Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, második körzet (Budapest, 1930)
[Helységek adatai]
Kiskunfélegyháza 167 dulás, nem bírta felőrölni az örült adórendszer s most tönkretette őket az ország megszaba- ditóinak címzett külföldi hadsereg. A törökök ellen összevont hadsereget az amúgy is tönkre- csigázott Duna-Tisza közti pár megmaradt községgel tartatták el, úgy hogy a vidék lakossága inkább a török uralmat óhajta vissza. A megterheltetést megvilágítja, hogy Kecskemét a török uralom utolsó éveiben 9000 forint adót fizetett, mig 1686 ban 207.196 forinttal rovatott meg. Az ily nagy terhet kisebb községek természetesen nem bírták ki s mivel a cs. kir. hadbiztos, horvát huszáraival, vad kegyetlenkedések közt is módot akart találni a tartozások behajtására, a lakosság elszéledt, lakhelyeik elpusztultak s az egész nagy terület pusztává változott. Wagner a nagynak nevezett Lipót császár történetében azt mondja, hrgy az Alföld Kecskeméttől Szegedig és Halasig minden ut, vagy ösvény nélkül puszta volt, ahol az átutazó katonaság előtt utászoknak kellett a burjánt és bozótot szétvágni s lovasokkal előbb letapodtatni, hogy a gyalogság rajtuk áthatolhasson. A német világ. Az első kétségtelen írott történelmi adat, mely Félegyháza létele mellett bizonyít 1389. évből való, Ez a város régi történetére nézve megbecsülhetetlen irat Zsigmond királynak Szeged város levéltárában őrzött latin nyelvű dekrétuma. Fordításban leközöljük : „Mi Zsigmond, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmátia, Cevatia stb. királya, brandenburgi őrgróf stb, meghagyjuk : miszerint mivel, mi, Erzsébet egykori fölséges királyasszony, Magyar- ország idősebb királynőjének, felejthetetlen emlékű anyánknak hathatós levelei folytán értesültünk, hogy szegedi polgáraink tárgyaikkal és összes javaikkal vagy bármi másokkal Buda, Félegyháza, vagy más részek felé, onnan igyekezvén a Sáregyházainak nevezett utón és utakon is, ősi szabadalmuk előjogánál fogva, mely (királyi) kegyből adatott nekik, szabadon és békésen utaztak eddig és most utazhatnak. Ugyanezért nektek szeri kedvelt híveinknek erős királyi parancs alatt meghagyjuk, miszerint azon Szegedi polgártársainkat, az említett régtől fogva megszokott útjaikon, kereskedelmi cikkeikkel és javaikkal és bármely más tárgyaikkal szaba- badon és minden akadályoz? s nélkül tartoztak átutazni engedni, bántalmazás ás bármely ellenmondás nélkül sem őket, az említett Szernek nevezett helységben szedetni szokott adótokra kényszeríteni bármily módon ne merjétek, különben folyton tudakozódván, hogy az említetteknél máskülönben tennétek, attól fogva említett vámotokat Fölségünk részére lefoglaltatni és Szegedi várunkra fogjuk rögtön alkalmaztatni; a mondottaknál tehát máskép tenni ne merészkedjetek. Kelt Utuyu helységben (ma Öttevény győrmegyei község) Virágvasárnap előtt való Szombaton az Urnák 1389-ik évében." E királyi dekrétum tehát kétségtelenül bizonyítja, hogy Félegyháza a többi körülötte elfekvő kunszállások közül már, mint ismeretes helység emelkedik ki. Ez a kun község, a régi Félegyháza nem feküdt a mai város helyén, hanem attól néhány száz lépésnyire, a nagykőrösi ut mellett, a város észak-keleti részén emelkedő és hosszasan elnyúló halom tetején, hol a körösi utat a szolnok-félegyházai vasút vágja át. A hagyomány e halmot az elpusztult régi Félegyháza templom romjainak taitja. Az e részen előkerült terméskő maradványok, égetett föld, tégladarabok, oltott mészcsomók, IV. Istvánnak nagyobb számban előkerülő jellegzetes rézpénzei mutatják, hogy a feltevés megállja a helyét. Régebbi adatot csak még egyet találni Félegyházára, mely szerint 1424. évből arról tanúskodik, hogy Félegyháza helység Borbála királynő birtokába ment át. A város későbbi életéről és szerepéről nincs több történelmi adatunk. A mostoha idők nem őriztek meg róla többet. Félegyháza nevét igen valószinű a török „fele" szótól, — mely „különöset", „kiválót" jelent és a „cházi“ szótól, mellyel az ozmanlik azon helyet jelöli, mely mintegy központja a vidéknek — kapta. A törökök Írásaiban „Feelichazi" szerepel, azaz nagy helység, tehát a többi kun helységek közül kiemelte. Hogy ezután mikép lett Feelichazaiból Félegyhaza, megmagyarázza azon körülmény, mely Kis-turgont Kisszállásra, Tatár-Szent-Míklóst Kunszentmiklósra és igy több helységet magyar hangzású névre változtatta át. A város ezutáni fennállásáról semmi adatunk nincs. Békésen, baromtenyésztéssel és kereskedelemmel foglalkozva maradhatott fenn, egész a mohácsi vész után bekövetkezett szomorú napokig, melyek nyom nélkül elsöpörték, még pedig előbb, mint sok más szomszédos kun várost. Ez onnan leli magyarázatát, hogy közvetlenül a főútvonal mellett feküdt, igy a törökök előhadát képező tatár csordák pusztításának elsősorban volt kiléve, azonkívül e főúton örökös török járás volt, mely lehetetlené tette a mindenükből kifosztott lakosoknak a megmaradását s nagyon valószínű, hogy miután Kecskemét a szultántól, mint belső kincstári birtok, védőlevelet nyert, elszállongott lakosai, akik a meg nem hódolt felső megyékből visszajöttek, ott találtak menhelyet. Kecskemét, lakosságának növekedése és a súlyos terhek elvisel- hetése miatt uj jövedelmi forrásokra lett utalva, többek között a már pusztává tett Félegyházát is kibérelte, mely műveletlen és lakatlan földiével a török birtokosnak mitsem jövedelmezett, tehát néhány aranyért örömest átengedte. Tekintettel, hogy a török tulajdonjoga sohasem ismertetett el, a nádortól, minta kunok főkapitányától is ki kellett bérelni Midőn 1643-ban a kiskunság is egyesült Pestmegyével, Félegyházát a pozsonyi kir. kamara adta bérbe ugyancsak a kecskemétieknek, akik ezidőben már 15 kun pusztát béreltek. A török világ után jött a német világ, amely talán a török uralomnál is rosszabb volt és egyáltalán nem volt alkalmas, hogy a tönkrenyomorgatott vidéket siralmas helyzetéből kiemelje, hanem arra igen, hogy az elnyomorgatott népet dicsőséges napjaiban szerzett jogaitól
