Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

méltósága gulyájából vettünk két bikát, s az által nálunk szép szarvasmarhafaj szaporodott. Annak előtte mindenféle csin- gó bingó, suta, szürke, horgos-borgos marháink voltak, de már ma csinos tul­kaink növekednek. Kégentén a vásárok­ban messziről mutogatták, hogy ez a marha gorgoni. De most a marha kiállí­tásokon bika, vagy üsző borjúkért rend­szerint Gorgonba jön a jutalom. Mekko­ra változás!-— Hát hol legeltetitek azokat? — Engedd meg, hogy ezen kérdésre egy átalános feleletet adjak, s noha itt ott eltérek az egyenes útról, s tán ho- szas is leendek; de hallgass végig. El­kezdem tehát ott, a hol kell: az eredeti forrásnál. Midőn a sors ide Gorgonba vert, s itt lakásomat felütöttem, akkor itt két határrész volt, a mely természe­tesen magában rejtette a tömérdek határ feldulást, a mi engem kimondhatlanúl boszantott. Magam nem járhattam istáló- ba, s cselédeim mindig a leglustábbak— élhetetlenebbek lévén, hasonlag kevéssé voltak másnak kárára; de volt ám ne­kem más! Minden reggeli ébredésem újabb boszantásokra történt: itt a füve­met étették le, túl a búzámat; kalan­gyáimat szétzilálták, dinyéimet felhaso­gatták, burgonyámat kiásták, dohányo­mat kitépték, kenderemet leheverték. Oh! mit vittek véghez. Kihez mentem volna panaszra! A falusbiróhoz, vagy a határ felügyelőihez ? hisz az ö marháik jártak elöl. Elirtoztam a gazdászattól. Utóbb itt birtokot szerezvén, s lakást foglalván, ismét cselédet kellett tartanom. Köztünk ez egy bomlottnál bomlottabb rendszer volt, akkor még csak a mai cselédköny­vek se létezvén. Tehát ezen elvetemedett osztálynak minden durva szeszélyét tűr­nöm kellett, hogy legyen legalább vala­ki, a marhák alól a trágyát eltakarító. Hiába! a ki 5—6 holdat bir, az is csak a rangért, s hogy ősei nadrágot viseltek, holott az övé harisnyának is rósz, cselé­det tartott, s minthogy alig találkozott annyi cseléd, a mennyi volt a gazda, tehát azok bérüket magasra emelték. Nem kellett segitnem, hogy két cseléd ne eméssze föl jövedelmemet. De hogyan? Szegödtségkor mindig a kihálást hány- torgatták. Jól van fiaim! mondtam ne­kik: nálam nem fogtok éjjel a marhá­val menni, mert marháimat éjjel nappal istálón tartom. Végre, ha a sok tekergő közül a legroszabbat megnyertem, ö ta­pasztalta, hogy igazam volt, mert ott hált a hol neki tetszett. Éjjel sohse lát­tam cselédeimet: úgy voltak mások is, s ma is úgy van ott, hol a rend hiányzik. Ezen aljassága a cselédeknek arra ösz­tönzött, hogy ne szűnjem meg, valamed­dig mindenféle éjjeli tivornyákat u. m. fonóserget, éjjeli ital mérést, kilencz óra utáni faluba járást, és a kihálást is nem törlőm el. Már most könnyebb volt a haladás, mert a birtokosak közül is ne- hánvan átértvén szándékom valódiságát, mellém szegődtek, s ellenbujtogatás he­lyett részemre toborzották az értetlenebb részt. Megállapítottunk tehát egy illendő, a réginél alábbszállitott cselédbért. Elein nem ment: nem kaptunk cselédet, hanem részint, a hon élelmet nem találás, ré­szint a marhávali megszokottság—a mi­vel ha ismét nem volt bajuk—odave­zette csak hamar őket, hogy mielőtt ki- józanodtaknak képzeltük, már ők álltak elő hunyászkodva, s aztán még jobb cse­lédek váltak, mint annak előtte voltak. Gyakran szépen fölkértem a gazdákat is, hogy cselédjeik közt lehető patriarchalis rendszert kövessenek. Azon haszon, me­lyet a helység itt nyert, nagy. Nem álla­podtam itt meg: sürgettem a tagosítást, a mely indítványomért minden oldalról szembevetöt, ellenkezőt tapasztalván, kény­telen voltam annak felhagyásával, kivi­telét jobb időre halasztván. De minthogy a természetben nincs ugrás, tehát én is lépcsönkint akartam haladni, sürgettem az egy határt, és a marha legeltetésre nézve a birtokarányt: pártolókra is ta­láltam; de százszor több volt ellenem, mint mellettem; elővettük tehát a birtok­iveket, s az rögtön helyre igazított. Azért nem látsz barátom a mezon legelésző marhát, hogy még ma egy határ van, a mely a tagosításnak második lépcsője. Már most mindenki azt veteményez, a mit akar és azt oda, hová kedve tartja, vagy a hol a földet szereti. Kárt csupán a ma­darak, és egerek okoznak. ,Hát borjútokat hol növelitek? Mind istálón ?f — Nem. Volt a határon egy elvénült

Next

/
Thumbnails
Contents