Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye rövid története
X el is tűnt népekről beszélnek. Szkíták, szarmaták, avarok, szlávok éltek erre. Aztán ezek helyébe mások jöttek: barbárok, akiknek utódai a rómaiak lettek, akik a hanyatló Urbs ragyogó kultúráját hozták ide magukkal, és jöttek más egyéb törzsek, amelyek kultúráját nem a szépélet annyi öröme fejlesztette nagyra, de a zord élet mindent megkövetelő, hatalmas kényszere. Kardok, kengyelvasak, lándzsák és karkötők, nyílhegyek és gyűrűk hirdetik az itt lakott, küzdelmekben élt népek minden irányú igényét. Mikor vándorlásra indultak a föld szerteszét lakott népei, itt uralták a bősz Attilát, kinek martalócai vetettek véget a rómaiak panno- niai hatalmának és ők kergették hontalanságba a nagy kiterjedtségű Aquincum lakóit. De még állottak a kihalt római város nagy kultúrát hirdető romjai a Duna mellett, amikor egy egészen új, eddig soha, mégcsak híréből sem ismert nép féktelen lovasai száguldottak le erre a csodaszép szemere síkságra. A lóratermett makra nép itt talált olyan hazára, mely egészen megváltoztatta ősi természetét és a nomád népet ez a gazdag világ tudta úgy idekötni, hogy aztán ezer esztendeig minden poklokon keresztül megtartotta hazájának. Mikor rátalált erre a nekivaló földre, a Duna méltóságúban olv felségesen hömpölygő folyam adta azt a vizet, Olpár buján tenyésztő pástja sarjazta azt a füvet, amelv az új haza gazdag reménységét jelenté a honfoglaló népvezető Árpád fejedelemnek és vitéz népének. Ott a felséges folyam szigetében, Csepelen ütötte fel tanváját a honszerző s innen indult ki a gondolat: meghódítani ezt a tej jel-mézzel folyó Kánaánt, ezt a televényben és bazaltban alkotott isteni költeményt- mely szebb, mely dúsabban termő minden őshazáknál, a Don- tövénél, Etelköznél — s amelyet évezredeken keresztül majd úgy fognak hívni: Magyarország. Ettől az időtől kezdve él ezen a földön a magvar história . . . Itt a Duna-Tisza között terül el e régi Pest-Pilis-Solt törvénvesen egyesült vármegye és az 1876-ban törvénnvel hozzácsatolt Kiskun kapitányság. A mai Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye először csak Pestmegyéből állott: az Árpádok idejében szabták ki és Pesttől Kecskemétig terjedt, később, csak úgy ezerháromszáz táján kapcsolódott hozzá Pilis vármegye, amely Budán túl kezdődött és felért egészen Esztergomig. Kezdetben a királvi várral koronázott Visegrádtól nyerte, majd a Pilis-hegv adta neki azt a nevet, amelyet maiglan visel- vSolt- megye még későbben jutott hozzá. — keskeny sáv volt ez annakidején a Duna mentén, védőn ölelte körül a solti várat. Pest vára (akkor még Pest a Duna mindkét partján terülvén el) a mai Buda volt s a balparti bástvafallal övezett részét Pest városnak nevezték. Persze akkor még nem főváros, — mert annak az ismeretlen fogalomnak helyettesítője az a hely volt, ahol a vezér, a fejedelem ott-honát. tartotta. Csak IY. Béla király, aki Budát először tette erősséggé, építtetett ott palotát a maga számára s mint királyi székhely önállósulva, kikerült a vármegvei joghatóság alól és kezdett mint az ország fővárosa szerepelni. (1308.) ' Ez időben a megye közgyűléseit — területének kormányzó helvét — még Budán találjuk s itt maradt egészen addig, míg a török 1541-ben el nem foglalta. Ekkor a pogánytól még meg nem szállt Pestre tették át a székhelyét s itt volt megint addig, míg ezt is elérte a végzet. A hódoltság ideje alatt hontalanná lett vármegye közgyűléseit legtöbbször a fiileki várban, vagy Losoncon tartotta. A vármegye rendkívüli jogokat élvezett, jogokat, amelyeknek más
