabadulását munkájuknak nélkülözhetetlen és értékes volta —jóformán minden külső vagy erőszakos behatás nélkül — idézte elő. A földesúr nemcsak bizonyos kiváltságokban részesítette kézműves jobbágyait, robotosait, de később szabaddá tette ; sőt a szabadság kiváltságával édesgette is őket várai körébe, udvarába. A városokra nézve szintén nélkülözhetetlen volt a kézművesiparosság letelepülése ; hiszen a városokat gazdaggátevő vásárok és kereskedelmi összeköttetések az iparosok cikkei nélkül el sem képzelhetők.
