Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

85

A NEVELETLEN NAGYBÁCSI.

86

— Megfogod látogatni Luiz kisasszonyt! mondá az anya.

— Nem fogom tenni!

— Gondold meg Lajos, hogy én kívánom és akarom.

— Nem fogok menni! kiálta a rósz gyermek haragos nyakassággal; s a terem ajtaját felrántván ki szaladott, és hangosan dúdolva ment végig a lépcSözelen , mint egy kimutatni akarván daczát édes anyja elégülctlenségével. Az anya pedig egész testében remegve hullott egyszékre. Testvére ki a mellék szobában mindent hallott, meghallá zokogását is — A jelenet melynek észrevétlen tanúja volt, jobban megismertető vele a fiút, mint sem az anyának tiz év óta Írott levelei. Tudta már hogy mi eredménye lesz testvére határtalan engedékenységének egyetlen fia irányában. — Legkissebb kívánságaiban is megelöztetvén Lajos, megszokta követelő és daczoló lenni; az anyának önkénytes rabszolgasága a fiúnak tekintélyt nem ismerő zsarnokságát idézte elő.

IV.

A kapitánynak első gondolata volt , hogy kirohanván, nyakoncsipje ura ccsét, s fülénél fogva vezesse annya elébe elégtétel adás végett; szerencsére ezt nem tette. Tizennégy évig folytatván katonai páljáját, nem sok elméleti ismeretségekre tehetett szert; de gyakorlati oldaláról is jól ismerte az emberi természetet. —Tudta hogy a rósz szokás hatalmas ellenség, melyet csak úgy győzhetünk le, ha nem megyünk vele egyenesen szembe. El nyomta tehát felindulását, s gondolkozott a leghelyesebb teendőről, s kisemment szobájából mig ostrom tervét einem készité.

— Midőn kilépett szobájából már. — Váradinét kissé felüdülve találta a- zon kedély állapotból melyet fia okozott neki; honnan azt következteté, hogy ez nem először történt, — s már megszokott dolog testvérénél.

Lajos ingerültsége tarlósabb volt, magával elégedetlen lévén; s mint a rósz jellemüeknél szokott történni, megbánás- helyett arczán mogorvaság tükröződött, s midőn megkelle ölelni nagybátját, bizonyos kelletlenséggel és merészséggel tévé azt. —Aztán az első találkozásoknál kellő nehány kényszeritett kérdést és feleletet

végezvén, egy szögletbe vonult s körmeit rágcsálta.

Váradiné félvén, hogy ily maga viselet kedvetlen bényomást teszen a nagy bátyára, nyájaskodással akarta vidámitni az ifjú mogorvoságát, de mint minden hasonló esetben történni szokott, nagylelkűsége csak keserített.

Ilyenkor a kegy, melyet nem érdemiünk annyi mint megbántás; más nemes lclküsége tetézi igaztalanságunkat, — igy Lajos édes anyja élvezését kettőzött nehezteléssel fogadta, s a helyett, hogy illőn felelt volna, hírlapot vett elő s ásitazva olvasgatni kezdte.

Váradiné türelméből kifogyván, száraz hangon figyelmeztető fiát hogy azö salonja

nem olvasó szoba.

— ügy tudom, hogy hírlapot lehet olvasni akárhol felelt Lajos durczáson.

— De társaságunk talán van oly becses mint azon lap ismétlő az anya. — Lajos gúnyosan meghajtó magát.

— Nem tudtam, hogy csak akkor kereshet szórakozást az ember mikor egyedül van.

— Lajos te megsérted nagybátyádét — kiálta Váradiné akarata ellen felindulva. Az ifjoncz remegett s ingadozni látszott utolsó lobogása volt ez anya iránti tiszteletének; de össze szedte magát, s ismét fél gúnyos, fél komoly hangon folytató :

— Kétségtelenül bátyám nem fogja a- karni, hogy mi itt házunkban mint valami kényes fő ur udvarába az ildény rabszolgái gyanánt éljünk; s mint katonának sokkal többet kell taitani saját függetlenségére, mint sem, hogy a második feszélybe hozni igyekezdék.

— Istenemre kicsinykém — te engem oktatsz, s vizet hajtasz a vén ember malmára! —kiálta fel most nagybácsi, ki eddig látszólag gondtalanul s mosolyogva, hallgató a szóváltást. — Mindenki éljen szeszélyinek, s pokolba a haraggal; ez az én társalgási szabályom, olvass, éne- kely, tánezolj, beszély vagy hallgass, az a tedolgod; én is gondoskodom magamról mint a borz. Tedd azt a mi nekéd tetszik s hadd meg nékem is ezt a szabadságot.

:— 0 mi ezt illeti ne tartson semmitől kedvesbátyám — szolt Lajos győzelmi pillantást vetve anyjára, én nem vagyok azok közül, kik azt akarják, hogy a világ velük