Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)

Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye rövid története

vármegye nem volt birtokában. Kezdetben nem volt sem fő, sem alispánja; s ez érthető: királyi terület volt, amit a királyi emberek vezettek s csupán szolgabírák voltak a tisztjei. Csak jóval későbben kapott a megye élén mindaddig, míg a nádori méltóság fennállott, ami tudvalevő- hogy főispánja a mindenkori nádor volt. A nádor-főispánok álltak a megye élén mindaddig, míg a nádori méltóság fennállott, ami tudvalevőleg 1848-ban szűnt meg.

Az állammá alakulás legelső idejében a sok elégedetlenség s a vallási okokból kitört villongások, harcok és pusztítások idejétől egészen az utolsó magyar szabadságharcig, amikor Isaszeg és Arác körül írta be ez a föld nevét a hadtörténelembe, sokszor lett pusztává. A Batu kán mongol hordái tűzzel-vassal járták s a második honalapítónak, IV. Béla királynak nem kis gondot adott ez a föld, — majd aztán a török hódoltság másfél százada naponta csak pusztulását, vesztét jelenté lakóinak, — a Rákóczi-idők rác veszedelmei, az 1709. évi irtó pestis, közben a reformáció testvérháborúi, mindmegannyi ennek a gyökeresen magyar vidéknek végzetszerű sorsa.

Ez az átok kísérte a megyét hosszú századokon át és hiába vetett reá a béke és nyugalom néhány évtizede alatt az Anjouk olaszosan pompás uralkodása fényt és békességet, — a Záchok családi tragédiája, mely a megye területén és egy elterjedt megyei család körében játszódott le, Zsigmondnak, a császár-királynak Óbudán történt elfogatása, a Hunyadiak tragikus sorsából oly fényesen kibontakozott Mátyásvilág a vármegyének sok aggodalmat keltő és igen gyakran nagy bajokkal járó eseménye volt.

II. Lajos a gyenge uralkodók szerencsétlenségével szemben nem tudott győzedelmes lenni. Halála nem volt az az áldozat, mely megmentette volna az országot és Pest vármegyét a másfélszázados rabigától. Perdinánd király véres küzdelmei a gazdag gyarmatként kizsarolandó Magyarország megszerzéséért sok szenvedést jelent. „Inkább Allah, mint iverda!“ — mondja a magyar sóhajtás: amiben minden benne van, mit szenvedtek a szeretett királytól, annak idegen zsoldosaitól azok az alattvalók, akik bizalommal hívták őt meg szabad lmzájilk fényes trónjára.

Ezalatt a vármegye megszűnt létezni és mint budai szandzsák tartozott a félhold fényes birodalmához és mivel lakói javarészt a protes- « táns hitet vallották, a vallási indítékú Bocskay-féle küzdelmekben sok harcot állottak ki úgy vallási, mint nemzeti érdekeikért.

I. Lipót félszázadnál hosszabb uralma, amennyi jót, ugyanannyi rosszat hárított az országra és így a vármegyére is. Wesselényinek és társainak „összeesküvése“ (habsburgi gondolat összeesküvésnek nevezni, ha valaki ragaszkodik hazája azon törvényeihez, amikre felkent királya esküt tett és nem hajol meg királyának oltár előtt tett hamis esküje előtt!), majd később a Thököly- és Rákóczi-mozgalmak bár inkább Eelső-Magyarországra terjedvén ki, némileg ezt a földet megkímélték a nagyobb izgalmaktól és szenvedésektől, de nem kímélték a magyar király német zsoldosai, akiket osztrák politikából nem fizettek: hallgatagon rájuk bízván, szerezzenek maguknak ott. ahol találnak! így aztán a magyar nép koronás királya tanácsának jóvoltából — ebek harmincadjára jutott. A török által sarcolt magvarságot a császár hadi- költségek fizetésére is kényszerítette és mikor Pest vármegyének nem lévén módjában a nagy terheknek fizetése, — Caraffa generális az alispánt, meg a főjegyzőt börtönbe vetette. A rablás, fosztogatás, zsarolás, nyomorgatás a királyi hatalom nevében persze folytatódott akkor is, amikor Buda és Buda után az egész Duna-Tisza köze felszabadult a török hódoltság alól. A magyar királyi, helyesebben az idegen uralom,