Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye rövid története
XV volt az övé, azt a segítségül behívott és annak hadi költségeit soha ki nem fizetett orosz hadaknak köszönheté. A régi Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült vármegye megszűnt létezni és lett belőle: egy Pesth-Pilisser Comitat, meg egy Pesth-solter Comitat! (Az a kettéválasztás sem lesz sikeresebb, mint az, amelyet most tervezgetnek itt és ott!) Megsemmisítették hát a vármegyét, hogy aztán 1860-ban újra visszaállítsa maga az elnyomó hatalom, hogy újból kísérletet tegyen, hátha félre lehet megint vezetni a kegyetlenségek és nyomorgatások által megtörtnek hitt magyarságot. Ennek az alattomoskodásnak a fiaskójáról nem kell emlékeznünk, emlékezetben van. Az 1867-iki év a vármegye életében is fordulópontot jelent. A kiegyezés — mely Bécs évszázados aknamunkáinak végetvetett — az állandó erősödés lehetőségét hozta meg. Igen nagy jelentőségű lett a megye történelmében az 1876-iki esztendő, amidőn a törvényhozás a régi vármegyék új beosztásával s a vármegyékbe be nem osztott területek kellő elhelyezésével foglalkozott; amikor a Pestmegye által körülölelt Kis-Kun kapitányságot e vármegyébe osztotta be s így lett az eddigi Pest-Pilis-Solt törvényesen egyesült vármegyéből — Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Az a zavartalan béke, amelyet a vármegye a királlyal történt meg- békülése után remélt, politikailag nem volt minden zökkenő nélkül; hiszen még mindenkinek élénk emlékezetében lehet az 1905. évi nemzeti ellenállás, midőn a chlopyi hadparancs, majd utóbb a báró Fehérváry- féle kormány megbízása, ezzel kapcsolatban a megyefőnöki kinevezések, nemkülönben a „királyi biztos“-i intézmény életrekeltése és általánosságban az alkotmánysértések egész sorozata olyan felfordulást idézett elő az országban, amilyen alig volt valaha. A vármegyék, — a magyar alkotmány utolsó védőbástyái, — amelyeket bármely úton s módon erőtleníteni nemzet elleni bűn, — az alkotmány elleni fellépésre ellentállással válaszoltak. Pest vármegye a hazafiasán ellentálló vármegyék között ismét vezető volt s a kormány- hatalomnak minden machinációi, mesterkedései, erőszakoskodásai, durvaságai dacára a legutolsó percig megmaradt a megsérthetetlen alkotmány, a félremagyarázhatatlan törvény álláspontján. A nemzeti ellentállás történetének elmondása amily tanulságos, amily felemelő és amily érdekes, ép olyan terjedelmes is lenne s így e heiyen lehetetlen. Ennek a nagy küzdelemnek most csak a tanulsága vonassák le: hogy a hazaszeretet, a törvény igazságához való ragaszkodás ellen nincs fegyver, azt sem a hatalmasok erőszakával, sem a kis mihasznák hazafiatíanságával letörni nem lehet. A nemzeti ellentállás emlékét a vármegye megörökítette, a közgyűlési terem falában emléktáblát helyezett, melyen megörökítette azon tisztviselők nevét, akik hűségesen kitartottak a megye nemes tradíciói mellett és nem szédültek meg a hatalom nemzetellenes csábigéreteitől. E nehéz idők után a munkának és építésnek csendes két évtizede következett, mikor az antanthatalmak által durván kierőszakolt világháború lángbaborítóttá földrészünket. A vármegye fegyverfogható népe egy szívvel, egy lélekkel vitte életét áldozatul, hogy a Hazát megmentse. Sajnos, a Gondviselés megmagyarázhatatlan végzéséből győzött az igazságtalanság, a túlerő, a pénz, a tengerentúli pihent haderő — és a mindenütt idegen, ellenséges földön álló középponti hatalmak megtorpantak. Vae victis! Jaj volt a legyőzötteknek, de százszorosán jaj volt minekünk! Trianon nyomorult, lelkiismeretlen békediktátuma, mely nem a békét, de a rabszolgaságot és a biztos háborút hívta életre, s mely nemcsak az áruló csehek, a hűségükkel kúfárkodó oláhok, az egyetlen
