Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
83 A NEVELETLEN NAGYBÁCSI. méltelen ilélö bírák elibe állittani. Ezt a szerető szív nem teheti. Ebből ki magyarázható, hogy midőn testvére kérdezte, fiának csak valódi nemes és komoly tulajdonait emlegette, boldognak érezve magát, hogy oly kedve szerinti csevegést folytathat, — el is feledé az utas fáradságát, mig nem arra annak önkénytelen ásítása figyelmeztető. — No de mily gondolallan vagyok — monda üléséből felemelkedve — két fáradságos és álmatlan éj után is téged a nyugalomtól visszatartani; hisz úgy is lesz még elég időnk Lajosról beszélgetni, miután te nem fogsz többé bennünket elhagyni és minden esetre te magad fogsz Ítélhetni fölötte. — Nyugodj; aludj édes kedves testvér, mire fölébredsz reményiem it- hon Ieend gyermekem is; s gyöngéden ölelte meg újból is az öreghuszárt, ki aztán egy nyug ágyra dőlt , s nemsokára csendesen elaludt. m. Midőn fölébredt, a nap már hanyatlani kezdett s búcsúzó sugárai a tárgyakat bi- borszinbe öllözleték. Erdödi az álom által felüdülve, de még azon gyönyörtelyes bá- gyadtságba merülve, mely az ébredést követni szokta, szemlét tartott maga körül ismerkedés végett azonszobával, mely lakhelyéül volt rendelve. Minden a jó testvér figyelmes gyöngédségét tanusitá. A bútorzat az volt, mely egykor attyuk szobáját ékité, s vissza látszék idézni az öreg katonának gyermek korát. A kis könyvtár azon könyveket tartalmazta melyeket egykor ö gyűjtött, s a falakra terülő föld rajzok az általa bé utazott országokat mutatók ; ott voltak gyermek korának katonás játékái—kard, pisztoly és tarsoly — mint hivatásának élő tanúi; a nyug ágy mellett disz csoportba állítva azon fegyverek, melyeket katonaságából küldött sógorának. Rendre nézdelé ezen kiállítás minden részleteit, melyek oly erősen bizonyiták nővérének , irántai jóságát és értelmességét, — midőn hirtelen ennek hangja hallatszott a mellék szobából, s közbe-közbe egy más hang is, melyről a kapitány azonnal föl ismerte kis öcscsét. — ügy tetszett mintha az anya valami előterjesztést tenne, s a fiú szokásos nyerseségével felelt azon személyeknek, kik megszokták a hozzájok beszélő irányában mindig gyöngédségei és türelmei viseltetni. — Nem fogok menni! — ismétli az a- nyai kényeztetés által elrontott gyermekek makacs modorában! — Gondold meg édes Lajos — folytató az anya megnyerő biztatás hangján — Luiz kis asszony anyád nevelője, számol- rád, hogy ezen este elfogod kisérni öt szokott sétájára. — Nagy bátyád megérkezte nélkül, megkíméltelek volna ez unalmas fáradságtól, de igy nőm hagyhatom bátyádat, már az első napon magára. — Én is akarom látni bátyámat s Luiz kisasszony kisértesse magát saját öcs- csével. — Jól tudod hogy nincs itthon. — Akkor maradjon itthon a kisasszonyis! — 0 Lajos — ez már még is csak sok, — feleded-é, hogy e kis séta ezen derék hölgynek egyetlen öröme és szükségessé vált szokása. — Bánom is én, felelt az ifjonczmindig durczásabban, köt is engem valami Luiz kisasszyonyhoz!... — De engeui köt — mondá Yáradiné élénken, engem azon kevésre mit tudok ö tanított; balsorsomban tanácsaival, bátorításaival segített, ö nekem második testvérem, mondhatni anyám, te mind ezeket jól tudod s tartozol engemet segíteni hála kötelességem lerovásában. — Mondja inkább , hogy önnek kedve van, kötelességeket teremteni, —viszony- zá Lajos—azaz asszonyok szokása, hogy hordozni segítenek, oly terheket, melyek nem őket illetik, tudja Isten minő fáradságok lerovásául ........ — Fiam feleded , hogy a legnehezebb fáradságokat nem érettem tette Luiz kisasszony ! — Áhá! ugy-é érettem? Emlékszem , tévé hozzá gúnyosan — korágyom mellett regényeket szokott olvasni. — Kénytelenitesz előhozni, hogy nekem semmi kötelességsem terhes, ha a te érdekedben van. — És hogy azt jobban bé bizonyítsa anyám, felemlegeti jó téteményeit. — Lajos! szakitá félte türelmetlenül Váradiné — az sem jogos, sem helyes a mit te beszélsz. — — Tehát ne beszéljünk többé róla! vi- szonzá—Lajos s kimenni készült. 84