A budapesti és a környékbeli Magyar Kir. Távbeszélő-hálózatok előfizetőinek és nyilvános állomásainak betűrendes névsora 1920. május (Budapest)
A távbeszélőkészülék kezelése
A távbeszélőkészülék kezelése. 1. Ha nem beszélünk, a távbeszélőkészülék hallgatókagylóinak az e czélra rendelt horgokon (emeltyükaron) kell függniük. Föltétlenül szükséges, hogy a fali készülékeknél az egyik hallgatókagyló a mozgatható (balfelőli) horogra, asztali készülékeknél pedig a hallgatókagylóval egyesitett mikrofon a mikrofont tartó, villa alakban végződő emeltyükarra legyen fölakasztva, nietve ráhelyezve, mert különben az előfizető sem maga nem hívhat, sem a hozzá Intézett felhívást (csengetést) nem hallhatja. 2. A közöstelep rendszerű távbeszélőhálózatok (az előfizető állomások készülékein nincsen csengetőforgattyu és nincsenek teleppel felszerelve) központjait akként kell felhívni, hogy fali készüléknél a mozgatható horgon függő hallgatókagylót, asztali készülékeknél pedig a villa-alakban végződő emeltyükaron fekvő mikrofonnal egyesitett hallgatókagylót fülünkhöz ©észtjük és a központ jelentkezését ebben a helyzetben bevárj tik. Ilyenkor a távbeszélőközpontban kigyullad egy kis lámpa, amely az előfizető felhívását jelzi és mindaddig ég, mig a központ kezelője magát a Mvó előfizetővel össze nem kötötte. A fülhöz emelt hallgatókagylónak visszahelyezésével a távbeszélő központ jelentkezését nem lehet siettetni, mert a központban a lámpa kialszik, még mielőtt a központ kezelője a hivást (a lámpa klgyulladá- sát) a kapcsolás létesítése czéljából figyelembe vehette volna. A mozgatható horognak (villa-alakban végződő emeltyükarnak) bíllegetése folytán a lámpának pislogtatása a központ kezelőjét tévedésbe ejti és műszaki hibát »ejtve, arra készteti, hogy ennek elhárítása iránt lépéseket tegyen. 3. A többi távbeszélő hálózatoknál a központot csöngetéssel (a távbeszélőkészülék forgattyujának megíorgatásávtal) kell főlhivni. Csengetés után fali készüléknél a mozgatható horgon függő hallgatókagylót, asztali készüléknél pedig a villa-alakban végződő emeltyükaron fekvő mikrofonnal egyesített hallgatókagylót a fülhöz kell emelni és a központ jelentkezését bevárni. 4. Ha a kapcsolóhivatal a fölhívásra „központ“ szóval jelentkezik, bemondjuk a kívánt távbeszélőállomás kapcsolási számát, melyet a névsorból már előbb kikerestünk. A helyközi (interurban) forgalomban a helybeli távbeszélő központtal (interurban bejelentővel) a következő adatokat kell közölni: a) először saját állomásunk kapcsolási számát; b) a folytatandó beszélgetés minőségét (állami, sürgős, egyszerű magánbeszélgetés) stb.; c) a hívott előfizető lakóhelyét és kapcsolási számát; d) a folytatandó beszélgetés időtartamát, vagyis azt, hogy egyhuzamban hány perecig kívánunk beszélni. A mentők, a tűzoltóság, a rendőrség és Budapesten a telefonfelszólamlási- és a távbeszélő üzletosztály, továbbá a vízvezetéki igazgatóság távbeszélő állomásait, valamint az időközben bekapcsolt uj állomásokat, melyek sem a névsorban, sem az azt kiegészítő pótfüzetben még nem fordulnak elő, névvel lehet kérni, mig a budapesti központi városházán levő alközpontot a budapesti távbeszélő központtól „Városháza“ névvel kell kérni, mely a kívánt állomást kapcsolja. A központ jelentkezésére a kapcsolási számot tagolva úgy kell bemondani, amint az a névsorban fel van tüntetve, például: a S-25 számú állomást Így kell fölhívni: nyolcz-huszonöt és nemnyolezszázhuszonöt; a 2-17 számút: kettő-tizenhét és nem kétszáztizenhét. Tévedések megelőzése czéljából ajánlatos a 2, 4 és 7 számjegyet az összetételekben kettőnek, négyesnek, hetesnek bemondani. A távbeszélő központ köteles a bemon" tíott számot megismételni, hogy a hivónak módjában álljon a netarán tévesen értett számot helyreigazítani. 6. Ha a vezeték szabad, a központ »megvan“ szóval Selzi a kapcsolás létesítését. Ebben az esetben a fölhívó a kagylót fülénél tartva várja, amig a fölhívott állomás Jelentkezik. Ha a hivott állomás bizonyos idő elteltével (pl. 1 perczig) nem jelentkezik, a hallgatókagylót rendes helyére kell visszahelyezni. Közös teleprendszerü hálózatoknál a hallgatókagyló visszahelyezésére bontják sz összeköttetést, a többi hálózatoknál ellenben csengetéssel kell jelt adni arra, hogy az összeköttetést bontsák.