Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, első körzet (Budapest, 1930)

Helységnévmutató

342

Kalocsa.

Megyei város. Hozzátartozik: Negyven, Papszállás, Vörösszállás, Berke, Nána,

Telek és Ujdrágszél puszták.

Történelmi megállapítások szerint e jobb sorsra érdemes városnak az országot ért csapásokból bőven jutott osztályrészül. Ősidőktől fogva az országrész védelmi pontja és mint érseki székhely, a kultúra fenntartója és terjesztője volt.

A történelem előtti időben a Duna medre attól a helytől, melyen ma Kalocsa áll, jóval beljebb volt, észak felé. Akkori folyását a Fülöpszállás alatti Turján s a Kalocsa vidékét jellemző Örjeg, valamint a Nemesnádudvar alatt elhúzódó régi Dunameder még ma is mutatja, A rómaiak idejében azonban a Kalocsa fölött és alatt volt római táborhelyek tanúsága szerint a Duna már mai medrében folyt. Kalocsa alapítása már ebbe az időszakba esik. Az a szláv nép alapította, amely a Kr. u. V—VI. században e vidéket lakta s melyet a honfoglaláskor a magyarok még itt találtak. Erre mutat Kalocsa szláv eredetű neve, amelynek a szláv „Kaluzsní" az alapja s ingoványos vidéket, sárközt jelent. Ugyanis fekvése miatt, évszázadokon át a Duna áradásainak volt kitéve. Már cz 1527. évből van biztos adatunk Kalocsát károsító árvizekről. A bajon segített a Duna kanyarulatainak Bogyiszló és Imsósnál való átmetszése és újabban a Pestmegyei Sárközi Ármentesitő Társulat áldásos működése, amellyel az árvíztől — legalább is emberi számítás szerint — nemcsak a várost, de a 128.000 kát. hold, 140 millió értékű árteret mentesítette.

A vidék őslakói halászat és vadászatból éltek s a mélyebb fokok és vízfolyások partján telepedtek meg. Házaikat oszlop, karó és sövényre építették. Amint a vizek mind jobban lehuzódtak a Dunába, a lakósok áttértek az állattenyésztésre, de a földmivelés csak hosszú idő múltával kezdett megindulni. 2—300 év előtt alig volt értéke az ilyen földeknek, mert a töltéssel nem védett Duna igen gyakran kiöntött. A vizszabályozási társulatokról 1871. évben hozott törvények alapján az ország legnagyobb ármentesitő társaságának megalapítása Gajáry Antal főszolgabíró, később képviselő és dr. Hayvald Lajos érsek nevéhez fűződik. A nagyszabású munkálatok keresztülvitelét Kolecsányi Endre igazgató-főmérnök három évtizeden át óriási erőfeszítések közt végezte, majd 1924 évtől Szabóky Jenő m. kir. gazdasági főtanácsos, orszgyül. képviselő lépett örökébe, ki a háborús és forradalmi évek elhanyagolása és pusztításaiból keletkezett károkat helyrehozva, lehetővé tette a további programm szerinti munkálatok keresztülvitelét. Érdekes megemlíteni, hogy a védtöltés, melyen több km. hosszban vicinális ut van, 62 km. A belvíz csatornák és árkok hossza 415 km. Az érdekeltségi hozzájárulás kát. holdanként 2 P 40 f.

Kalocsa első lakosai szlávok voltak. A honfoglalás után 1529-ig magyarság lakta. Ezek azonban 1529-ben, midőn Kalocsa török kézre került, elszéledtek az országban s helyüket a török és szerb martalóc várőrség foglalta el. A törökök kivonulása után az 1686 körül bevándorolt katholikus bunyevácok húzódtak föl Bajáról a szomszéd falvakba és Kalocsára, akikhez csakhamar magyar családok is csatlakoztak. A város hivatalos nyelve már 1713-ban magyar. Egy 1772-ben készült összeírás szerint, 554 telkes jobbágy-családból már csak 31 volt bunyevác, a többi szinmagyar. A bunyevácok kiköltöztek a szomszéd falvakba. A néhány ittmaradt bunyevác család 1780-ig tartotta meg nyelvét, de Patasich Gábor érsek ezeket is rávette a magyar nyelv használatára. A város lakosainak száma 1700—1703-ig 5—600 körül volt. 1761-ben már 2401, 1772-ben 3555, 1782-ben 3700, 1816-ban 4392, 1829-ben 6043, a szállások elválása után ma 14 000. Kalocsa magyarságának viseleté határozottan szláv.

A honfoglalás előtti időben az országban lakó szlávok Kalocsa köré csoportosultak. A honfoglalás után Kalocsa és környéke Árpád vezér családi birtoka volt és ennek következtében csakhamar jelentékeny hellyé emelkedett. Ezért tette Szent István Kalocsát érseki székhellyé, s egy 1009. évi oklevelében már civitasnak nevezi. Szent István, midőn Achtum megfékezésére indult, Kalocsára jött és itt hívta össze hadi népét a harcbaszállásra. Főbb erőssége ez időben fekvésén kívül még annak székesegyháza volt. A székesegyházat Asztrik érsek építette. Ez kisebb, 600—700 hivő befogadására alkalmas templom volt. A legtisztább bazilika stílusban, négy toronnyal. Különleges jellege abban állott, hogy menhelyül is szolgált, s e célból két homloktornya között, a római castrumok módjára, úgynevezett egércsípdával volt ellátva.

Kalocsa a mongoljárás után lett várhellyé. Ekkor épült Kalocsa várkastélya is és tekintélyessé fejlődött. Katona István történetiró véleménye szerint az érseki várkastélyt négyszögben erős falak s őrtornyok vették körül. Alatta terült el a város, mely az akkori védelmi rendszer szerint tömésfallal volt körülvéve A várkastély volt az érseki rezidencia. Még a vár felépítése elölt épült második székesegyháza. Építője Csák Ugrin (1219—1241) érsek volt. A templom 1602-ben a tűz martaléka lett.

Kalocsa fénykora a XV. századba esik, midőn a hontokai szék beolvadt a solti székbe és Kalocsa várnagyjai egyszersmind a solti szék alispánjai is voltak. Ez időben Kalocsát is a városok akkori szabadalmaival ruházták föl. Voltak hires vásárjai, népe szabad jobbágyság volt s a város saját nemesi birtokkal rendelkezett. Várnagyjait már 1393-ban említik okleveleink, 1470—1480 között pedig ismételten a solti szék alispánjaiként szerepelnek.