A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)

I. rész - Gaul Károly: A magyar iparoktatás

17t

ságot követelnek. De megesik az is, hogy fősúlyt az üzleti szellemre és e célból a kereskedelmi vonatkozású tárgyakra fektetnek. Tehát ezen sokfelé ágazó, kívánságnak megfelelni a legnehezebb föladat.

Nem szabad elfelejteni, hogy az ipariskola a serdülő ifjúból mestert nem nevelhet. Az iskola rendesen csak az életben legszükségesebbeket adhatja meg a leendő iparosnak. Sokkal hasznosabb a fiatal inast elsősorban a munka alaposságára képességeit olyképpen irányítani, hogy bármily szerény keretek között is önállóan tudjon dolgozni. Ha ezt megtanulta, akkor az élet iskolájában boldogulni fog.

Célszerű, hogy a tanulók, illetőleg az iparoktatási intézetek állandóan kapcsolatban legyenek nagy iparvállalatokkal egyrészt és kisipari műhelyekkel másrészt. Az intézetek e célból eleinte a tanulók jegyzékét elküldték az illetékes kereskedelmi és iparkamarának, minden tanulónak jellemző adataival, amelyek azután az iparvállalatoknak a fiatalságot ajánlották.

De egy-két év múlva ez a körülményes eljárás lényegesen egyszerűbb lett. Az ipariskoláknak az iparoskörökkel való közvetlen érintkezéséből fejlődött ki az a gyakorlat, hogy minden iskolának megvan a maga ipari vállalati körev ahol a végzett tanulókat elhelyezheti. Erősen támogatták ezeket a törekvéseket az iskolák évzáró vizsgálataihoz miniszteri biztosokul kiküldött gyakorlati szakférfiak, gyárosok, gyári mérnökök, kiváló iparosok, akik eléggé nem méltányolható és elismerésreméltó módon nemcsak hasznos útmutatásaikkal működnek közre a végzett tanulóknak irányításában, hanem saját műhelyeikben is alkalmazzák őket.

íme az 1905/1906—1912—13, illetőleg a felső ipariskolákra nézve az 1904/1905—1911/1912. tanéveket véve alapul, a 8 év alatt végzett tanulók gyakorlati alkalmazására nézve a következő jellemző mozzanatok állapíthatók meg :

3617 tanuló közül tanulmányaik befejezése után összesen 3.167 (vagyis 88.1%) maradt ipari pályán, azon 430 (11.9%) tanuló közül, akik nem léptek gyakorlatba, csupán 7 (0.2%) volt olyan, akik határozottan pályát változtattak ; 158 (14.8%) katonai szolgálatra ment, 83 (2.2%) magasabb tanulmányokat folytat; 182 (5.1%) családi vagy egészségi okokból nem vállalt alkalmazást, avagy nem volt kipuhatolható.

Annak, hogy a végzett tanulók megmaradhassanak pályájuk mellett,, a legfőbb feltétele a megfelelő munkaalkalom. Az ipariskolai tanulók túlnyomó nagy részben szegény szülők gyermekei, akik utalva vannak arra, hogy tanulmányaik végeztével keressenek. Az értelmes, elméletben, rajzban és gyakorlatilag előképzett ipariskolás szívesen áll munkába és serkenti a becsvágy, hogy képessége és munkássága révén bizalmi helyzetbe jusson. De idővel, ha gyakorlott munkássá lesz és keresete gyarapszik, megelégedetten marad munkás is, beteges becsvágy nem lohasztja munkakedvét akkor sem,, ha nagyobb felelősséggel járó, de sok esetben kisebb fizetéses bizalmi állást nem éri el.

Feltűnő jelenség, ami évről-évre tapasztalható, hogy a felső ipariskolát végzetteknek aránylag kis hányada (5.1%) marad a kisiparban, ezzel szemben nagy üzemekben 75.4% kapott alkalmazást.

Az ipari szakiskolát végzetteknél 29% esik a kisiparosra és 54.9% a nagyüzemekre.

Ez a tapasztalat igazolja az intézetek szervezetében gyökerező azt a célzatot, hogy a felső ipariskolák elsősorban a nagy-, az ipari szakiskolák pedig aránylag a kisipar érdekét legyenek hivatva szolgálni. Igaz, hogy ebből a szem